1411386313.png
  • rooney8
    #101292
    sziasztok

    egyik ismerősöm megkért, hogy állítsak össze neki egy komplett konfigot. először 300-at mondott, aztán végül arra jutott, hogy azért jó lenne 250 környékén megállni.

    amire kellene neki: szeretne játszani is rajta, mind single, mind multi, viszont építészként dolgozik, így tervezni is kell majd rajta (cad programok), illetve látványterv/3d/renderelés is (tetszőlegesen választott 3d program és renderelő motor).

    első körben gondoltam jó lenne egy i7-es proci (inkább intel felé húz, de nem zárkózik el teljesen amd vonaltól sem), 16 gb ram és egy erősebb vga (na itt voltam a legnagyobb bajban, nem igazán vagyok már képben a vga piaccal kapcsolatban). viszont így már beleszaladtam a 300 ezres keretbe. szóval fogtam és az i7-es procit kicseréltem egy i5-ösre. így már barátibb 260 körül lett a vége. alább látható a két konfig.



    kérdésem lenne, hogy ha esetleg egy jó pár évvel korábbi generációból választanánk egy i7-es procit, akkor az árban és teljesítményben mennyire lenne jobb, mint a legújabb gen-es i5? illetve vga fronton kellene egy kis segítség. mire elég ez a kártya, amit kinéztem? a többi periféria adott (méretek szempontjából), próbáltam ár/érték arányban a legjobbat kiválasztani, de ha esetleg még ezekből is tudnánk egy kicsit árban lejjebb menni, az nem lenne rossz. szóval minél jobb gépet kellene kihozni úgy, hogy lehetőleg maradunk a 250-es határ környékén.