milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #50
ANTON CSEHOV
Három nővér
Szereplők:
Prozorov, Andrej Szergejevics
Natalja - menyasszonya, később felesége
A három nővér: Olga Mása Irina
Kuligin, Fjodor Ijics - Mása férje
Versinyin, Alekszandr Ignatyevics – ütegparancsnok
Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics - báró, hadnagy
Szoljonij, Ivan Romanics - százados
Csebutikin, Alekszej Petrovics – katonaorvos
Fedotyik, Alekszej Petrovics – hadnagy
Rode, Vlagyimir Karlovics – hadnagy
Ferapont - öreg szolga az elöljáróságon
Anfisza - öreg dada, 80 éves
Első felvonás
Verőfényes dél van, Prozorovék házában az ebédhez ké-szülődnek. Olga a leánygimnázium tanárnőinek kék egyen-ruhájában, Mása fekete ruhában üldögél, Irina fehérben az ablak előtt álldogál. Olga felidézi apjuk emlékét, aki épp egy éve halt meg. Ekkor megjelennek a ház állandó vendégei: Tuzenbach báró, Csebutikin és Szoljonij. Ezután közösen ál-modoznak Moszkváról, ahonnan tizenegy éve helyezték át az apjukat ebbe az isten háta mögötti kis városba. Arról ál-modoznak, hogy eladják a házat a nyáron. Tuzenbach beje-lenti, hogy új ütegparancsnok érkezett a városba, Versinyin, a felesége kissé hóbortosnak látszik, hosszú hajfonattal jár, mint a kislányok, és gyakran követ el öngyilkossági kísérle-tet, hogy bosszantsa az urát. Van még két lánya is.
Irina boldog, ma van a névnapja, s ráadásul az idő is gyö-nyörű: „Mikor ma felébredtem, felkeltem és megmosdottam, egyszerre úgy tetszett, minden olyan világos ezen a vi-lágon, és tudom, hogyan kell élni. (...) Az embernek fáradnia kell, dolgoznia kell, arca verejtékével, akárki is az, és csak ebben van az élet értelme és célja, az ember boldogsága és gyönyörűsége. Milyen szép az élete a munkásnak, aki virra-datkor felkel, és az úton követ tör, vagy a pásztornak, vagy a tanárnak, aki gyerekeket tanít, vagy a mozdonyvezetőnek a vasúton..." Azután Olga hozzáteszi, Irina mindig hétkor kel, de kilencig még ágyban marad, s valamiről komoly arc-cal elmélkedik. Irina büszkén mondja, hogy ő már húsz éves. Tuzenbach átveszi Irina lelkesedését. Huszonöt év múlva mindenkinek dolgoznia kell. Szoljonij epés megjegy-zést tesz, hogy Tuzebach már nem is lesz az élők sorában annyi idő múlva.
Csebutikin elszalad, hogy ajándékot hozzon a legifjabb nővérnek. Ekkor jelenik meg Versinyin tisztelgő látogatásra, s hamarosan kiderül, hogy ő is moszkvai, mint a lányok, sőt ismerik is egymást abból az időből. Felidézik a Baszmanna-ja utcát, ahol laktak, s Másának eszébe jut, hogy annak ide-jén úgy hívták a férfit, hogy a „szerelmes őrnagy", de azóta megöregedett. A moszkvai emlékek után Versinyin elfilozo-fál azon, hogy Moszkvában már senki sem emlékszik rájuk, s a jövő szemében milyen nevetséges vagy értelmetlen lesz az ő életük. Szoljonij vékony hangon csipog, és hiába regu-lázza Tuzenbach, a százados csak folytatja. Tuzenbach úgy véli, hogy ők nagyon sokat szenvednek.
Kívülről hegedűszó hallatszik be, Andrej, a lányok bátyja játszik. Benne van minden reményük, hogy újra Moszkvába költöznek, mert valószínűleg egyetemi tanár lesz. Aztán azt is elmesélik, hogy egy rossz ízlésű helybeli lánynak, Natasá-nak udvarol. Mása úgy tudja, hogy egyébként is ezt a lányt Protopopov veszi el, az elöljáró. Aztán Andrej is abbahagy-ja a hegedülést. Elmeséli, hogy apja halála óta hízott meg ennyire, mert mintha egy nyomás alól szabadult volna meg. Az apja jóvoltából a lányok tudnak franciául, németül, ango-lul, Irina pedig olaszul. Mása keserűen állapítja meg, hogy milyen hiábavaló ebben a városban három nyelvet tudni.
Versinyin véli, hogy az ilyen okos embereknek kell példát mutatniuk a tudatlanoknak. Két-három évszázad múltán az élet bámulatosan szép lesz, s nem szabad arra panaszkodni, hogy felesleges a tudás. Tuzenbach még hozzá-fűzi, hogy dolgozni kell. Majd leszögezi, hogy ő a neve ellenére nem német, az apja pravoszláv. Versinyin mintha nem is hallaná a bárót, tovább elmélkedik, hogy ha újrakezdhetné az életét, akkor nem nősülne meg.
Ezután Kuligin köszönti fel sógornőjét névnapja alkalmá-ból, ugyanazt a könyvet ajándékozza neki, amellyel már húsvétkor meglepte, s nem bánja azt sem, hogy Irina ezt szó-vá is teszi, sőt azt javasolja, hogy ajándékozzon ez örökbe-csű műből egy példányt vendégüknek, Versinyinnek. Boldo-gan állapítják meg, hogy vasárnap van, és nem kell munká-ba menni. Kuligin lelkesen meséli Másának, a feleségének, hogy az igazgató délutánra meghívta őket egy kis kirándu-lásra, de az asszony nem osztozik ebben az örömben, sőt pa-naszkodik a többieknek, hogy milyen unalmas lesz, s neki nincs kedve elmenni.
Az ebédnél más vendégek is megjelennek, akik szintén Iri-na névnapja alkalmából teszik tiszteletüket: Natasa, akit ízlés-telen ruhája miatt rögtön megbántanak, majd a két hadnagy: Fedotyik és Roda. Mása rázendít kedvenc dalára: „A tenger-parton áll a tölgyfa, aranylánc csüng az ágain..." Kuligin meg-állapítja, hogy tizenhárman ülnek az asztalnál, s ez azt jelenti, hogy valaki szerelmes a jelenlévők közül. Natasa fülig pirulva elrohan, Andrej utána, s bevallja a lánynak, hogy annyira sze-reti, hogy feleségül szeretné venni.
Második felvonás
Andrej és Natasa összeházasodtak, van egy kisfiuk, Bo-bik, aki miatt a feleség nagyon aggódik, ugyanis nagyon hi-deg, s arra kéri férjét, hogy Irina szobájába költöztessék át a gyereket, mivel száraz és napos.
Versinyin és Olga beszélgetnek. Az asszony elmeséli, hogy amikor feleségül ment Kuliginhez, akkor nagyon bölcsnek és okosnak találta, csak tizennyolc éves volt, azóta azonban rájött, hogy a civilek nem olyan pallérozottak, fino-mak, mint a tisztek. A férfi szerelmet vall neki. A vallomást Tuzenbach és Irina megérkezése szakítja félbe. Irina panasz-kodik, hogy milyen elcsigázott, s egyébként sem szereti a munkáját a sürgönyhivatalban. Irina aggódik a bátyja miatt, mert hallotta, hogy kétszáz rubelt vesztett. Versinyin immár harmadszorra kér teát, de mintha senki se hallaná, majd le-mond róla. Aztán előkerül kedvenc témájuk: mi lesz két-há-romszáz év múlva, azon siránkoznak, hogy milyen szomorú-ak a hétköznapjaik. „Azt hiszem, hogy az embernek hivőnek kell lennie, vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár..." - sóhajtozik Mása.
Nagy lassúsággal, de elkészült a tea, Anfisza, az idős szol-gáló hozza be.
Natasa a kisfiáról áradozik. Szoljonij megjegyzése meg-döbbenti a többieket: azt állítja, ha a gyerek az övé lenne, s : betenné egy serpenyőbe, megsütné és megenné. Versinyin veszi át a szót, s arról filozofál, hogy amit megszoktunk, az a számunkra természetes, s így ha Moszkvában élnének, a város nem jelentene a számukra olyan sokat. Ekkor levelet kap, amelyben arról értesítik, hogy a felesége megint meg-mérgezte magát, így csöndesen távozik. Natasa finoman el-küldi a vendégeket, arra hivatkozik, hogy beteg a gyerek. Az álarcosokat sem engedik be, a ház elnémul. Natasa, Pro-topopov elöljáróval, a hódolójával egy kis éjszakai kocsiká-zásra indul. Ekkor tér vissza Versinyin, és meglepődve lát-ja, hogy elnémult a ház.
Harmadik felvonás
Éjjel három óra. A helyszín Olga és Irina szobája, a házban nagy a nyüzsgés, mivel tűz ütött ki a városban, mindenki tal-pon van. Olga ruhákat vesz ki a szekrényből, s odadobja Anfisszának, hogy a Kolotyin kisasszonyoknak adja oda. Ol-ga sürgetné az idős szolgálót, de az panaszkodik, hogy nem bírja az iramot, ekkor toppan be Natasa, s beszámol arról, hogy gyorssegély akciót szerveztek a szegények megsegítésé-re. Aztán Anfiszára förmed rá, hogy miért ül, majd számon kéri Olgától, hogy miért nem zavarja már el az öreg szolgálót, szerinte semmi hasznát sem lehet venni. Azután hízelegni kezd Olgának, aki amikor magukra maradnak, felháborodot-tan közli, hogy nem tűri el az ilyen durva hangnemet
Kuligin a feleségét keresi, s azon méltatlankodik, hogy az orvos éppen ezen az éjszakán itta le magát a sárga földig, amikor a leginkább szükség lenne rá. Csebutikin doktor is előkerül, nem tántorog, csak azon siránkozik, hogy megölt egy asszonyt, mert már gyógyítani se tud, pár évvel ezelőtt még igen, de ma már képtelen, s ezért iszik. Tuzenbach el-meséli, hogy arra kérték, hogy jótékonysági koncertet szer-vezzen a tűzkárosultak javára. Marija Szergejevna zongo-rázhatna, de három éve nem is játszott, Kuligin nem repes az ötletért, s aztán inkább az egészet elodázza Majd megjegy-zi, hogy Natasa kis regényt sző Propotovval.
Versinyin teljesen másról kezd el beszélni, a lányait saj-nálja, az anyjuk sehol, rémülten álltak az ajtóban, s amikor elrohant velük, csak azon járt az esze, hogy mennyi mindent kell még ezeknek a szerencsétleneknek elviselniük. Amikor belép Prozorovékhoz, ott találja az ordítozó feleségét, úgy érezte, mintha ez már valamikor megtörtént volna vele, és ismét a jövőről álmodozik. Fedotyik jön, mindenét elvesztet-te. Szoljonij is megérkezik, de Irina közli, hogy nincs helye itt, a férfi ezen felháborodik s nem érti, hogy a báró miért maradhat. A tűz alábbhagy, Irina és Mása elküldi a férfiakat. Mása hazaküldi Kuligint, aki még egy szerelmi vallomást tesz a feleségének, aki ezt rettentően unja.
Aztán felháborodva meséli, hogy Andrej a banknál jelzá-logkölcsönt vett fel a házukra, s az egész pénzt zsebre vágta a felesége. A ház valójában négyüké. Kuligin csodálkozik Másán, hogy ennyire anyagias, de nem akarja ott hagyni Mását.
Irina folytatja Andrej szapulását, hogy begyöpösödött a felesége mellett, valaha egyetemi tanárnak készült, de teg-nap azzal hencegett, hogy végre tagja lett a törvényhatóság-nak, melynek elnöke Protopopov. Az egész város erről be-szél, csak ő nem lát semmit. Most mindenki a tűzhöz szaladt, csak ő ül a szobájában, semmi sem érdekli. Aztán Irina ma-gát siratja, az idő múlásával úgy érzi, a boldogság is egyre távolabb kerül tőle. Huszonhárom éves, sovány és csúnya lett, nem is érti, hogy miért nem ölte meg magát. Olga azt ta-nácsolja neki, hogy menjen férjhez a báróhoz, igaz, hogy nem érez iránta szerelmet, és első látásra ő is nagyon csú-nyának találta a férfit, de legalább becsüli, ő is inkább a ta nítás helyett férjhez menne, de ez már nem lehetséges.
Mása meggyónja a testvéreinek, hogy szerelmes Versi-nyinbe, de megjelenik Andrej, aki most akarja kiönteni a szí-vét a lányoknak, akik fáradtak, s inkább másnapra szeretnék halasztani. De Andrej akkor is elkezdi, tudja, hogy a házasságkötése kezdete óta ki nem állhatják a feleségét, Natasát. De ő mindenképpen szereti őt, becsüli, és másoktól is meg-követeli ezt. Érzi, hogy testvérei neheztelnek rá, mert nem lett egyetemi tanár, de ő büszke ama, hogy az elöljáróságon dolgozik. Bocsánatot kér azért is, mert elzálogosította a há-zat, aztán már nem is érdekli, hogy mit gondolnak. Irina el-szánja magát, hogy hozzámegy a báróhoz.
Negyedik felvonás
Prozorovék kertjében üldögél Csebutikin, várja, hogy hív-ják. Irina Kuliginnal álldogál, aki időközben leborotváltatta a bajuszát, s rendjelet visel a nyakában. Tuzenbach is a tera-szon van, most kísérik ki Fedotyikot és Rodét. Arról elmél-kednek, hogy fognak-e még találkozni vajon. Aztán Csebu-tikin is megjelenik, azon méltatlankodik, hogy tőle elfelej-tettek elköszönni, s ő megígéri, hogy még egy esztendőt tölt a katonaságnál, aztán nyugdíjba megy, és letelepszik náluk, csendes ember lesz, megváltozik, de már dudorászik is, s Kuligin megállapítja, hogy a doktor javíthatatlan kópé.
Irinának nem tetszik sógora új arca, de Kuligin nagyon elégedett magával, mivel az igazgató is pont ilyenre igazít-tatta a bajuszát. Irina hallotta, hogy a sétatéren történt egy kis csetepaté. Csebutikin és Tuzenbach el akarja vonni a lány figyelmét az esetről. De Kuligin a maga tudálékos mód-ján közli, hogy a színház előtt Szoljonij belekötött a báróba. Csebutikin azt állítja, hogy semmiség. Kuligin tovább fe-cseg, hogy Szoljonij is szerelmes Irinába, amit meg is tud ér-teni, hiszen hasonlít az ő Másájára. Irina elmeséli, hogy mi-lyen lázasan készülődik, a poggyászát délután készül felad-ni, holnap esküszik a báróval, a téglagyárba utaznak, és hol-nap már tanít is. Új életet kezdenek.
Kuligin alig várja, hogy elmenjenek a katonák, mert hol-naptól minden a régi lesz. Nagyon rajong a feleségéért, s azon mereng, hogy az emberek sorsa milyen különböző. Ő elége-dett a magáéval és boldog. Mása azon gondolkodik el, hogy aki részletekben kapja a szerencséjét, aztán elveszti, fokoza-tosan eldurvul, mint ő és testvére, Andrej is. Mindenki szo-morú, el fog árvulni a ház, immár csak Andrej és családja marad.
Tuzenbach furcsán búcsúzkodik Irinától, a városba siet. Öt éve szereti a lányt, holnap együtt fognak elutazni, csak az a baj, hogy Irina nem szereti. Irina megnyugtatja, hogy hű-séges felesége lesz, habár nem szerelmes belé, de még soha-sem volt szerelmes, csak álmodozott róla. A báró elköszön: „Micsoda semmiségek, micsoda ostoba apróságok kapnak néha jelentőséget az életben, egyszerre, csak úgy váratlanul. (...) Mintha elsőízben látnám életemben ezeket a fenyőket, jávorfákat, nyírfákat. Minden kíváncsian néz rám és vár. Mi-lyen szépek ezek a fák, és milyen szép lehetne itt éldegélni. (...) Menni kell, itt az ideje... Úgy érzem, ha meghalok, én valahogy még mindig részt veszek az életben. Isten veled, édes!... Az irataid, melyeket ideadtál, ott vannak az asztalon, a naptár alatt."
Andrej is az elfecsérelt évekről beszél, amikor fiatal volt, nagyon bízott a jövőben, s aztán alig kezdtek élni, máris unalmasak, szürkék, érdektelenek, lusták lettek, mint a vá-ros, ahol élnek, az is unalmas és szürke. Az emberek csak esznek, isznak, alusznak, aztán meghalnak, aztán mások születnek, akik, hogy meg ne haljanak az unalomtól, újra esznek, isznak alszanak, a feleségek megcsalják a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit sem lát nának, s ez a romlott levegő megrontja a gyerekeket is. Fe-rapont ott lábatlankodik megint az iratokkal, amiket Andrej-nek alá kell írnia. Andrej egyedül csak a jövőben hisz. Nata-sa leinti, hogy ne hangoskodjon, mert felébreszti a kisebbik gyereket.
Versinyin Marija Ivanovnát keresi, el akar búcsúzni. Ismét üres filozofálásba kezd, amikor Mása bejön a kertből. Aztán sírva fakadnak. Kuligin megbocsát a feleségének, mert na-gyon szereti, s engedi, hogy elköszönjenek egymástól Mása és Versinyin. Miután a férfi elmegy, „A tengerparton áll a tölgyfa..." kezdetű dalt kezdi el dudorászni. A távolból tom-pa pisztolylövés hallatszik, Irina bejön. Natasa kiosztja a házban a teendőket, Irina szobájába majd Andrej költözik, ott nyugodtan hegedülhet. Natasa fellélegzik, hogy végre egyedül marad a házban. Kívülről katonabanda szól, mind-nyájan hallgatják.
Csebutikin érkezik a rossz hírrel: „Nem tudom, hogy mondjam meg... Buta história! Fáradt vagyok és undorodom, és nem akarok többet beszélni." Végül kimondja: „A bárót az előbb párbajban agyonlőtték." Irina sírva fakad, a nővérek egymáshoz simulnak. „Elmennek tőlünk, az egyik már egé-szen elment... egészen és mindörökre, mi pedig egyedül ma-radunk..." = mondja Mása. Irina abban reménykedik, hogy talán eljön az az idő, amikor mindnyájan megtudják, hogy mi-ért kellett ilyen sokat szenvedniük. „Addig azonban élnünk kell és dolgoznunk. Mindig, mindig dolgoznunk! Holnap majd elutazom, egyedül... bemegyek az iskolába, tanítok, és egész életemet azoknak adom, akiknek talán szükségük van rá. Most ősz van, nemsokára jön a tél, a hó mindent betakar, én pedig dolgozom, dolgozom..." Olga is átöleli testvéreit, s ő is azon mereng, hogy miért kell nekik ilyen sokat szenvedniük. Csebutikin halkan énekel: „Tararabumsztié..." - újságot olvas, s egyre ezt hajtogatja: „Mindegy! Mindegy!" Olga még min-dig azon meditál: „Csak tudnám, miért, csak tudnánk, miért!"