milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #57
HENRIK IBSEN
Solness építőmester
Szereplők:
Halvard Solness - építőmester
Solnessné - a felesége
Dr. Herdal - a háziorvos
Knut Brovik - volt építész, jelenleg Solness asszisztense
Ragnar Brovik - fia, rajzoló
Kaja Fosli - unokahúga, könyvelőnő
Hilde Wangel kisasszony
néhány hölgy
utcai tömeg
Első felvonás
A rajzoló szobában Knut Brovik és fia szerkesztésbe me-rülnek. Kaja Fosli a dolgozószobában, az írópultnál áll, a fő-könyvbe jegyez. Húszegynéhány éves, törékeny lány, gon-dosan öltözködik, homlokán zöld ellenző. Az idősebb Bro-vik nem érzi jól magát, napról-napra gyengébb, ezért szeret ne nyíltan beszélni Solnessel. Ekkor az építőmester váratla-nul betép, a könyvelőnő fölé hajol, mintha a könyvbe lesne, de közben a kisasszonnyal kacérkodik. Aztán érdeklődik, hogy keresték-e. Egy fiatal pár akar nála rendelni egy csalá-di házat, de az építőmester húzódozik, ekkor az idősebb Bro-vik megemlíti, hogy a fia már elkészítette ennek a háznak a terveit, s ezek elnyerték a megrendelők tetszését. Régi mes-tere arra kéri Halvardot, hogy lépjen vissza, mielőtt meghal, szeretne megbizonyosodni, hogy a fia tehetséges építész, ad-jon lehetőséget az ifjúságnak, de Solness határozottan eluta-sítja, sőt megkéri Ragnart, hogy kísérje haza apját.
Kaját azzal az ürüggyel tartja ott, hogy levelet akar diktál-ni, a lány örömmel marad, szerelmes a férfiba. Solness ki-használja a lány érzelmeit, s azt hazudja, hogy azért nem akarja, hogy Ragnar önállóan dolgozzon, mert akkor Kaját is magával viszi, s a mester nem tud a lány nélkül élni. A fiata! nőt nagyon boldoggá teszi ez a vallomás, mindent megígér, csak hogy a férfi közelében maradhasson. Solnessné zavarja meg őket, azzal az ürüggyel, hogy Herdal doktor akar elkö-szönni férjétől. Kaja érzi a mester feleségének féltékenysé-gét, Solness biztatja, hogy tartsa nála Ragnart. Szegény nő még hajlandó is lenne szakítani a fiúval, ha Solness azt kí-vánná, de a mester ijedten elszólja magát, hogy neki a fiú a legfontosabb, aztán nem győz enyhíteni ezen, majd hazakül-di a fiatal lányt, de még előtte elkéri Ragnar rajzait.
Ekkor jelenik meg újra Solness asszony, hogy nem tudja már tovább marasztalni a doktort. Gúnyosan megjegyzi, hogy milyen szerencséje van ezzel a könyvelőnővel, Hal-vard még hozzáteszi, hogy roppant szíves és készséges, ami-ben otthon nincs sok része. Miután így megszurkálták egy-mást, az asszony magára hagyja a férfiakat. Solness és a doktor beszélgetésbe merülnek. Az orvos szóvá teszi, hogy a mester miért nem alkalmaz inkább férfi könyvelőt, amikor látja, hogy mennyire bántja a feleségét, hogy egy idegen nő-vel van együtt naphosszat. Halvard megnyugtatja, hogy nincs köztük semmi.
Aztán elmesél egy igen különös történetet. Ragnar egy nap önállósítani akarta magát, Solnessnek viszont nagyon szük-sége volt rá és az apjára. Aztán egy nap megjelent Kaja Fosli valamilyen ügyben, láthatóan nagyon szerelmesen falták egymást a fiatalok. Ekkor támadt Halvardnak az az ötlete, hogy alkalmazza a lányt, de nem szólt e szándékáról semmit, csak állt, és görcsösen akarta, hogy neki dolgozzon, majd né-hány udvarias frázist mondott, s elment Kaja. Másnap jött Brovik, s úgy beszélt, mintha már meg is egyeztek volna ab-ban a néma kívánságban. A fiatal lány pedig egyre közelebb került a mesterhez. Érzi Solness, hogy bűn az, ahogyan ezzel a nővel bánik, de attól jobban tart, hogy Ragnar elmegy, ami-kor szüksége van rá. A doktor fájlalja, hogy Halvard nem őszinte a feleségéhez, s nagyon meglepi az építőmester vála-sza: „szinte jóleső önkínzásnak érzem, hogy igazságtalanság-ra kapathattam Alinét. (...) Így legalább morzsánként törlesz-tek egy mérhetetlenül iszonyatos adósságot"-Az orvos meg-lepetése egyre fokozódik, s végül előrukkol Halvard azzal a fóbiájával, hogy az utóbbi időben a doktor és a felesége ala-posan figyelik, mert azt hiszik róla, hogy beteg, bolond. Aztán arról kezd Solness beszélni, hogy őt mindenki mi-lyen szerencsésnek tartja, az orvos is egyetért, hiszen leégett a régi ,;rablóvár", de Solnessné nagyon szenvedett miatta, hiszen az az ő szülőháza volt, nem tudta azóta se kiheverni. De ő fölszárnyalt, szegény falusi fiúként kezdte, s most szakmájának legelső mestere lett, ez az, ami elborzasztja, mert retteg, hogy a kocka előbb-utóbb fordul. Az ifjúság for-díthat rajta. „Egyszer csak jön az ifjúság, s bekopogtat hoz-zám..." - mondja Solness.
S ekkor valóban kopogás hallatszik, s belép Hilde Wangel az előszobából. Középtermetű, karcsú, finom alakú lány, egy kicsit lesült, turista ruhát visel, föltűzött szoknya, kihajtott matrózgallér, tengerészsapka, hátizsák, hegymászó bot. Ra-gyogó tekintettel lép az építőmester mellé, de az nem ismeri fel. Herdal doktornak viszont eszébe jut, hogy egy menedék-házban találkoztak a nyáron. Az orvos Wangel kisasszonynak szólítja, s amikor Halvard meghallja, akkor jön rá, hogy a lysangeri körorvos lánya. Solness egy tornyot épített rá a vá-roska régi templomára, akkor találkoztak. Ez igen régen volt. A lány pontosan tudja, hogy tíz éve történt. Akkor úgy tizen-két-tizenhárom éves volt. Nem ismer a városban senkit sem, csak Solnesst és a feleségét, akivel a szanatóriumban találko-zott. Szállást kér, Herdal doktor távozik, de még tréfálkozva megjegyzi, hogy az ifjúság tényleg bekopogott hozzá. Solness örömmel állapítja meg, hogy másképp, mint gondolta.
Solnessné jelenik meg, s üdvözli a vendéget, úgy véli, kö-telessége segíteni, hogy a kisasszony rendbe szedhesse ma-gát, s már el is megy, hogy intézkedjen. Solness felajánlja, hogy az egyik gyerekszobát nyissák ki neki, úgyis üresen állnak. Hilde meglepődik, hogy három gyerekszoba van a házban, pedig Solnesséknek nincs egy gyerekük sem.
Aztán felfedezi a nagykönyvet, s arról érdeklődik, hogy ki szokott bele jegyezgetni, s amikor megtudja, hogy a könyvelőnő, akkor rögtön kifaggatja a mestert róla. Kelle-mesen évődnek. Végül viccesen szemrehányást tesz az épí-tőmesternek, hogy milyen feledékeny, s elmeséli, mi történt tíz évvel ezelőtt. „A templomkertben muzsika szólt. S száz meg száz ember nyüzsgött. Mi, iskolás lányok fehér ruhában voltunk. S valamennyien zászlóval vonultunk ki. (...) Maga aztán gyorsan fölkapaszkodott az állványokon. Föl a legma-gasabb gerendáig. S vitt egy nagy koszorút is. S odafönt rá- akasztotta a koszorút a torony csúcsára. (...) Csodálatosan izgató volt: lent állni s fölnézni magára. (...) Sose hittem volna, hogy akadjon a földön építőmester, aki oly óriási tor-nyot tud építeni. S láttam: fönt áll a csúcson! Egy eleven ember! S csöppet sem szédült! Ez volt a legszédítőbb!" Biz-tos, hogy nem szédült, különben nem énekelt volna fenn a csúcson. Solness ragaszkodott hozzá, hogy ő nem énekelt, mert sosem szokott.
Az ezután történtekre sem emlékszik az építőmester, de Wangel kisasszony emlékezteti. Tíz évvel ezelőtt Wangelék-nél ebédeltek, s megígérte Harvald, hogy ha Hilde megnő, ak-kor ő lesz a hercegnője, s tíz év múlva visszatér, mint valami garabonciás és megszökteti Spanyolországba vagy valahova, s vesz ott neki királyságot. Narancsia lesz a neve. S ekkor megölelte, hátrafeszítette a derekát és megcsókolta sokszor egymás után. Solness hitetlenkedve hallgatja. A lány éppen azért érkezett ezen a napon, mert most járt le a tíz év napra pontosan, s eljött követelni a királyságát. Bevallja, hogy fél az ifjúságtól, de aztán adódik a megoldás: ifjúság az ifjúság ellen.
Herdal doktor tér vissza, és meglepődve veszi észre, hogy ők ketten még mindig beszélgetnek. Aztán Solnessné is megjelenik, s bejelenti, hogy elkészítette a kisasszonynak a szobát. Halvard nagyon boldog, Hilde is sugárzik.
Második felvonás
Solness építőmester egy kis asztalnál üldögél, és Ragnar rajzait nézi. Félesége egy kis kannával szótlanul öntözgeti a virágokat. Fekete ruhát visel. Mindketten hallgatnak. Kaja érkezik meg, s jelenti, hogy Brovik nagyon beteg, Ragnar vele együtt várja a doktort. Solness sétálni küldi Alinát,.majd Wangel kisasszonyról érdeklődik. Aztán arról beszél, hogy ezentúl kellemesebben fognak élni, az asszony félreérti elő-ször, s azt hiszi, a lány miatt, de utóbb megmagyarázza Sol-ness, hogy az új ház mindent megváltoztat. De az asszony számára nem jelent semmit, képtelen kiheverni, hogy a szüle-inek háza porrá égett. Nem tudja elviselni a gondolatot, hogy nem teljesítette a kötelességét: sem az ikrek felé, sem a férje felé. Ki akarja mondani a fájdalmát, hogy megkönnyebbüljön, hiszen nem is otthon az, amiben ők élnek, s az az új ház sem lesz igazi otthon. Solness úgy érzi, hogy figyeli a felesége, mert bolondnak tartja. Aztán arról beszél, hogy úgy érzi, sok-kal tartozik Alinának, de az asszony tiltakozik, s ráhagyja, hogy tényleg beteg.
Hilde Wangel lép be, s elmondja álmát: egy meredek szik-lafalról zuhant le. Solnessné megkérdezi, hogy hozzon-e va-lamit a városból, s amikor Hilde meg akarja ölelni, elhúzó-dik tőle, s a lány hálálkodását a kötelességére hivatkozva há-rítja el. Miután elmegy, Hilde bevallja, hogy az az érzése, hogy Solnessné nem igazán kedveli őt. Aztán a lány megta-lálja a mappát, amely Ragnar rajzait tartalmazza, lapozgatja, aztán leszögezi, hogy csak Solnessnek kellene építenie.
Solness örömmel újságolja, hogy most fog elkészülni a házuk. Hilde rákérdez, hogy vannak-e abban is gyerekszo-bák. A férfi elmeséli, hogyan vesztette el a gyerekeit. Fontos, hogy elmondja, mert a feleségével nem bírja megbeszélni. Alina szüleinek házában éltek a házasságuk első éveiben, akkor megszülettek az ikrek, szépen gyarapodtak, míg el nem következett a tűzvész éjjele. Senki sem égett benn, de a feleségét annyira megviselte, hogy elpusztult a szülei háza, hogy belázasodott. Ennek ellenére mégis ragaszkodott hoz-zá, hogy szoptassa a gyerekeit, úgy gondolta, kötelessége, s végül a tejláz vitte el őket. Azután nem szívesen épített templomtornyokat, inkább csak otthonokat. A tűzvész árán diadalmaskodott mint építőmester, majdnem az egész telket villatelkekre parcellázta és ott építkezett. Rettenetes árat fi-zetett azért, hogy másoknak otthonokat építsen, a saját csa-ládját veszítette el. Minden dicsőségért fizetni kell nem pénzzel, de a boldogsággal. Különösen Alina miatt van Hal-vardnak lelkiismeret-furdalása, hiszen a tűz megfosztotta az asszonyt a hivatásától, hiszen ő is tudott volna építeni, még-hozzá kis gyermeklelkeket, széppé, nemessé, arányossá, s most ez mind itt hever, a legparányibb haszon nélkül.
Ragnar zavarja meg őket, arra kéri a mestert, hogy néhány méltató sort írjon a vázlataira, mert az apja haldoklik, s sze-retne örömet szerezni utoljára az apjának, de Solness nem hajlandó. Felajánlja, hogy szívesen alkalmazza továbbra is, Kaját is elveheti, de ne gondoljon önálló munkára. Ragnar el akarja vinni a mappáját, de Hilde nem engedi. Amikor a fia-talember távozik, Hilde felháborodottan közli az építőmes-terrel, hogy milyen csúnyán viselkedett. Meg akarja magya-rázni a fiatal lánynak, hogy miért csak neki szabad építkez-nie, s folytatja a történetét.
Halvard már jóval a tűz kitörése előtt észrevette, hogy a kémény meg van repedve, többször megnézte, de a kijaví-tását mindig elhalasztotta. El is képzelte, hogy mikor és ho-gyan fog leégni a ház. Ő úgy gondolta, majd délben fog megtörténni, s nem lesz otthon senki. Azt is megtudta utóbb Solness, hogy a tűz kitörésének semmi köze sem volt a megrepedt kéményhez, mert egy ruháskamrában keletke-zett. A lány meglepetten mondja, hogy akkor miért mesél a repedt kéményről. S ekkor Solness azt állítja, hogy néhány kiszemelt emberben különös erő és hatalom lakik, s ezek olyan állhatatosan tudnak kívánni, óhajtani és akarni, hogy végül el-érik céljukat. De mindezt egyedül nem tudják végrehajtani, eh-hez segédek és szolgák kellenek, csakhogy ezek sem jönnek maguktól, nagyon állhatatosan kell hívni őket. Ha ez a ház Knut Broviké, így szinte sosem égett volna le. S itt kanyarodik vissza a kiinduló gondolathoz, ő a bűnös, hogy a két kisgyerek meghalt, s így azért is, hogy Alina nem válhatott azzá, amivé kellett volna A lány hiába próbálja megnyugtatni, végül rá-hagyja, hogy beteg, túl érzékeny a lelkiismerete.
A lány felemeli Ragnar mappáját, és megkéri a mestert, hogy írjon a vázlatra, hisz szegény öreg haldoklik. Hilde ké-rését teljesíti. Ekkor toppan be Solnessné, hogy vásárolt né-hány apróságot Wangel kisasszonynak. Solness hívatja Ka-ját, de Hilde kéri meg a könyvelő kisasszonyt, hogy vigye el Broviknak. Az építőmester azt üzeni, hogy ezután Ragnar is építhet, s Kajára sincs többé szüksége. Solnessné meglepet-ten hallgatja, aztán a férje azzal biztatja, hogy minél hama-rabb költözzenek be az új házba, ma este ő maga fogja föl-akasztani a koszorút a torony tetejére. Felesége elkeseredet-ten próbálja lebeszélni erről a tervéről, még Hilde segítségét is kéri. Fél, hogy lezuhan a férje, mert szédül a magasban, de a lány azt állítja, hogy téved. Solness ragaszkodik hozzá, hogy „ma este fölakasztjuk a koszorút - Hilde hercegnő. Az új házra. Amely sosem lesz az otthonom."
Harmadik felvonás
Solnessné és Hilde a ház verandáján találkoznak, a lány mellén frissen szedett virágcsokor, az asszony szomorúan mondja, hogy nem érzi már magáénak a virágoskertet, aztán a lány egy széket húz Alina mellé és letelepszik. Solnessről beszélgetnek, a felesége dicséri, de elmondja, hogy ő egyál-talán nem örül az új háznak. Aztán bevallja, hogy bűntudat gyötri. Nem is csak a fiai elvesztése miatt szenved, de a csa-ládi ereklyék és különösen a kilenc gyönyörű babája miatt. Ekkor jelenik meg Herdal doktor, az asszony kérésére jött, hogy lebeszélje Halvardot a toronymászásról.
Hilde egyedül marad, akkor érkezik meg Solness. Hilde most elkomolyodik, s szemrehányóan megjegyzi, hogy min-dig elűzi a feleségét a megjelenésével. A lány bejelenti, hogy el akar utazni, mert nem tud az ellen vétkezni, akit ismer, te-hát Solnessné ellen, s inkább visszakozik. Elábrándoznak, hogy egy légvárat építenek majd közösen, a legszebbet, ami csak lehetséges.
Ragnar Brovik lép ki a házból, virággal és selyemszala-gokkal díszített nagy zöld koszorút hoz. Solness haza akarja küldeni a fiút az apjához, de az nem akar elmenni. Elkéri a koszorút, s a fiatalember gúnyosan kérdezi meg, hogy talán csak nem ő akarja felakasztani, s ezután még inkább látni akarja, mert azt hiszi, hogy mestere szégyent vall.
Hilde és Ragnar kettesben maradnak, a fiú figyelmezteti a lányt, hogy őrizkedjen Solnesstől, mert furcsa ember, s el-meséli, hogy azért ragaszkodott hozzá évekig, mert Kaját akarta megtartani. Hilde nem ért egyet vele, szerinte Ragnar-ra volt szüksége, s Kaján keresztül tudta őt maradásra bírni. Az ifjabb Brovik nem hiszi, hogy a mester maga fog fel-mászni az állványra, mert szerinte sokkal gyávább annál. Tudja, hogy tíz évvel ezelőtt már felmászott, de most lehe-tetlennek tartja.
Solnessné jön ki a verandára, s panaszkodik, hogy ret-tenetes, hogy Halvard a fejébe vette ezt az egészet, s nem lehet lebeszélni, aztán Herdal doktor érkezik, s felhívja az asszony figyelmét, hogy vendégei jöttek, s illene őket üd-vözölni. Magára vállalja, hogy hívatja Solnesst, s Hildét is megkérik, hogy próbálja jobb belátásra bírni, s tartsa szóval.
Sólness jön, s a fiatal lány megkérdezi, hogy tényleg szé-dül-e a magasban az állványon. A férfi azt mondja nem fél, csak a bosszúállástól. Mindig is templomokat akart építeni, ezért jobb szemmel is nézhetett volna rá, akit szolgált, s di-csőségére templomokat emelt. Hogy tűrhette el, hogy a ga-rabonciások kényük-kedvük szerint viháncoljanak benne. Hát éppen azért égette föl a házat, hogy a szakmája igazi mesterévé váljon, hatalmasabb templomokat építsen neki. S erre Lysangerben döbbent rá. „S amikor ott álltam, egészen fönt, s a torony csúcsára ráakasztottam a koszorút, így szól-tam hozzá: Hallgass meg, te Hatalmas! Mától fogva én is szabad építőmester akarok lenni. A magam területén. Mint Te a tieden. Nem építek Neked több templomot. Csak ottho-nokat - embereknek" - ezt hallotta Hilde éneknek.
Nem kell az embereknek otthon, nem lettek boldogab-bak tőle. Keserű fájdalommal állapítja meg: ez az élete eredménye, nem épített semmit, s nem áldozott fel semmit sem. A légváruk az egyetlen hely, ahol van boldogság, ket-tejüknek. Megígéri a lánynak, hogy ha felmegy, újra fog szólni hozzá: „Hallgass meg, mindenható Úr - s ítélj meg tetszésed szerint. De én ezután csak a legesleggyönyörűbb épületet építem együtt azzal a hercegnővel, akit szeretek" -s aztán meglóbálja a kalapját. Elindul fölfelé. Rengetegen gyűlnek össze, hogy lássák, hogyan viszi fel a koszorút az építőmester. Solnessné akkor döbben meg, amikor megpil-lantja férjét odafönn, aki kitűzte a koszorút és már a kalap-ját lóbálja, de ekkor hirtelen a fák közé zuhan. Ragnar Hildéhez fordul, hát mégsem sikerült neki, de a lány csen-des, eszelős diadallal mondja: „De a csúcsig följutott. S a le-vegőben hárfák zengtek. Ó, én építőmesterem!"