2személyes társasjátékok
-
#4
Hello! Én sokat szoktam társasjátékozni, meg gyűjtöm is őket, a tapasztalatom az, hogy a Ravensburger játékok a legélvezetesebbek.
Ezek felérnek 5 számítógépes játékkal is, a Vice City óta nem adtak ki olyan játékot, amivel annyit játszottam volna, mint ezekkel.
Legutóbb (tavaly húsvétra és karácsonyra) a San Marco nevű játékot vettem meg (Velencében játszódik, nemesek a főszereplők, velük kell többséget szerezni a különböző városrészekben, kártyákat kell húzni és azokkal lehet akciókat végrehajtani)
Aztán a Tikal nevű játékot (a történet szerint minden játékos egy felfedezőcsapat, akik az őserdőbe mentek leleteket feltárni, kincseket, templomokat. Minden templom [ahol többségben van az egyik játékos] pontokat ér, minél magasabb a templom, annál több pontot, illetv e a kincsek feltárásával további pontokat lehet szerezni)
Harmadik játék pedig a Gyűrűk Ura (ez már nem Ravensburger, de elég érdekes, rendhagyó, nekem bejött)
Végül pedig a Scotland Yard nevű játék (ebben pedig Londonban kell menekülnie a menekülő játékosnak, metróval, busszal vagy taxival, a rendőrökkel játszó játékosoknak meg ki kell következtetniük, hogy hol van a menekülő, persze a menekülő néha feltűnik, hogy tudják merre kell elindulni, többszáz mező van, ahova lehet menekülni stb. izgi nagyon)
Klasszikusok közül meg a kedvencem a Capitaly.
Egy régebbi játék pedig egy Agatha Christie-s bűnügyi játék, ahol egy házban gyűlnek össze a gyanusítottak és ki kell derítenie minden játékosnak, hogy hol, mivel, és ki ölte meg a ház tulajdonosát.
Aki látott vagy olvasott Poirot regényt, az vágja a dolgot már :) Ezt a Hasbro gyártja, de én már jópár éve vettem.
A Tikalt lehet ketten játszani, illetve a Gyűrűk Urát és a Cluedo-t is, a San Marco-t lehet, hogy minimum 3-an kell, sajnos nem vágom fejből, a Scotland Yard szintén két emberrel is játszható, illetve a Capitaly is.
Ezeket a játékokat mind a Skála Metróban vettem a Nyugati téren, olyan 5-8 ezer Ft-ért/db.