• [NST]Cifu
    #64
    A holdra hasznalatos Ion hajtomu meghajtasa nuklearis, uzemanyaga pedig vszeg nem xeon lesz, hanem a holdon megtalalhato anyag.

    Én úgy tudom, hogy cseppet sem mindegy, hogy mit ionizálnak, és én eddig főleg Argon, Xenon, Higany és Cézium hajtóanyagról hallotam, sajnos ezek egyike sem túl gyakori a Holdon...

    A folos energia elvezetese egy problema, amit meg kell majd oldani. Pl. hatekonyabb nuklearis reaktorral maris kevesebb energiat kellene elvezetni.

    Súlytalanságban megfelelően működő atomreaktort sem könnyű létrehozni, hát még nagyobb hatékonyságot elérni, különösen úgy, hogy e téren még igencsak gyerekcipőben járnak a kisérletek (ill. jelenleg inkább állnak).

    Ezt majd megoldjak a tudosok, ez a dolguk.

    Véletlenül nem marketingesnek tetszik lenni?
    Azok szoktak ilyen bölcsességeket mondani :)
    Ezzel az erővel miértnem rögtön antianyag-reaktort akarunk?

    A napelemes ion hajtomuvek gyorsulasa van 10^4-10^3 kozott, a nuklearis iondrive jobb, bar nem tudom, hogy mennyi pontosan.

    Egy 1986-os Szovjet Mars-program terveiben 45 kgf tolóerővel számoltak, amelyet egy Xenon hajtóanyagú ion-hajtómű szolgáltatott volna, az energiaforrás két atomreaktor lett volna, amelyek együttesen 15MW-os elektromos teljesítményt adtak volna.
    Ennek a tervnek az alternatívája lett volna az 1989-ben született orosz Mars-program, amely a fentihez nagyon hasonló lett volna, csak éppen az energiát nem reaktorok, hanem két, egyenként 200x200m-es napelemtábla szolgáltatta volna. A hajtómű ugyanaz a 45 kgf tolóerejű Xenon hajtóanyagú ion-hajtómű, amelyhez nem kevesebb, mint 165 tonna hajtóanyagot vittek volna, úgy, hogy a hajó teljes tömege 355 tonna...

    Viszonyításképpen egy 1994-es orosz tervezet, amely nukleáris meghajtással rendelkezett volna, 20,000 kgf tolóerőt számolt, az amerikai 1991-es Mars Direct terv pedig ~45.000 fontnyi tolóerővel, amelyet szintén egy nukleáris hajtómű nyújtott volna...

    Mars 1986
    Mars 1989
    Mars 1994
    Mars Direct