udrvcsn9.jpg



Vélemények egyik legsikeresebb

csapatsportunkról.


  • Isthy
    #61487
    Ahogy láttam rengeteget hibáztak elöl is a győriek, hátul meg szinte nem is volt védekezésük. Ez már nem először fordult elő velük az idényben (Siófok otthon, Fradi és MTK idegenben), de eddig mindig sikerült megoldaniuk. Most azonban az ellenfél egyrészt jó erőkből állt, másrészt nagyon jól játszott szinte végig a meccsen. A szünetre összeszedett 9 gólos hátrányt egy ilyen csapat ellen már nem tudták ledolgozni a tegnapi állapotukban. Danyi meg mintha nem is erőltette volna a dolgot, mert az elején a 7. percben kért időt és utána egyáltalán nem. Mintha beletörődött volna, hogy ezen a meccsen nem tud mit hozzátenni az időkéréseivel. Mostanában már néha úgy beszélt, mintha azt gondolná, hogy kapjanak már ki egyszer és legyen vége ennek az állandóan emlegetett veretlenségi sorozatnak. Most megtörtént és nem is volt különösebben hatással rá, akár meg is könnyebbülhetett, hogy nem hallja tovább.
    Ez az idényük eddig elég érdekes, mert többen még elég haloványak. Hansen egész idényben szinte csak kóvályog a pályán, keresi magát. Edwige elöl szinte észrevehetetlen, hátul segít valamennyit, de az eddig kevés. Minko a várt szertelen játékot hozza. Bulatovics is halovány, ahogyan Amorimnak is csak néha ven 1-2 jó meccse. Kristiansen és Kurtovics most kezd visszajönni a sérüléseikből, előbbi tegnap már hozzá tudott tenni. Oftedal és Bratsett cipeli a hátán leginkább a csapatot, ha nekik nem megy akkor komoly baj van. Utóbbinak ráadásul nincs értelmezhető cseréje támadásban, így sokat játszik és folyamatosan fárad az idényben. Várható volt, hogy ha lesz egy komolyabb ellenfél aki jól is játszik, akkor jönni fog a vereség, most ez meg is történt.