milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #54
FJODOR MIHAJLOVICS DOSZTOJEVSZKIJ
Bűn és bűnhődés
Főbb szereplők:
Rogyion Romanovics Raszkolnyikov - egyetemi hallgató
Pulherija Alekszandrovna Raszkolnyikova - az édesanyja
Avdotya Romanovna Raszkolnyikova (Dunya) - a húga
A jona Ivanovna - uzsorás, Raszkolnyikov későbbi áldozata
Koch - felfedezi a gyilkosságot
Lizaveta - az uzsorás húga
Marmeladov - munkanélküli hivatalnok
Katyerina Ivanovna - Marmeladov felesége
Szonya - Marmeladov lánya az első házasságából
Lebezjatnyikov – lakótársuk
Razumihin - Raszkolnyikov barátja
Zoszimov - orvos
Pjotr Petrovics Luzsin - Dunya kérője
Zamjotov - rendőrségi fogalmazó
Nyikogyim Fomics - rendőrségi felügyelő
Mikolaj és Mityka – festők
Porfirij Petrovics – vizsgálóbíró
Szvidrigajlov - Dunya munkaadója, ahol nevelői állást vállalt
Marfa Petrovna - a felesége
Július elején, egy forró nyári nap alkonyán fiatal férfi lépett ki a házból. Albérletben lakott ott, ügyelt, hogy a házi-asszonyával ne fusson össze, ugyanis már hónapok óta nem fizetett bért. Nem félt annyira tőle, de nem bírta elviselni az asszony számonkérő karattyolását, s ő meg kénytelen lett volna mentegetőzni, kifogásokat keresni, így nem kis meg-könnyebbülést jelentett a számára, hogy sikerült kihagynia. Aztán azon morfondírozott, hogy mennyivel vakmerőbb cselekedetre készül, és közben ilyen apróságokon idegeske-dik. Az a baj, hogy naphosszat az odújában heverészik, s csak elmélkedik, játszik, mulattatja a képzeletét. Az utcán rettenetes a forróság, rengeteg részeg dülöngél, s a szagok is kibírhatatlanok.
Rossz ruha volt rajta, habár szép ifjú volt, barna hajú, ter-metre magasabb az átlagnál és karcsú, sudár, a szeme gyö-nyörű sötét. Öltözetével beolvadt környezetébe, csak akkor döbbent meg, amikor egy részeg lekiáltott egy szekérről, s megjegyzést tett a németkalapjára Nagyon meglepődött, nem gondolta, hogy ez a rozzant darab annyira feltűnő, esze-rint csak sapkát viselhet, az senkinek sem szúr szemet, ügyelnie kell minden apró részletre. Egyhónapi tervezgetés után nagyon dühös volt, hogy ennyire nem tudja elszánni magát a tettre. A mai útja a vállalkozás főpróbája, izgatottsá-ga lépésről-lépésre fokozódott.
Megdöbbent, hogy ennyire ideges, s azon morfondírozott, mi lesz, ha mégis a cselekedetre kerül a sor. Végül bejutott a bérházba, s becsengetett a harmadik emeleti lakásba. Nagy volt a nyüzsgés a szinten, így az öregasszony bátrabban nyi-tott ajtót, de nagyon szigorú tekintettel kérdezte, hogy mit óhajt. Egy öreg, lapos ezüstórát hozott zálogba, amelynek a hátsó fedelén földgömb díszlett, a lánca acélból volt. Az idős asszony szóvá tette, hogy még a gyűrűjét sem váltotta ki, s csak másfél rubelt ajánlott az óráért, végül még kevesebbet adott, előre levonta a kamatokat. Raszkolnyikov -először méltatlankodni akart, de aztán meggondolta magát, ehelyett annyi ideig húzta a távozást, ameddig csak lehetett, s min-dent megfigyelt apróra a lakásban. Búcsúzóul ügyefogyott módon puhatolózni próbált, hogy kivel él Aljona Petrovna, de meg sem várta a választ, gyorsan eliszkolt.
Amikor újra az utcán volt, akkor gondolkodott el; hogy mennyi szenny fér el a szívében. Micsoda ostobaság, badarság ez, és már egy hónapja érleli magában. Az első kocsmába be-tért, hogy felhajtson egy pohár sört és néhány szelet kétszersül-tet elfogyasszon, hiszen már három napja nem evett semmit, hátha elmúlik ez az undor és szédülés. S valóban elmúlt, talán csak az éhség okozta. Máskor napokig nem igényel társaságot, most szüksége volt emberekre. Összeismerkedett egy közép-magas, kopaszodó, ötvenes férfival, Marmeladov tanácsossal, aki ugyanolyan lelkesen keresett társaságot magának.
Elmesélte családja történetét, neki egy leánya volt az első házasságából, Szonya és második feleségének, Katyerina Ivanovnának három apró gyermeke, olyan reménytelenül nehéz helyzetben találta az asszonyt, hogy kötelességének érezte, hogy elvegye és gondoskodjon róluk. Együtt költöztek Pétervárra, de ő hamarosan elvesztette a munkáját, s bánatában `ivásnak adta a fejét. A nagylánya kénytelen volt utcalányként keresni a kenyerét, hogy a családot eltartsa. A férfi rettenetesen szégyelli magát, visszafogadták a hivatalába, de aztán pár nap 'múlva megint elbocsátották, s most öt napja nem mer haza-menni.
A diák hazakísérte a részeg tanácsost, akit dühösen foga-dott a felesége, mielőtt távozott, pénzt tett az asztalra. Másnap későn ébredt, a szolgáló ébresztette fel, s tőle
tudta meg, hogy a háziasszony fel akarja jelenteni a rend-őrségen a lakbér miatt. Aztán elolvasta anyja levelét is, aki arról számol be, hogy nagyon elkeserítette, hogy otthagyta az egyetemet, nem tudja valami sok pénzzel támogatni a fi-át, de igyekszik segíteni neki. Aztán elmeséli húga kálvá-riáját Szvidrigajlovéknál, ahol tavaly nevelői állást vállalt, s meg is kapott 100 rubel előleget, de a házigazda nemcsak -ivott, hanem megkörnyékezte Dunyát. Ráadásul a felesége, amikor térden állva találta férjét Dunyával, teljesen félre-magyarázta a helyzetet, s elzavarta a háztól. Szeréncsére Szvidrigajlov védelmébe vette a lányt, s Marfa Petrovna, a felesége nyilvánosan bocsánatot kért. Azóta még kérője is akadt Luzsin személyében, aki vagyonos ember, két hiva-tala is van. Dunya elhatározta, hogy hozzámegy feleségül. Hamarosan Pétervárra készülnek, így nemsokára találkoz-ni fognak.
Az édesanyja levele rettenetesen bántotta, a fő kérdést il-letően nem voltak kétségei: „Ebből a házasságból semmi sem lesz, amíg élek. Luzsin úr menjen a pokolba!" Nem bírt otthon maradni, ki kellett szellőztetnie a fejét. Aztán a park-ban egy lányra lett figyelmes. Meglepő és megdöbbentően furcsa jelenség volt. Egészen fiatal, tizenhat éves lehetett, furcsán dülöngélt, szakadt volt a ruhája, feltehetően berú-gott. Egy harminc év körüli férfi settenkedett körülötte. Raszkolnyikov próbálta megvédeni tőle, mintha a húga lett volna, az arra járó őrmesternek adott húsz kopejkát, hogy kí-sérje haza, bizonyára csak elcsalták otthonról, de végül a lány után osont a ficsúr, és együtt mentek el. A rendőr rá sem hederített.
A Petrovszkij-szigeten megpihent, borzalmas álmot látott: hétéves gyerek volt álmában, szülővároskájában, egy ünnep-napon sétálni indult az apjával, borús volt az idő. A kocsma előtt a lépcsőnél egy szekér állt, de az is furcsa volt. Jókora boroshordók sorakoztak rajta, s elé egy sovány kis sárga pa-rasztlovacska volt befogva, ő mindig sajnálta az állatot, még sírt is miatta. Most a tulajdonosa egy nagy csapat részeget invitált a szekérre, azok meg csak nevettek Mikolkán, hogy ilyen gebével akarja elhúzatni azt a nagy szekeret, de végül felkapaszkodtak. Szegény állat rogyadozott. Aztán előkerült két ostor, és kétfelől ütni kezdte szegény párát. Ő a lovacska mellett ugrált, előreszaladt, akkor látja, hogy csapkodják a szemét. Sírt. Majd megszakadt a szíve, a könnye csak úgy ömlött. Mikolka teljesen felbőszült, s a vastag kocsirúddal agyonverte a lovat. A kisfiú magánkívül keresztültört a soka-ságon, ölelgette a halott, véres fejét, és csókolgatta a szemét, s végül kis öklével nekirontott a gazdájának. Verejtékben áz-va riadt fel, s lélegzett fel, hogy csak álom volt. „Úristen! -kiáltott fel. - Hát lehet az? Hát lehet az, hogy én baltát fo-gok, és rávágok a fejére, szétzúzom a koponyáját... ragadós, meleg vérben csúszkálok... zárakat török fel, lopok és resz-ketek, és bujkálok, úgy véresen... a baltával... Uram! (...) Nem bírom megtenni, nem bírom" - szakadt fel belőle.
Hazafelé menet nem igazán tudja, hogy miért kanyarodott el a Széna tér felé, de ott véletlenül találkozott Lizavetával, az öregasszony testvérével, akit a nővére folyton megaláz, még meg is üti. Lizaveta harmincöt éves lány volt, hosszú, esetlen és félénk, nagyon csendes, majdnem félkegyelmű. Az árusok, akivel beszélgetett, másnap hét órára hívták el magukhoz. A diákban megszületett a gondolat, tehát itt a kí-nálkozó alkalom.
Raszkolnyikov az utóbbi időben hajlott a babonaságra.; Még a télen történt, hogy az egyik ismerőse - egy Pokorjev nevű diák - Harkovba utazott, s csak úgy mellékesen meg-' említette neki az öreg Aljona Ivanovna címét, ha netalán zá-logba akarna tenni valamit. Amikor elvitte a gyűrűjét, le-küzdhetetlen ellenszenvet érzett az asszony iránt. Hazafelé menet betért egy olcsó vendéglőbe, s a fejében furcsa gon-dolat született meg. A másik asztalnál egy diák ült, akit lá-tásból ismert, egy fiatal tiszttel. A diák Aljona Ivanovna öz-vegy díjnoknét és uzsorásasszonyt említette, s élvezettel mesélt róla és húgáról. „Ha én azt a vénasszonyt megölném és kirabolnám, biztosítlak, semmi lelkiismeret-furdalást nem éreznék - mondta a diák. - Senkinek semmi haszna belőle, sőt mindenkinek csak árt, maga sem tudja, minek él, és hol-nap talán úgyis elpatkol... Másrészt ott a sok fiatal erő, aki elkallódik támogatás nélkül... Ezer meg ezer egzisztenciát elindíthatnánk, sok tucatnyi családot megmenthetnénk a nyomorúságból, züllésből, pusztulásból... Öld meg az öreg-asszonyt, vedd el a pénzét, hogy aztán az egész emberiség javát szolgáld vele... mit jelent az egésznek a mérlegén egy ilyen hektikás, buta, komisz vénasszony élete?" Raszkol-nyikovot nagyon felkavarják ezek a szavak, de a szónokla-tot tartó diák, amikor a tiszt neki szegezte a kérdést, hogy megtenné-e, rögtön visszakozott. A jelentéktelen vita, ott a kis vendéglőben, erős hatással volt az események további alakulására, mintha csakugyan útmutatás, elrendelés lett volna.
Másnap késón ébredt, csak arra riadt fel, hogy valaki elki-áltotta magát: Elmúlt hét óra! Ahányszor eldöntött valamit, utólag mindig megbánta, de most elkezdett készülődni: hur-kot készített a baltának, ezt bevarrta a felöltőjébe, alaposan becsomagolt egy fadarabot zálogtárgy gyanánt. Majdnem keresztülhúzta a számítását Nasztaszja, aki észrevette a diá-kot, s a nyomába akart eredni, de Raszkolnyikov úgy tett, mintha nem vette volna észre. Közben arra gondolt, hogy nem kellene-e inkább visszabújnia az odújába, de aztán foly-tatta útját, a házmesterszobában két lépésre tőle, a szemébe villant egy balta, hirtelen elemelte. Szerencséje volt, senkibe se botlott bele útközben, s a házban sem akadt össze isme-rőssel, észrevétlenül lopózott fel a harmadik emeletre. Több-ször csengetett, mire ajtót nyitott az asszony, de akkor is óvatosan, először résnyire, majd amikor meggyőződött róla, hogy ismerős, akkor engedte be, de mindvégig gyanakodva méregette az ifjút.
Az idős asszony nehezen boldogult a zálogtárgy kicsoma-golásával, a diákot immár sürgette az idő, felemelte a baltát, s bár gyengének érezte magát, nem tétovázhatott tovább, erőtlenül a vénasszony tarkójára ejtette. Az áldozat összero-gyott, s a gyilkos másodszor is lesújtott. Ezután értéktár-gyak, pénz után kezdett kutatni, a pénztárcát gyorsan zsebre vágta. De bekövetkezett, amire nem számított: váratlanul be-toppant Lizavéta, s kénytelen volt vele is végezni. Rá kellett döbbennie, hogy az élet, a valóság mindig megcsúfolja az el-képzeléseket.
Gyorsan lemosta magáról a vért, de újabb nehézségbe üt-között: az öregasszonyhoz újabb ügyfelek érkeztek, s észre-vették, hogy belülről van a zár beakasztva, ezért elkezdtek dörömbölni, végül lementek a házmesterhez. Ezalatt Rasz-kolnyikov az előszobában kezében a baltával szorongott, mindenre elszántan. Amíg a házmesterért szaladtak, a diák gyorsan elhagyta a lakást. Egy emelettel lejjebb szerencsére az egyik lakás üres volt, ugyanis festetni készültek, ott húz-ta meg magát, amíg amazok felértek, s aztán észrevétlenül távozott. Hazaérve, már a lépcsőn baktatott felfelé, amikor eszébe jutott a balta, de azt is visszatette a helyére.
Ahogy hazaért, ruhástól a díványra vetette magát. Nem aludt, de teljes kábultságba esett, sokáig feküdt így, aztán hajnali háromkor meghallotta a szokásos üvöltést, záróra van a kocsmában, s eszébe jutott minden. Jeges hideg der-mesztette a testét, lázas volt, azért is fázott, többszőr elaludt, aztán rémülten riadt fel, s rádöbbent, hogy nem tüntette el a vérnyomokat a ruhájáról. Kiugrott az ágyból, s elkezdte át-vizsgálni a holmijait, de eközben attól rettegett, hogy meg-bomlott agyával már észre sem veszi a vérfoltokat. Aztán eszébe villant, hogy az erszény is véres, s ő úgy gyömöszöl-te a zsebébe, s valóban, amikor elővette, meg is győződött ró-la, megnyugodott, hogy nem őrült meg. A pénzt és a tárgya-kat a tapéta alá rejtette, de nem volt elégedett a rejtekhellyel.
Nasztaszja ököllel verte az ajtót, erre riadt fel, rendőrségi idézést hoztak. Rettenetesen megijedt, azt hitte, hogy ilyen gyorsan leleplezték. Amikor kinyitotta az ajtót, a szolgáló annyira meglepődött a diák láttán, hogy megsajnálta, s azt mondta, hogy nem szükséges ma bemennie, ha beteg. De Raszkolnyikov erőt vett magán, s bement. Útközben azon járt az esze, hogy: „letérdelek előttük, és megvallok min-dent". A fogalmazóhoz küldték be: „egyetlen ostoba szó, a legkisebb vigyázatlanság, és elárulhatom magamat" - mon-dogatta magának. Igyekezett egyvalamire összpontosítani, de sehogy se sikerült, végül kiderült, hogy a háziasszonya idéztette be az elmaradt lakbér miatt. Amikor megtudta, ki-mondhatatlanul megkönnyebbült, mintha lerepült volna vál-láról a teher.
Raszkolnyikov élénk szóváltásba keveredett a főhadnagy-gyál, végül a fogalmazó békítette ki őket, Nyikogyim Fo-mics. Elmondta, hogy a tisztnek egy hibája van csak, a for-rófejűsége, de egyébként kenyérre lehet kenni. A diák bocsá-natot kért. A fogalmazó diktálni kezdte az ilyenkor szokásos szöveget, hogy fizetni most nem tudok, de a megadott idő-pontra... Ám Raszkolnyikov képtelen volt írni, azon agyalt, hogy bevallja, mi történt tegnap, legalább lerázza magáról, de döbbenetére éppen ekkor a fogalmazó és a főhadnagy a tegnapi esetet kezdték el tárgyalni. Raszkolnyikov éppen fogta a kalapját, és az ajtó felé indult, de már nem sikerült eljutnia odáig. Arra eszmélt, hogy egy széken ül, és két ol-dalról támasztják. Néhány kérdést tettek fel neki, aztán el-ment, de távozóban még hallotta, hogy lázas beszélgetésbe kezdtek.
Szaladt egyenesen a sarokba, és benyúlt a tapéta mögé, ki-húzgált mindent, összesen nyolc darab volt. Attól rettegett, hogy rögtön rátörnek és házkutatást rendeznek. Elhatározta, hogy vízbe dobja a rablott holmit, de kiderült, hogy ez igen nehéz, aztán egy kő alá rejtett el mindent. Folytatta útját, de maga sem tudta, hová tart. A Vasziljevszkij-szigeten a hídnál hirtelen megállt, ráébredt, hogy barátjához Razumihinhez jött. Barátja is látta, hogy Raszkolnyikov nagyon beteg, az-tán munkát ajánlott neki meg előleget, amit először elfoga-dott, de aztán visszakozott. Hat órát bolyongott a városban betegen.
Aztán éjjel arra ébredt, hogy a háziasszonyának a jajgatá-sát hallja, valaki üti, rugdossa és kiabál. Ráismeri a hangra, Ilja Petrovics hangja, s tíz perc múlva szűnni kezdett az iszo-nyú zenebona. Egyszerre éles világosság támadt a szobában, Nasztaszja jött be egy tál levessel a kezében, s döbbenten hallgatta a diákot, hogy félrebeszélt, majd elvesztette az esz-méletét. Lázas állapotban volt, hol hallucinált, hol majdnem feleszmélt. Napokig hevert ideglázban, az édesanyja pénzt küldött neki, de nem akarta aláírni a nyugtakönyvet. Razu-mihin őrködött az ágya mellett, a diák állandóan félrebe-szélt. Végül egyedül maradt, mindent alaposan átvizsgált, hogy nem maradt-e valamilyen árulkodó nyom, de megnyu-godott, minden rendben volt, ám mégis felmerült benne a vágy, hogy Amerikába szökjön, aztán megint mély álomba merült.
Razumihin, hűséges jó barátja gondoskodott róla, a saját pénzén tiszta ruhákat szerzett, Zoszimovot, orvos ismerősét is kihívta Raszkolnyikovhoz. Aztán amikor a barátja és az orvos a gyilkosságról beszélgettek, s kiderült, hogy a festők egyike egy fülbevalót talált az üres lakásban, a diák izgatot tan kiabálni kezdett. Ezt betegségének tudták be. Aztán egy már nem egészen fiatal, termetes úriember jelent meg Rasz-kolnyikovéknál, minden mozdulata kimért volt, arca gya-nakvó és mogorva, leplezetlen méltatlankodással körülné-zett, a diákot kereste, aztán bemutatkozott: Pjotr Petrovics Luzsin. Teljesen fel volt háborodva, hogy nem tudtak az ér-kezéséről, pedig meg volt győződve róla, hogy Raszkolnyi-kovnak meg kellett kapnia azt a levelet, amely az ő látogatá-sát zengi be. A beszélgetés nagyon vontatott volt, a diák lep-lezetlen gúnnyal mérte végig a férfit, s nagyon ellenszenves-nek találta. Luzsin mindent megtett, hogy jó benyomást kelt-sen, de Raszkolnyikov nagyon udvariatlan és türelmetlen volt, végül sikerült úgy magára haragítania, hogy köszönés nélkül távozott. Razumihin és az orvos megállapították, hogy valami nagyon nyomja Raszkolnyikov lelkét, a gyil-kosság említése mindig kihózza a sodrából.
Raszkolnyikov amint tehette, felöltözött az új holmiba, rá-nézett az asztalán heverő pénzre, aztán zsebre dugta. Nyolcra járt az idő, nem tudta, nem is nézte, merre megy, csak egyet tudott, hogy véget kell vetni ennek a rettenetes állapotnak, mert így nem akar tovább élni. Megszokásból a Széna tér fe-lé vette az útját, azokat az árusokat kereste, akik minap Liza-vétával beszélgettek, de most nem látta őket. Aztán a Kristály-palotába vette az útját, de csak néhány teázó vendég volt ott Elkérte öt napra visszamenően az újságokat, s a gyilkosságról szóló híradásokat kereste. Ekkor váratlanul valaki odatelepe-dett az asztalához, s amikor felnézett Zamjotovot pillantotta meg, aki ugyanolyan elegáns volt, mint általában.
A rendőrségi nyomozó élénken érdeklődött, hogy milyen híreket keres ilyen szisztematikusan az újságokban, de Rasz-kolnyikov igen meglepő módon viselkedett. Leszögezte, hogy ót nem a tűzesetek érdeklik, s még ráadásul ehhez igen titokzatosan nézett, a szája meg gúnyos mosolyra görbült. Aztán tovább fokozta Ivan Iljics meglepetését egyre különö-sebb mondataival. „Tehát vallomást teszek ön előtt... ezért jöttem ide... hogy mit írnak az öreg zálogosné meggyilkolá-sáról" - fejezte majdnem súgva, s eközben arcát egészen kö-zel tolta Zamjotov arcához, s egy percig farkasszemet néz-tek. Ivan Iljics teljesen megdöbbent, s őrültnek nevezte Raszkolnyikovot. A diák ezután élénken elmesélte, hogyan rejtené el a rablott holmit, ha ő lenne a tettes, és szép sorjá-ban elmesélte, hogy hova tette. A fiú utolsó kérdése teljesen felkavarta Zamjatovot, olyan fehér lett, mint az abrosz : „És ha én öltem meg az öregasszonyt meg Lizavetát?" - ekkor kapott észbe Raszkolnyikov. Ilja Iljics végül közölte az ifjú-val, hogy most már legkevésbé sem gyanúsítja.
Ahogy kilépett a helyiségből egész teste hisztériás izga-lomban remegett. Aztán szembetalálkozott barátjával, Razu-mihinnel, aki leszidta, hogy betegen a városban kószál. Rasz-kolnyikov közölte vele, hogy hagyja abba vele a jótékonyko-dást, mert már elege van belőle. Amikor Razumihin látta, hogy hiába akarja ágyba dugni, meghívta a lakásszentelőjére, de a diák azt is ugyanolyan otrombán utasította vissza, mint barátja segítségét. Ismét útra kelt, a folyóparton szemtanúja volt, hogy egy asszony öngyilkosságot kísérelt meg, de az arra járó rendőr kimentette a vízből. Innen határozott léptek-kel elindult a kerületi kapitányság irányába, azzal a gondo-lattal a fejében, hogy nem halogatja tovább, elmondja nekik, mert elfáradt, s nem bírja tovább, de lépéseit elnyújtotta, s aztán a legnagyobb meglepetésére a zálogosnő háza előtt állt. Az első emeleten Mikolkáék dolgoztak, aztán látta, hogy az öregasszony lakásában munkások dolgoznak, be-csöngetett, újra ugyanazt az izgalmat élte át. A munkások igen furcsának találták a fiatalember viselkedését, aki arról érdeklődött, hogy a vértócsát eltakarították-e már, s ennél még meglepőbb dolgokat mondott, a rendőrségre akart men-ni. Gyanús volt a viselkedése, de a házmesternek bemutatko-zott, s mivel a rendőrkapitányságra akart menni, végül is megnyugodtak. Eldöntötte most is, mint annyiszor, hogy el-megy a rendőrségre, és feladja magát.
Ahogy így elszánta magát, hatalmas csődületet látott az ut-cán, elgázoltak valakit, azt állták körül kíváncsian az embe- rek. Raszkolnyikov Marmeladovot ismerte fel a sebesültben. Hazavitte, orvost hívatott hozzá, de a férfi haldoklott. A taná-csos családja elképesztő körülmények között élt, Szonya, a lánya is hazaszaladt, hogy még életben lássa apját, aki utol-só szavaival bocsánatot kért tőle. A diák húsz rubelt tett le az asztalra, azzal hogy szeretne hozzájárulni egykori barátja te metéséhez. Kifelé jövet Nyikogyim Fomics rendőrségi nyo mozóba ütközött, aki felismerte, és szóvá is tette, hogy mi lyen véres a ruhája. Szonya a fiatalember után küldte a na- gyobbik húgát, hogy kérje el Raszkolnyikov címét. Poljus-kát megkérte a diák, hogy imádkozzon érte, s ez a beszélge-tés rendbe hozta a lelkét, s úgy érezte, meggyógyult. Elment a lakásszentelőre, ahol a kissé kapatos Razumihin barátja el-mesélte, hogy Zamjotov eleinte gyanakodott Raszkolnyi-kovra, mivel rosszul lett a rendőrségen, de ez a mai beszél-getés eloszlatta a gyanúját. Amikor együtt hazaértek, anyja és húga várt rá a lakásban, ölelték, csókolták, sírva, nevetve, s ő ájultan rogyott össze, a barátja emelte fel, akinek min-denki hálás volt az önzetlenségéért.
Raszkolnyikov, amikor magához tért, kijelentette, hogy nem engedi, hogy Dunya Luzsin felesége legyen, s elküldte anyját és húgát, akik nem értettek semmit sem a történtek-ből. Pulherija Alekszandrovna eleinte nem akarta magára hagyni a fiát, de Razumihin megnyugtatta őket, hogy elkísé-ri a szállásukra, aztán pedig orvost küld Rogyához. A fiatal-embert teljesen elbűvölte Dunya, s nagyon szégyellte magát, hogy részeg. Miután megvizsgálta Zoszimov a diákot, felke-reste Raszkolnyikov anyját és húgát, s tájékoztatta őket a fiatalember állapotáról. A két nő megnyugodott, hogy megbíz-hatnak Razumihinben, ha egy kissé ittas is.
Razumihin másnap nagyon kellemetlenül érezte magát a tegnapi faragatlanságáért, s félve ment a hölgyekhez, de amikor azoknak az arcán hálát és szeretetet látott, megnyu-godott. Raszkolnyikovról beszélgettek. Barátja szerint Rogya szégyelli kimutatni az érzelmeit, hideg búskomorság-ra hajlik, de ugyanakkor nagylelkű, s ebben hasonlítanak egymásra Advotya Romanovával. Ezután előkerült Luzsin levele, amelyben elnézést kér, de reggel nem tudja felkeresni őket, s másnap estére halasztja a találkozót, de külön ké-ri, hogy a diák ne legyen jelen, mert tudomása van róla, hogy egy iszákos családjának, kétes hírű nőnek huszonöt rubelt adott. A húga kiállt a bátyja mellett.
Raszkolnyikov lényegesen jobban érezte magát, s még az anyjától és Dunyától is bocsánatot kért a tegnapi viselkedé-séért, de mindez úgy hangzott, mintha leckét mondana fel, aztán a huszonöt rubel kapcsán elmesélte, hogy a szerencsét-len ember temetésére hagyta ott. Pulherija Alekszandrovna Szvidrigajlovékról mesél, a férj agyonverte a feleségét, a diákot feldúlják a hallottak, s azt mondja, nem akar több üres fecsegést hallani. Ezután felfogja, hogy soha többé nem be-szélhet úgy senkivel, mint azelőtt.
Raszkolnyikov határozottan leszögezte, hogy Dunya nem mehet férjez Luzsinhoz, mert különben megvonja tőle test-véri szeretetét. A húga közli, hogy nem a pénze miatt megy hozzá, különben is a saját életéről úgy rendelkezik, ahogy akar, egyébként is nem olyan rossz ember a vőlegénye, mert még embert biztos nem ölt. Ez az utóbbi érv nagyon szíven ütötte a diákot, megint a rosszullét környékezte. Ezután elő-került Luzsin levele, Rogya megígérte, hogy ő is jelen lesz.
Ekkor érkezett meg. Szonya, hogy megköszönje a pénzt, és meghívja a fiatalembert a halotti torra. Raszkolnyikov fel-fedezi a lány szépségét, csodálatos fényű kék szemét. Pulhe-rija Alekszandrovna is alaposan szemügyre vette a lányt. Az-tán amikor hazafelé tartott, egy ötven év körüli tekintélyes úriember eredt a nyomába, Szonya eleinte észre se vette, de mielőtt belépett a házba megszólította az előkelő idegen, s kiderült, hogy szomszédok.
Raszkolnyikov megkérdezte barátját, hogy kihez fordul-jon a zálogtárgyai ügyében. Razumihin azt javasolta, hogy keressék fel együtt Porfirij Petrovicsot, aki neki egyébként is a rokona, majd ő tudni fogja, hogy mit kell tenni. A vizsgá-lóbíró csak úgy otthonosan, házikabátban volt. Harmincöt éves, az átlagosnál alacsonyabb, pocakos, simára borotvált arcú. Zamjatov is jelen volt. Kölcsönösen megfigyelték egy-mást a diákkal, figyelmesen meghallgatta, aztán azt taná-csolta, hogy írjon kérelmet. A diák zavartan vallotta be, hogy azok a zálogtárgyak nem igazán értékesek, csakis az ő szá-mára fontosak, egyébként sincs most pénze, hogy kiváltsa őket. Razumihin rájött, hogy miért volt barátja annyira meg-rémülve, hogy a zálogtulajdonosokat kihallgatják.