Végre megcsípték Jacko-t
-
Cat #364 Hivatalosan vádat emeltek Michael Jackson ellen
Hivatalosan vádat emeltek Michael Jackson amerikai popsztár ellen egy kiskorúval szexuális molesztálása miatt. A popsztárnak összesen kilenc vádponttal kell szembenéznie majd a tárgyaláson, amely alighanem világszenzáció lesz majd.
A popsztárt november 20-án tartóztatták le a kaliforniai Santa Barbarában pedofília gyanújával, majd 3 millió dollár óvadék ellenében rögtön szabadlábra helyezték. Michael Jackson "nagy hazugságnak" minősítette a vádat, amely szerint szexuálisan molesztálta volna egyik védencét, egy 12 éves rákbeteg kisfiút, aki gyakran megfordult az énekes neverlandi birtokán és időnként éjszakára is ott maradt. A kisfiú egy tévéműsorban azt mondta, hogy gyakran aludt az énekes ágyában.
Tom Sneddon Santa Barbara-i államügyész nem csak többrendbeli molesztálással vádolja Jacksont, de a vádpontok között szerepel az is, hogy alkohollal itatta a kisfiút azzal a céllal, hogy céljának elérését megkönnyítse. Az államügyész hozzájárult ahhoz, hogy az első bírósági meghallgatást egy héttel elhalasszák, amelyet így január 16-ra tűzték ki.
A popsztár addig átmenetileg visszakapja útlevelét, hogy szombaton Nagy-Britanniába utazhasson, ahol január 6-ig marad majd. A New York Post értesülése szerint az énekes csütörtökre virradó éjszaka bátyja, Jermaine rábeszélésére áttért a muzulmán hitre és belépett a Louis Farrakhan vezette Iszlám Nemzet nevű radikális szervezetbe.
(MTI)