Szerintetek?
  • koszaaa
    #3012
    Én egy 16 éves lány vagyok, a barátom 31...
    Ő az első barátom, életemben először most érzem azt hogy ő olyan valaki akit imádok úgy ahogy van (családon kívül persze).
    Egy bridzsklubban ismerkedtünk meg (nem vmi szórakozóhelyen vagy ilyesmi). Felvett mesnen, mint mindenkit abból a bridzsklubból. Elkezdtünk beszélgetni, jó barátok lettünk, aztán egy ideig úgy voltunk vele, hogy nem lehetünk együtt mert túl nagy a korkülönbség, ebben az időben rengeteget gondolkoztam rajta. A végén mégis összejöttünk, 3 hónapja vagyunk együtt.

    "Amúgy még előfordulnak, visszafogot, helyes, aranyos, értelmes 17 éves lánykák, csak azok meg már a másik végletet képviselik. Ők egy 30 éves szemével nyominak számítanak. Nincs bennük semmi nőies." : az én korosztályom nem tart vmi hűű de menő csajnak, sőt... mégpedig azért mert nem abból áll a fél életem hpogy bulikba járok, és figyelek arra hogy négyes-ötös legyek a suliban... most erre mit mondjak??? egy 30 éves el tudja fogadni hogy ilyen vagyok, sőt még örül is neki.

    Én általában nem gondolom úgy hogy érettebb vagyok a 16 éves fiúknál, de azért mikor mondat közepén otthagy (nem csak engem) mert vki szólt neki h egy számítógépes játékban nemtom mitcsinált, akkor azért elgondolkozom, hogy tényleg elvárhatok-e tőle akkora figyelmet és gyengédséget, mint a barátomtól...

    És akárki akámit mond, én akkor is úgy gondolom, hogy ő tényleg szeret engem