milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #56
HENRIK IBSEN
A vadkacsa
Szereplők:
Werle - nagykereskedő
Gregers Werle - a fia
az öreg Ekdal
Hjalmar Ekdal - az öreg fia, fényképész
Gina Ekdal - Hjalmar felesége
Hedvig - tizennégy éves lányuk
Sörbyné - a nagykereskedő házvezetőnője
Relling - orvos
Molvik - volt teológus
Graberg - könyvelő
Pettersen - a nagykereskedő komornyikja
Jensen - pincér
kövér vendég
kopasz vendég
rövidlátó vendég
hat másik vendég
pincérek
Első felvonás
Werle nagykereskedő házában vendégség van, Pettersen, a komornyik libériában, és Jensen, a kisegítő pincér frakk-ban tesznek-vesznek. Az ebédlőből beszélgetés, kacarászás, éljenzés hallatszik ki. Jensen és Pettersen beszélgetéséből kiderül, a fiatalúr tiszteletére adják ezt az ünnepi lakomát. Az ifjabb Werle évek óta nem látogatta meg apját, a höjdali telepen él. Ekkor váratlanul a pincér és komornyik zajra lesz figyelmes: az öreg Ekdal lép be a szalon felől, ósdi, kopot-tas nagykabátban. Könyörög az öreg komornyiknak, hogy engedje be az irodába. Miután az öregúr eltűnik a tapétaajtó mögött, Pettersen elmondja, hogy Ekdal úr valaha milyen úriember, hadnagy volt, csak sajnos csődbe ment.
Feltárul az ebédlő ajtaja, és Sörbyné lép ki elsőnek, két vendéggel társalog, utánuk lassan szállingóznak a többiek, utolsóként Hjalmar Ekdal és Gregers Werle. Az idősebb Werle reméli, hogy vendégei nem vették észre, hogy tizen-hárman ültek az asztalnál. Hjalmar úgy érzi, ő az, akit nem kellett volna meghívni, de barátja megnyugtatja, hogy ő volt az egyetlen vendég, akinek a jelenlétéhez az ifjú Werle ra-gaszkodott. A két barát tizenhat éve nem látta egymást. Hjal-mar Gregers kérdéseire elmeséli, hogy megnősült, Gina Han-sent vette el, Werléék korábbi házvezetőnőjét, és az idős Werle gondoskodott róluk a csőd után, Hjalmar az ő támoga-tásával tanulta ki a fényképészetet, s lett műtermük. Azóta már van egy tizennégy éves kislányuk is: Hedvig. Az öreg Ekdal pedig rendszeresen kap másolnivalót, ami szintén se-gítség a számukra. Hjalmar attól tartott, hogy barátja nehez-telt rá annak idején, s örül, hogy nem ezt tapasztalja.
Hjalmar és Gregers csatlakozik a többiekhez, akik meg-alázzák Hjalmart, mert annak viselkedése elárulja, hogy nem túl gyakran jelenik meg hasonló jellegű vacsorákon. Közben nagyon kellemetlen jelenetre kerül sor, apja és a könyvelő nem tudnak a hátsó ajtón távozni, s így beleütköznek a vendé-gekbe. Hjalmar úgy tesz, mintha nem ismerné meg az apját, a kandalló felé fordul. Hjalmarnak elromlik a kedve és inkább távozik. Gregers megígéri, hogy hamarosan felkeresi.
Az idős Werle és a fia már régen beszéltek, nem állnak egymáshoz közel, mert apja nagyon sok szenvedést okozott az anyjának, s ezt nem tudja a fiú megbocsátani. Gregers úgy érzi, hogy apja nem véletlénül kezdeményezte a közele-dést kettejük közt, van valami konkrét célja. Apja bevallja, hogy el akarja Sörbynét venni feleségül, s ehhez a fia bele-egyezését is kéri, valamint szeretné, ha a fia segítene a cégé-nek irányításában is. Gregers hajthatatlan számon, kéri ap-ján, hogy anyja halála előtt viszonya volt Gina Hansennel, s miután ráunt, hozzáadta Hjalmarhoz. Felidézi azt az időt, amikor az öreg Ekdal, Werle üzlettársa tönkrement, feltéte-lezi, hogy apja sem volt ártatlan a kincstári erdők kivágásá-ban, csak neki sikerült tisztára mosnia magát. Most őt is csak fel akarja használni, családi idillt akar játszania világ és Sörbyné előtt. Apa és fia nem tudnak békét kötni, Gregers elhagyja a házat.
Második felvonás
Hjalmar Ekdal műtermében az asztalnál felesége, Gina varrogat, Hedvig a kanapén ülve olvasgat, az anyja többször aggódó tekintettel néz rá, s arra kéri, hogy hagyja abba az ol-vasást, mert nagyon megerőlteti a szemét, de a kislány oda se figyel. Gina előtt egy füzet, amelybe a kiadásokat és bevéte-leket könyveli el, nagyon nehezen élnek, minden fillér szá-mon van tartva, annak is nagyon örülnek, hogy Hjalmar ma nem otthon vacsorázik, mert ez is megtakarítás. Hedvig már előre örül azoknak a finomságoknak, amit az apja ígért neki a vacsoráról. Időközben a nagypapa is hazaér. Boldog, mert kapott másolnivalót, s a lelkükre köti, hogy ne zavarják, nem árulja el, hogy kapott egy üveg italt is, azt csendesen a szo-bájában szeretné elfogyasztani. Hedvig nagyon örül, hogy milyen jó napja lesz az apjának, hiszen a lakoma bizonyára felderíti, csak az a kár, hogy még a szobát nem sikerült kiad-niuk, de szerencsére a nagypapának is van egy kis munkája.
Hjalmar is befut, a család nagyon csodálkozik, hogy ilyen hamar, az apja is előbújik a szobájából, a fia azt mondja, hogy utána jött. Hedvig repesve várja, hogy mikor kerülnek már elő az apja zsebéből azok a finomságok, amiket Sörby-né neki csomagolt, de hiába unszolja, Hjalmar teljesen meg-feledkezett a lányáról, s hogy leplezze ezt, előveszi zsebéből az étlapot, s arra kéri a kislányt, hogy olvassa fel az egyes fo-gásokat, majd ő elmondja, hogy milyenek voltak. Hedvig sírva fakad csalódottságában, aztán megkérdezi apját, hogy kér-e sört. Először elfogadja, aztán lelkiismeret-furdalásá-ban, hogy semmit se hozott Hedvignek, nem kéri, inkább a furulyáját. Mindnyájan elszomorodnak.
Váratlanul kopogtatnak az ajtón. Hjalmar legnagyobb meglepetésére Gregers áll az ajtóban. Behívja, hellyel kínál-ja, Gina láthatóan zavarban van. Hjalmar bemutatja a lányát, s lehalkítva a hangját elmeséli, hogy Hedvig minden örö-mük, de szomorúságuk is, ugyanis hamarosan meg fog va-kulni, örökölt szembetegsége van, állítólag Hjalmar anyjá-nak is ez volt a baja. Hedvig ott sürög-forog közöttük, sört hoz és vajas kenyeret, azzal kínálgatja őket. Aztán az öreg Ekdal is kijön a szobájából, azt hiszi, hogy az ifjú Werle mi-atta jött, de amikor fia megnyugtatja, hogy hozzá, fellélegez-ve magyarázza meg, hogy nem fél ő tőlük. Gregers arról faggatja az idősebb Ekdalt, hogyan bírja elvi-selni a várost, amikor híres vadász volt, s mindig is imádta az erdőt, s meghívja a telepre, hogy lakjon vele, hiszen Hjalmar-nak már úgyis van saját családja. Ekkor az öreg már nem bír magával, mint egy kisgyerek, könyörög fiának, hogy mutas-sák meg Gregersnek, aki nem érti, miről van szó. Hjalmar még hagyja magát kéretni, végül félrehúzzák a tolóajtó egy-egy szárnyát, s egy zegzugos padlástér tárul Gregers elé, aki még most sem érti, hogy mi iránt kellene lelkesednie. Majd galambokat, tyúkokat, nyulakat pillant meg, a vadkacsára a legbüszkébbek, amit öreg Werle lőtt meg, de csak éppen elta lálta, mert az utóbbi időben a látása rengeteget romlott, s a ko-mornyiknak megesett a szíve az állaton, s neki adta Ekdalék-nak. Azóta Hedvig kis kedvence lett, lelkesen kényezteti: tek-nőbe vizet tett a madárnak, hogy legyen hol lubickolnia, min-den másnap friss vizet kap. Aztán visszahúzzák a tolóajtót, s a vadkacsáról beszélgetnek. „A vadkacsa mindig lemerül, lebu-kik a fenékre. (...) Aztán a csőrével megkapaszkodik a hínár-ban meg a moszatban, meg hát ami a víz fenekén van, min-denféle gazban. Aztán soha többé nem jön föl." Ezt a vadka-csát egy ügyes vadászkutya húzta ki. Már megszokta a pad-Iást, meghízott, s már el is felejtette a régi szabad életét, amíg meg nem pillantja az eget és a tengert újra
Gregers menni készült, de még előtte kivette Ekdálék ki-adó szobáját. Gina asszony nem igen lelkesedett az ötletért, sőt rossz színben festette le a másik két lakót, hogy elvegye az ifjabb Werle kedvét a szobától. Molvik volt papnövendék, Relling orvos, mindkettő lármás fickó, esténként lumpolni járnak és nagy hanggal vannak, amikor hazaérnek, de ez sem szegi kedvét Gregersnek, azt mondja, majd ő is hozzászokik, mint a vadkacsa a padláshoz.
Hjalmar elcsodálkozik, hogy egy Werle miért nem marad apjával, de Gregers elmondja, hogy ilyen rettenetes névvel nemigen lehet bármit is csinálni. Különben is vissza akar térni a telepre, Hjalmar évődve kérdez vissza, hogy mi sze-retne akkor lenni, s mindenki meglepetésére azt válaszolja, hogy inkább az az ügyes vadászkutya lenne, amelyik felhoz-ta a mélyből a vadkacsát. Senki sem érti, mit akar ezzel mondani az ifjabb Werle. Ezen még egy darabig eltűnődnek.
Magukra maradnak, Hedvig boldog, hogy sikerült kiadni a szobát, Gina kételkedik benne, hogy ez jó ötlet volt. Gregers ott tartózkodása során mindig tett egy-egy finom meg-jegyzést, amit csak Gina értett, s bár az asszony arra hivat-kozik, hogy Werle úr miatt kellemetlen befogadni a fiatal urat, de nyilvánvaló, hogy elsősorban az ő számárá kelle-metlen az új bérlő, de ezt ügyesen titkolja a többi családtag előtt.
Harmadik felvonás
Másnap reggel van, Hjalmar fényképeket retusál, Gina igyekszik nógatni, hogy minél hamarabb csinálja meg, azu-tán azt tehet, amihez kedve van. Az öreg Ekdal próbálja fel-csalni a padlásra a fiát, de amikor észreveszi, hogy Gina is ott van, gyorsan visszahúzódik a szobájába. Amikor az asz-szony kiteszi a lábát, akkor az apját is lebeszéli a másolás-ról, de Gina megint megjelenik, s a kis öreg egyedül megy fel. Megint biztatja Hjalmart; hogy essen túl minél hamarabb a munkán. Gina elmegy a konyhába reggelit készíteni, az öreg Ekdal kinyitja a padlásajtót, s hívja a fiát. Ekkor Hed-vig toppan be, s együtt akar lenni az apjával, Hjalmar arra gyanakszik, hogy az anyja küldte, hogy őt strázsálja, de a kislány megnyugtatja, hogy nem, sőt felajánlja, hogy retusál helyette. Először visszautasítja Hedvig ajánlkozását, de az-tán kapvakap rajta, s felmegy ő is a padlásra.
Hedvig belemélyed a munkába, ekkor jelenik meg Hjal-mar, és elkezdenek beszélgetni. Kiderül, hogy a kislány nem jár iskolába a szeme miatt, Hjalmar ugyan megígérte, hogy tanítani fogja, de sose ér rá, Molvik szokott néha foglalkoz-ni vele, de igazán az olvasás, ami a legnagyobb örömet je-lenti a számára, mert a ház teli van egy régi lakó könyveivel, azokat böngészi naphosszat. Azt is elárulja Gregersnek, hogy nagyon szeretne rézmetszést tanulni, de az apukája nem engedi, inkább a kosárfonásra szeretné rábeszélni, ez viszont nem vonzza annyira a kislányt. A másik kedvenc időtöltése a vadkacsa kényeztetése. Hedvig kölcsön szokta adni a papának és á nagyapjának, fészket építenek neki. Az-tán a vadkacsa titokzatos sorsáról elmélkednek együtt. „Nem ismeri senki, nem tudni, honnan jött, hová való" -mdndja Hedvig, s Gregers mintha befejezné ezt a gondolat-sort, hozzáteszi: „Meg aztán a tenger mélyén is járt." A kislány elmosolyodik, és alig meri bevallani, hogy ha padlásra gondol, neki mindig a tenger mélye jut az eszébe, a férfi megnyugtatja, hogy a padlás nem biztos, hogy az...
Aztán belép Gina, s félbeszakad a beszélgetés. Gregers egy látszólag apró megjegyzést tesz, hogy nem is tudta, hogy Gina is tud retusálni, s milyen érdekes véletlen, hogy Hjalmar is fényképészetet tanult. Gina elmondja, hogy ő szokta a felvételeket is csinálni, hogy az urának ne kelljen „minden jöttment futó kuncsaftot" fotografálni, mert ő nem közönséges fényképész. Ekkor lövés dördül a padláson, Hedvig mosolyogva állapítja meg, hogy az apja és a nagypa-pa vadásznak. Aztán lejönnek.
Gregers elkezdi faggatni Hjalmart az életéről, s megálla-pítja, hogy Gina az, aki az üzlettel foglalkozik, barátja nagy-vonalúan mondja, hogy: „Igen a futó, mindennapi ügyeket általában Ginára hagyom: Én meg fogom magam, átmegyek a nappaliba, és fontosabb dolgokkal foglalkozom." Majd el-meséli: „Én akkor megfogadtam, hogy ha már egyszer en-nek a mesterségnek szentelem magam, olyan szintre fogom emelni, hogy művészet legyen belőle, sőt egyszersmind tu-domány is. Így érett meg bennem az elhatározás, hogy kidol-gozom ezt a találmányt." De Gregers hiába faggatja, hogy milyen jellegű találmányról van szó, meséljen, ehelyett csak azt közli, hogy életcélul tűzte ki maga elé, hogy e találmány-nyal visszaadja az apjának az önbecsülését, s az Ekdal név-nek is. Majd elmondja, hogy annak a pisztolynak, amivel most vadásznak, nagy szerepe volt az ő életükben: amikor kihirdették az ítéletet, az apjánál volt e fegyver, de gyáva volt meghúzni a ravaszt,-s amikor látta az apját rabruhában, ő is a szívéhez emelte a fegyvert, de visszarettent a tettől, mert rájött, hogy nagyobb dolog vállalni az életet.
Gregers a vadkacsához hasonlítja barátját: „Te is lebuktál a tenger fenekére, belekapaszkodtál a hínárba, és nem enge-ded. (...) Azt mondanám, hogy megsebesültél. De mocsárba zuhantál, dögletes fertőbe. Alattomos kór lappang benned, alámerültél a mélybe, hogy ott pusztulj a félhomályban." -És megígéri: „Én kimentelek, felhozlak a mélyből. Mert most már nekem is van életcélom, tegnap óta." Hjalmar na-gyon megijed ezektől a szavaktól, s köszöni, de nem kér be-lőle. Megérkeznek a lakók és reggeliznek. Relling doktor felismeri az ifjabb Werlét, aki nem valami kellemes élmé-nyeket ébreszt benne, s aztán elmeséli, hogy sorra bekopo-gott a napszámosokhoz, és benyújtotta a követeléseit, hogy 'mit kíván tőlük az eszmény.' Aztán az orvosnak az a gyanú-ja támad, hogy most is ott lapul a zsebében egy eszményi kö-vetelés, mivel Gregers a meleg családi légkör hatására felsó-hajt, hogy nem bírja ezt a mocsári bűzt. Szegény Gina szel-lőztetni akar, de az ifjabb Werle kifejti, hogy azt nem lehet csak így eltávolítani. Relling figyelmezteti, hogy ebben a házban ne próbáljon behajtani.
Ekkor kopogtatnak, mindenki legnagyobb döbbenetére az idősebb Werle jött el a fiához, hogy jobb belátásra bírja, de a fia, ragaszkodik ahhoz, hogy felnyissa Hjalmar szemét, ki-szabadítsa abból a fertelmes hazugságból, amiben él, és amely egyre lejjebb húzza, ez az a nemes cél, amit tegnap is említett már az apjának. Amikor a nagykereskedő elkezd ké-telkedni abban, hogy ezzel jót tesz-e, akkor ő azt állítja, hogy biztos benne. Még egyszer felajánlja a fiának, hogy le-gyen az üzlettársa, s amikor visszautasítja, megállapítja, hogy beteg a lelke, ez az anyai örökség, és elmegy.
Gregers sétálni hívja Hjalmart, Relling doktor megpróbál-ja lebeszélni, hogy vele tartson, s amikor végül elmennek, az orvos azt mondja Ginának, hogy az ifjabb Werle heveny vi-lágboldogítástól szenved.
Negyedik felvonás
Hjalmar műtermében Gina elkészítette a felvételt, a kun-csaftok elmennek. Hedvig aggódva jön, mert nem jött még haza az apja, de aztán nemsokára megérkezik. Sokáig nem néz Ginára, majd érdeklődik, hogy mi a helyzet, van-e újabb megrendelés. Aztán kijelenti, hogy holnaptól az összes üzle-ti üggyel ő fog foglalkozni. Hedvig figyelmezteti, hogy hol-nap lesz a születésnapja, s nincs értelme, hogy holnap dol-gozzon. Hjalmar a vadkacsát is elkezdi szidni, szívesen kite-kerné a nyakát, mert köze volt az öreg Werléhez, szegény kislány nem érti, s védelmébe veszi az állatot. Apja elküldi sétálni, hogy kettesben maradhasson Ginával.
Miután Hedvig elmegy, elkezdi faggatni az asszonyt, hogy tényleg volt-e köze az öreg Werléhez. Szegény nő be-vallja, hogy a nagykereskedő szabályosan üldözte, de ő ellenállt, aztán amikor gazdája megözvegyült, az anyja beszél-te rá, hogy ne ellenkezzen. Hjalmar felháborodottan mond-ja, hogy Ginának őszintének kellett volna lennie, de az asz-szony tudta, hogy akkor nem vette volna feleségül. Aztán az apja munkájáról kérdezősködik, hogy azt is neki köszönhe-ti-e. Hiába védekezik a nő. Az ifjabb Ekdal a felesége fejé-hez vágja, hogy az otthona békéje csak káprázat volt, mindennek vége, ekkor érkezik haza Gregers, s döbbenten látja, hogy barátja milyen engesztelhetetlen. „Hát van ahhoz fogható élmény az életben, mint megbocsátania bűnösnek, és magunkhoz emelni a szeretet erejével?" - kérdezi Hjal-mart, de ő visszakérdez: „Nagyön keserű volt a pohár, Gre-gers. Azt hiszed, ilyen könnyű az embernek elfelejteni az ízét?" Gregers úgy érzi, hogy barátja képes erre, mert nem közönséges ember. Relling is hazavetődik, s epésen jegyzi meg, hogy ha az ifjabb Werle még sokáig rontja itt a levegőt, tönkreteszi őket. A barát azzal védekezik, hogy ő csak azt szeretné, ha Hjalmar tiszta és boldog házasságban élne fele-ségével. Az orvos csak annyit válaszol erre, hogy hallott e már eszményi házasságról.
Kopogás. Sörbyné áll az ajtóban, Ginához jött, és meg van illetődve, hogy mindenki otthon tartózkodik. Búcsúzko-dik, mivel másnap kora reggel Höydalba megy föl, Werle úr után. Össze fognak házasodni. Rellingről kiderül, hogy vala-ha ő is udvarolt Bertha asszonynak, s majdnem összeháza-sodtak. Gregers megfenyegeti az asszonyt, nehogy elárulja apjának e régi ismeretséget, de Sörbyné nyugodt, mert ő már a legapróbb titkait is megosztotta jövendőbeli férjével, s ez nagyon közel hozta őket egymáshoz. Gregers számára ez meglepő. Sörbyné azt is elmondja, hogy úgy tűnik, csak az ő számára kedvező ez a házasság, pedig ő is ugyanannyit ad bele. Az idős Werle hamarosan teljesen megvakul, s ő vállal-ta, hogy gondoskodik róla, hűséges lesz hozzá, s majd ő lesz a szeme. Hjalmar felkapja a fejét e mondatokra. Aztán önér-zetesen azt üzeni a hölgy jövendőbelijének, hogy vissza fog-ja fizetni a „becsületbeli tartozását". Gina megijed, s figyel-mezteti férjét, hogy ez lehetetlen. Hjalmar a találmányának jövedelméből szeretné rendezni ezt a tartozását. Ezután tá-vozik Sörbyné.
Hjalmar irigykedik az idősebb Werlére és Sörbynére, hogy az ő házasságuk kettejük teljes és kölcsönös bizalmán alapul, mindkét fél teljes és feltétel nélküli őszinteségén. Mi-lyen igazságtalanság ez - gondolja. Másrészt a sors kezét látja abban, hogy a nagykereskedő megvakul, hiszen az ő vétke az, hogy elvakította egy embertársát, aki bízott benne. Gregers hozzáteszi, hogy nemcsak egyet. Gina nagyon rosz-szul érzi magát.
Hedvig érkezik meg fáradtan, de vidáman. Boldogan új-ságolja, hogy ajándékot kapott Sörbynétől a születésnapjá-ra, egy nagy borítékot, s a hölgy a lelkére kötötte, hogy csak holnap szabad felbontania. Hjalmar kíváncsi, s enge-délyt kér a kislánytól, hogy felbontsa. Amikor elolvassa, elfehéredik. A jelenlévők nem értik, hogy mi történik, vé-gül Hjalmar felolvassa a levelet. Azt írta Werle Hedvignek, hogy öreg nagyapjának többé nem kell másolással gyötör-nie magát, mert ezentúl az iroda havonta száz koronát fo-lyósít a számára. A halála után ez a járadék Hedvigre száll, és élete végéig jogosult rá. A kislány alig bír az örömével, s azt mondja neki, adja szüleinek a pénzt. Hjalmar bizony-talankodik, de Gregers valósággal belehajszolja, hogy szét-tépje a levelet és visszautasítsa az adományt, s Ginának szegezze a kérdést, hogy ki az apja Hedvignek, mivel neki nagyon gyanús, hogy Hedvignek is szembetegsége van, s most ez a járadék is furcsa história. Gina azt válaszolja, hogy nem tudja. Hjalmar ezután úgy érzi, hogy nincs keres-nivalója a házban többé. Gregers megdöbben, s arra kéri ba-rátját, hogy bocsásson meg, de az hajthatatlan, kijelenti, hogy nincs többé se felesége, se gyereke, s távozik. A kis-lány belekapaszkodik Hjalmarba, de ellöki, s távozik.
Hedvig kétségbeesetten sír, nem érti, hogy mi történik. Gina a férje után rohan, hogy legalább a gyerek kedvéért jobb belátásra bírja. A lány Gregerst kéri, hogy magyarázza meg a történteket, de a férfi kitér előle, azzal a kifogással, hogy majd felnőtt fejjel megtudja, s inkább a vadkacsára te-reli a beszélgetést. Hedvig bevallja, hogy esténként az apjá-ért és a vadkacsáért is szokott imádkozni. Werle azt javasol-ja, hogy önként áldozza fel a kacsát az apja kedvéért, hogy ezzel is bizonyítsa, hogy a számára legkedvesebbet is odaad-ja az apja szeretetéért. A kislány fájó szívvel, de beleegyezik. Gina is hazaér, de Hjalmar nélkül, Hedvig nagyon csalódott, Gregers megígéri, hogy másnap ő is lelkére beszél.
Ötödik felvonás
Hjalmar Ekdal műtermében hideg és szürke reggeli fé-nyek. Gina jön be a konyhából, majd Hedvig szalad be az előszobából. A házmesternétől jött, akitől megtudta, hogy apja az éjszaka Rellinggel és Molvikkal jött haza. Gina meg-ígéri, hogy lemegy és beszél a fejével. Az idős Ekdal is a fi-át keresi, reggeli sétára akarja invitálnia padlásra, de végül egyedül megy. Ezután megérkezik Gregers, majd Relling doktor, Hedvig átmegy a nappaliba.
Relling elmagyarázza Gregersnek, hogy mi a barátjának a legnagyobb baja. Mindenki sokkal többet vár tőle, mint ami-re képes, rendkívüli képességekkel ruházza fel, bár Hjalmar csak egy közönséges ember, aki éppúgy nyugalomra vágyik, mint bárki más, de ezt senki sem tudja elfogadni. Ezután ma-gát Gregers esetét elemzi: „Persze maga is beteg ember (...). Igen, csak maga bonyolultabb eset, többféle nyavalyája van. Mindenekelőtt ugyebár a heveny világboldogítás, aztán ezen felül - és ez súlyosabb az előbbinél - kóros bálványimádás-ban szenved, magának mindig kell valami, amiért rajonghat. Maga sose éri be önmagával."
Majd elmondja, hogy a ház szinte minden lakóját kezeli a szokásos Relling féle gyógymóddal, aminek az a lényege, hogy igyekszik tápot adni az önámításuknak. „Mert tudja, ez a hazugság az élete mozgató rugója." Gregers ki akarja men-teni az ifjú Ekdalt a doktor karmai közül, aki arra figyelmez-teti, hogy „aki megfosztja az átlagembert az élete nagy ha-zugságától, a boldogságát veszi el tőle." Relling észreveszi a belépő Hedviget, és elmegy. Az ifjabb Werle emlékezteti a kislányt, ha feláldozná önként a maga számára legkedvesebb jószágot az apja kedvéért, erre az áldozatkészségre „való-sággal repülne haza az édesapja." Erre belép az öreg Ekdal, a kislány arról faggatja, hogyan kell elejteni egy vadkacsát. „Hát a mellére kell célozni, az a legbiztosabb. És arra is vi-gyázni kell, hogy toll ellenében kapja." De rögtön hozzáte-szi, hogy ő semmi esetre sem bántaná Hedvig vadkacsáját.
Ekkor érkezik meg Hjalmar Ekdal. Gina döbbenten állapít-ja meg, hogyan néz ki a férje. A kalapját elveszítette. A köny-veiért, újságaiért jött, Gina felajánlja, hogy szól a gyereknek, hogy segítsen felvágni. az újságokat, de a férje visszautasít-ja. Elkezd csomagolni, de nagyon nehézkesen, Gina reggelit hoz be tálcán: meleg kávét és vajas kenyeret. Először nem akarja elfogadni, majd előbb a kávét kezdi kortyolni, aztán a kenyeret majszolni. Hedviget beküldi anyja a szobájába, de a kislány ehelyett leveszi a polcról a pisztolyt, és felmegy a padlásra.
Gina felajánlja, hogy Hjalmar költözzön a nappaliba, aki először nem hajlandó erre, aztán mégis elgondolkodik, hogy ez a legjobb megoldás, de csak ideiglenesen. Aztán ol-lót, papírt és ragasztót kér, és összeragasztja a tegnapi leve-let, de csak azért, mert nem akar mások helyett dönteni. Ek-kor toppan be Gregers Werle, aki meg van hökkenve, hogy barátja olyan otthonosan üldögél, és eszik. Hjalmar becso-magoltat, és megcsináltatja a szobát a feleségével, csak a barátja előtt adja elő, hogy ő már nem bír tovább ott marad-ni. Hiába próbálja meggyőzni a másik, már a találmánya sem érdekli, elismeri, hogy Relling magyarázta be neki, hogy a fotográfia területén lehetne neki találmánya, s Hed-vig annyira örült ennek, hogy ő nem akarta a kedvét szegni. Aztán kiönti a szívét, hogy neki ez a kislány volt a minde-ne, s iszonyú csalódás, hogy a gyerek szeretete nem volt őszinte, csak tettetés. Werle vigasztalja, ekkor lövés hallat-szik fentről, azt hiszik, hogy az öreg Ekdal vadászik, Gre-gers azt állítja, hogy most bizonyítékot kap a gyerektől ar-ra, hogy a szeretete őszinte. Hjalmar meg akarja ölelni a kislányt, és együtt keresik, de nincs sehol, a legnagyobb döbbenetükre az idős Ekdal a saját szobájából lép ki. Ekkor szaladnak fel a padlásra, s ott találják Hedviget. Nem veszik észre, hogy már halott, Relling állapítja meg, hogy szíven lőtte magát. Mindenki döbbenten áll.
Hjalmarnak lelkiismeret-furdalása van, magát okolja: „én kergettem el magamtól, mint egy kóbor kutyát. És ő reszket ve bebújt a padlásra, és meghalt értem, mert szeretett engem." Hjalmar és Gina beviszi a holttestet a szobába. Gregers az első dermedt csönd után arról elmélkedik, hogy a gyász mi-lyen fennkölt magasságokba emeli az embereket, s biztosan megváltoztatja őket. Relling szerint viszont Hjalmar majd a gyászoló apa szerepében tetszeleg, „miközben térdig gázol a meghatóbbnál meghatóbb érzelmekben és az önsajnálat-ban." Gregers erre azt mondja, ha ez így van, akkor nincs ér-telme az életnek. Relling másképp gondolja: „Ó azért egész kellemes volna az élet, csak a sok féleszű világboldogító hagyná békén a szegény embert, és ne folyton rajtunk akar-nák behajtani az eszményeiket " Gregers maga elé meredve mondja: „Ez esetben elégedett vagyok a végzetemmel. Ti-zenharmadiknak lenni az asztalnál."