• FtranX
    #147
    "Ez nem más, mint egy dogma..."

    Lehet annak nevezni, de ha logikusan végiggondolod, akkor nagyon is igaz. (én legalább is nem tudok elképzelni olyan, emberek által érzékelhető jelenséget, amelyre ne lehetne tudományos vizsgálatot kitalálni)

    "De inkább nem szeretnék egy újabb olyan értelmetlen vitát erről, mint a másik topikban BiroAndrással, aki vegytiszta materialista hozzáállással viseltetik erről, és szinte csak ugyanilyen hozzáállású szerzők műveit tekinti elolvasásra érdemesnek. :)"

    Azt olvastam én is. Ne is menjünk bele... :)

    "Lefolytattuk? Be lehet ezt fejezni (mármint valamilyen végeredménnyel)? ;)"

    Nem úgy tűnik. :)

    "Figyu, bizonyos jelenségeket, megfigyeléseket nem lehetett beleilleszteni a korábbi modellekbe, sőt, eleve a korábbi gondolkodásmódokba sem."

    Ha nem fér bele a régibe, akkor ki kell találni egy újat. (a modellek nagyon jól megférnek egymás mellett)
    A gondolkodásmódnak csak néhány alapszabályt kell követnie.
    pl. Megfigyelem a jelenséget és megpróbálom az előfordulásában való szabályszerűségeket, illetve más jelenségekkel való összefüggéseit megkeresni. Ha elég alapos voltam, akkor ebből kijön egy modell, amelynek segítségével jóslatot tehetek a jelenség egy adott jövőbeli helyzetben való viselkedésére. Végül ezek alapján leelenőrzöm a jóslatot.

    "Hogy bizonyítasz valamit olyasvalakinek, aki nem ismeri, nem érti azt az modellt, aminek a segítségével már magyarázható valami? Pl. hogyan hiteted el egy batu benszülöttel, hogy bizonyos rádióhullámok segítségével átvitt, bizonyos elektromos árammá alakított hanghullámokkal (ja, eleve mi az) kommunikálsz egy a világ másik végén lévő emberrel, akit ő sosem látott?"

    Először is megmutatom neki működés közben. Aztán, ha érdekli a konkrét működése, akkor adok neki egy pár matematika-, fizika-, és elektronika-könyvet.

    "Vagy épp mit kezdett volna akár Newton azzal, hogy e=mc^2?"

    Így önmagában semmit. De ha a kezébe nyomtad volna a spec. rel. elméletet és megfelelő eszközöket biztosítottál volna annak kísérleti ellenőrzésére, akkor valószínűleg ő is be tudta volna látni a helyességét.

    "Persze, de attól még előfordulhat, hogy nem nekem lesz igazam."

    Igen előfordulhat, de ilyenkor a te feladatod, hogy bizonyítékot szolgáltass az állításaidra.

    "Ha sok ember tapasztal valamit, akár tudományos bizonyítottság nélkül is, az legalábbis elgondolkoztató."

    Ha tényleg sok ember tapasztalja, akkor az egy idő után mások meg fogják próbálni tudományosan is leelenőrizni, magyarázatot találni rá. (ahogy ez már számtalan esetben megtörtént)

    "Könnyedén tapasztalatot szerezhetnél (akár először kikérdezve azokat, akik ezt már megtették - illetve megismerheted a dolog hagyományait, stb.), de te inkább kivárod azt az akár nagyon hosszú időt, amíg tökéletesen elismert lesz egy dolog tudományosan."

    Az emberek sok mindenben tévedhetnek/átverhetők, akár tömegesen is. Ha a testem tűkkel való szúrkálásáról van szó, akkor meg főleg nem alapozok pusztán laikus beszámolókra.

    "Hát, pl. a középkorban valószínűleg te is ragaszkodtál volna hozzá, hogy a Föld lapos, mert a hozzáértők (akkor mindenki őket tartotta annak) azt mondják? Vagy később hogy meteoritok nem léteznek ("kövek nem hullhatnak az égből"), mert a Francia Asztronómiai Társaság azt állítja?"

    Ha a középkorban élnék, valószínűleg én is mélyen hívő vallásos ember lennék, aki bármilyen eretnek tant elutasít! :)
    De viccet félretéve, ha akkor élnék, de rendelkeznék jelenlegi gondolkodásmódommal, megfelelő bizonyítékokkal meggyőzhető lennék, hogy a föld gömbölyű és hogy kövek hullhatnak az égből.
    Most nem pusztán azért hiszek inkább a hozzáértőknek, mert ők "hozzáértők", hanem mert tudom hogy a jelenlegi ismereteik valóban megalapozottak, tehát ha valamit állítanak, akkor azt nem "csak úgy" állítják.