-
#66262
Tudjátok ha van rá igény, és igen az amatőrök ezáltal könnyebben boldogulnak. De őszintén én élvezni szeretem amit csinálok nem pedig minduntalan küszködni. Pl: a Hk-ik gumírozott görgőinek, ill. kerekeinek festése(első makettemet ezen a ponton akartam abba hagyni, nagyon kiakadtam), inkább vettem egy fotomaratott keréksablont ami a legtöbb makettemhez jó volt. De az Abrams-hez nem, de ekkor már megvolt a minta, hogy hogyan lehetne élvezetesebbé tenni ezt műveletet.
De a közel jövőben elképzelhetőnek tartom az olyan maketteket ami sokkal egyszerűbb összerakni (sok minden ki van öntve és nem 800-1000db-ból áll csak mondjuk a fele. Sajnos nekem sincs annyi időm és kedvem se, hogy a gyártók agyament dolgait javítsam. A saját feljavításokat többre tartom. Valahogy úgy látom egy makettet a festés és a dioráma adja el. Túl sok idő kell a makettek összeállításához, ha meg ráadásul nem is pontos pl: Maus-om 2 volt belőle de a T. gyártó összekevert mindent, Van az a KV-1-em azt csak összeraktam, nem néztem semmi wa.-t, még képeket se és állítom az volt a legélvezetesebb makett építésem, festésem mert haladt és nem fogott vissza semmi. Én ezek miatt örülök, hogy egyszerűbb festés a és a finishing és, hogy van egy olyan ember (MIG) aki ingyen és bérmentve tanít. Ha innen nézzük a méreg drága airbrush-om miatt én is oda tartozom, IGEN én is amiatt vettem ilyet, hogy könnyebben tudjak szépen festeni mert, tényleg ég és föld egy kínai és egy márkás airbrush működése. Pedig lehet, hogy csak az össze-vissza festékek hígítók szarok ill. ennyi kombinációt egy kezdő szinte soha nem tudja megtanulni. (Nekem akkor kezdett működni a festés, festékfújás amikor vettem a Tamiya festékhez Tamiya hígítót és nem mindenféle egyéb anyaggal hígítottam.)Mert azért a Mig festékeknél is be kell tartani az arányokat és szigorú ajánlások vannak a csoda szerekhez is de legalább ez meg van mutatva, le van írva, ki van próbálva. Nem szájról szájra terjed. Ja még valami ezek nem mérgezők, nem büdösek. A családi béke szempontjából se mindegy. Nem kapok Mig-től százalékot XD.