• FtranX
    #138
    "Akkor kiről?"

    Más hajós, kereskedő népekről: velenceiekről, ibérekről, vikingekről, föníciaiakról, arabokról.

    "Az előbb is azt írtam és most is azon a véleményen vagyok hogy egy középkori expedíció amire maga a király adott megbízást (nem mintha lett volna másmilyen) nem felejtődhetett el és kizártnak tartom (főleg ha még eredményes is volt) hogy ne lenne írásos nyoma."

    De már mondtam, hogy ne csak a késő középkori felfedezésekre gondolj, hanem az esetleg jóval korábbiakra is.

    "Na ez az én verzióm, bár a térképet rögtön pontatlannak nevezni nem korrekt hiszen nincsenek meg az eredeti térképek így mindkét lehetőség fennáll (pontos illetve pontatlan)"

    Nem hiszem, hogy a középkori térképkészítők olyan bénák lettek volna, hogy egy pontos térkép alapján egy leegyszerüsített és rendkívül pontatlant rajzolnak.

    Vannak dolgok amiket el lehet felejteni de egy komplett kontinenst azért elég durva :) (persze lehet hogy nem felejtődött el csak az idők folyamán átment mítoszba -> Atlantisz stb :P)

    Egy korabeli kalandozás akár hosszú évekig is eltarthatott, hazaérve pedig nem szerzett mindenki (főleg nem európa) tudomást a tapasztalatokról, lévén, hogy kevés volt az írástudó. Az írnokok a kapitány esetleg a tisztek írásos, vagy szóbeli beszámolói alapján leírták a történetet. Ha még az is vita tárgya tud lenni, hogy Kolombusz pontosan mikor járt Amerikában, akkor én bármit elképzelhetőnek tartok.

    "Megint csak ugyan az, kisebb szigetek rákerülhetnek a térképek továbbmásolásánál a másoló tévedése miatt de egy teljes kontinens túl nagy hiba lenne."

    Ezt nem úgy értettem, hogy csak úgy véletlenül odarajzoltak valamit, hanem mivel hogy nem állhattak rendelkezésükre, hiteles információk, ezért a világ darabjainak összeillesztésénél kerülhetett szárazföld a déli részekre is. (pl. a már említett Ptolemaiosz-kori szokás miatt)

    "A számtalanszor továbbmásolt térképeken törvényszerűen hibák keletkeznek, a már ismert területek megtartják a körvonalaikat mivel a másoló (akiről joggal feltételezhetjük hogy látott már nem egy térképet életében) tudja hogy mihez kell hasonlítania az adott területnek ráadásul az ismert területekről sokkal több forrás is volt míg a déli kontinens alakja minden másolásnál deformálódhatott hiszen az a másolónak is új volt."

    Jó, de akkor honnan tudjuk, hogy az eredeti térkép pontos volt-e vagy sem?
    Egy térképet még én is le tudok viszonylag pontosan másolni. :) (és nem csak az általam már korábban máshol látott területeket)
    Szóval a kisebb pontatlanságok renben vannak, de hogy egy kontinens kétszer akkora legyen, mint a valóságban, vagy hogy a partvonalak ne hasonlítsanak első ránézésre az eredetire, azt nem tudom elképzelni.

    "Természetesen nem tudok megdönthetetlen bizonyítékokat produkálni ( egy időgéppel menne, hogy legyen ontopic is :) hiszen egy történelem előtti kultúrának nem lehet történelmi nyoma (pont ezért történelem előtti :) legfeljebb különböző népek mondáiban szerepelhet, és szerepel is."

    Nem is feltétlenül kell történelmi/írásos bizonyíték. Bőven elég lenne tárgyi is. Ha az emberi kultúra gyökereinek számító 30-40 ezer éves (vagy még régebbi) barlangrajozok, sírok, eszközök is fentmaradtak, akkor egy fejlett civilizáció romjainak is fent kellett, hogy maradjanak.

    "az Atlanti-óceánt körülvevő népek nyelvében lévő hasonlóságok, Húsvét-szigetek, Ley-lines, Polinézia, a piramisok mint építmények több kontinensen való felbukkanása, megalitok, azonos mítoszok stb" a mítoszok kapcsán említeném meg hogy a világ szinte összes a tengerrel vmilyen kapcsolatban lévő népénél megtalálható az özönvíz mondája és a kiválasztott pár ember megmenekülése."

    A húsvét szigeteki vagy a polinéziai szobrok, a ley-lines elmélet, még koránt sem valószínűsítik egy a hellénhez hasonlítható kultúra létét.
    A nyelvi hasonlóságok pedig származhatnak onnan is, hogy ezeknek a népeknek közös ősük volt, de lehtnek akár véletlenek is. (pl. arról még mindig erősen vitatkoznak, hogy amerika őslakossága mikor és honnan vándorolhatott oda)

    "A legtöbb monda szerint volt egy civilizáció amit elnyelt a tenger és kutatók találtak is a Földközi tenger partjainál vmint az Atlanti óceán szigetei mentén (pl. Bimini road) elsülyedt romokat. Persze ezek sem igazi bizonyítékok."

    A mondáknak/mítoszoknak nagyon könnyen lehet valóságalapja (pl. özönvíz), de semmiképpen sem szabad őket szó szeirnt értelmezni. Utólag nagyon nehéz rájönni a konkrét eredetükre, az idők során változnak, nagyon sok tényező hathat a fejlődésükre. Sőt a különböző népek egymástól is vehettek át mítoszokat.

    Atlantisz mondájával kapcsolatban találtam egy lehtséges magyarázatot.
    http://www.fakoosz.hu/fakoosz.cgi?tem=kor&ev=2000&ho=10&cikk=9

    (A köny érdekesnek tűnik, csak sajnos mostanában nem nagyon van időm olvasni)