Vélemények egyik legsikeresebb
csapatsportunkról.
-
#22
Heti Hetes a kézi döntőről (1/2)
Jáksó: Ezüstérmes lett a zágrábi világbajnokságon a magyar női kézilabda válogatott.
(taps)
Verebes: Na most persze azt velem nem lehet csinálni, amit ezek a nők csináltak, mert gondolom láttátok a döntőt.
(Mindenki: Persze)
Havas: A lányok csinálták szerinted? A lányok csinálták?
V: 15 másodpercet kellett volna kibírni...
H: A lányok csinálták szerinted? A lányok hibája? Figyelj ide, ezt most nagyon komolyan mondom...
V: ...hülyeséget mondtam...
H: Nem, nem, jó nyomon vagy. A legjobb kapus a mienké volt, igaz?, a legjobb átlövő a mienké volt, az egyik legjobb irányító, a Görbicz a mienké volt, a Lovász a legtöbb golt dobó szélső volt. 6 perccel a vége előtt vezettünk hat vagy hét góllal, és akkor te azt mondod, hogy ezek a lányok tehetnek róla? Én azt gondolom - minden tiszteletem Mocsai Lajosé, minden tiszteletem - de ez a világ legjobb csapata. És az olimpián is a világ egyik legjobb csapata a mienké volt. Kétszer ilyen bakit elkövetni, azt gondolom le kellene vonni a következtetéseket. Kiváló szakember, de ilyen nem megy. Nem a lányokon múlt, nem a lányokon múlt.
V: Hanem? Nem mondtad meg, hogy min múlt.
H: Rajta. Mocsainak el kell menni, mert így nem nyerünk olimpiát.
V: De mit csinált?
H: Csak semmit. Nem cserélt időben, rosszul cserélt, nem kért időt...egyszerűen elrontotta.
V: Én ezt nem néztem, én a meccset néztem. Fogalmam nem volt, hogy kit hogy hívnak, azt se tudom, hogy ki az átlövő, a belövő, kit cserélt, kit nem cserélt; azt láttam, hogy 15 másodpercig ha bírták volna: megnyerik a világbajnokságot. Nem bírták a 15 másodpercet. Hihhhetetlen... Dühös voltam.
Farkasházy: Én szerintem azért közületek én láttam a legközelebbről ezt a meccset, mert én ott voltam.
Gálvölgyi: Megőrülök, ott voltál?
F: Igen. Nem dicsekedni akarok vele, hanem láttam olyat, amit esetleg nem láttok a közvetítésben. Tehát a következőt láttam: a szünetben 10 percig ordítozott a francia főtitkár a két izlandi bíróval, és mit tesz isten, ezek az izlandi bírók, nem tudják a franciáknak megnyerni a meccset, de megadták a lehetőségét, hogy sorban kiállították a magyarokat, elvettek egy teljesen szabályos gólt, a hosszabbításban 18-szor birkózták le a magyarokat, nem adtak se hetest, nem volt se kiállítás, tehát gyakorlatilag ezt a meccset ugyanúgy elcsalták, mint 95-ben Wiener Neustadtban. De mielőtt a Mocsainak le kéne mondania, egyszerűen nem lehetett ezek ellen a bírók ellen mit csinálni, mert vizilabdában, kézilabdában szokás izgalmassá tenni a meccset, felhozni a vesztésre álló ellenfelet. Ez történt. Az, hogy a Görbicz szegény kiejtette a kezéből a labdát, az azért történt mert teljesen szabályos gólját előtte 40 másodperccel nem adták meg, amit élete végéig nem fog megtudni, hogy miért vették el tőle...
H: És előtte 4 beejtett labda a védők közé, az mi? Abszolút igazad van, a bírók, ilyen szemét módon bíráskodni! Kettős emberelőnyben el kellett volna venni a labdát a franciáktól... viszont ennyi labdát eladni, a Farkas Áginak, és a Radulovicsnak is..
F: De hát gyerekek, ezek dobdták azt a sok gólt, hát most ne büntessétek őket.
H: Dehogy büntetjük, csak mondom.
G: Ez nem egy magyar betegség, hogy hátha például ez a remek labdarúgó válogatottunk egyszer egy megyei szintre eljutna... Ezek a lányok ezüstérmesek, és úgy beszélünk róluk... most ugye, amikor megállás nélkül ünnepeljük a 6-3at, és...
V: Fölálltam a székből és azt mondtam az apósomnak, hogy világbajnokok vagyunk. 3 perccel a... 2 vagy 3 góllal vezettünk...
H: 6 gólos előnyünknél azt mondtam, hogy ki fogunk kapni. Én azt mondtam: ki fogunk kapni. Biztos voltam benne.
V: ... és mire elmentem az asztalhoz és vettem egy datolyát vagy egy fügét, visszamentem és már elvesztettük a világbajnokságot.
H: Te, 6 gólos előnynél letettem volna a nagyesküt, hogy el fogjuk veszíteni. Amit a János mond: magyar mentalitás.
V: Nem vagyok olyan okos mint te, hát mit csináljak én szerencsétlen? Aki oly' ostoba, buta, hülye ember vagyok, één így éltem meg.
(taps)
V: Ennyi fenomén között hogy tudok létezni...
(és így tovább...)