lamer topic
-
#107
Én is gyűlölöm az ilyeneket. Nekem általános 4-ben volt egy olyan 50 feletti tanárnőm, akire a brutális szó erős dícséret.
Már ha egy hiba volt a házi feladatban, ütötte verte a népet.
-MIIIII????! NEM JÓ A HÁZI FELADAT??????!!! Oszt már ment is a nyakleves.
Egyszer az egyik gyerek matekórán nem tudta, hogy hol járunk, az a köcsög meg 10 percen keresztül telejes erővel ütötte verte. Máig előttem van, ahogy vicsorgott a műfogsorával. Látszott a szemében a mérhetetlen düh, ahogy verte a gyereket. A "fejet táblába verés" is sűrűn szerepelt a programjában. És ezek minden naposak voltak. Ja, mindennek tetejébe a jobb szeme műszem volt, aminek a mozgása nem igazán volt összhangban a jó szemével, meg előfordult, hogy magától elfordult. Természetesen az volt a szokása, hogy jó közelről belenézett mindenki szemébe. Nagyon féltünk tőle. Én szerencsére csak egyszer kaptam tőle egy nyakast év elején, utána még csodálkoztam is hogy békén hagy. Azt már csak később tudtam meg, hogy anyám (aki mellesleg a kolléganője volt) megfenyegette, hogy ha egy újjal is hozzám ér, "nem csak az egyik szemére lesz vak!!"
Kirúgatni sajnos nem lehetett, mert az igazgatóhelyettes felesége volt, aki nagy haverja volt a nyámnyila igazgatónak. Nem tudom, a szülők miért nem ütötték agyon. Tőlem biztos nem tenné zsebre senki, ha ok nélkül bántaná a gyerekemet (sőt még akkor sem, ha okkal).