Minden A KÖNYVRŐL!
  • Dutch Flander
    #264
    Én gyerekek végigolvastam mindenki hozzászólását egytől egyig. Hát, nem volt semmi az egyszer biztos. Egy-két dologra reagálnék.

    Még régebben kialakult egy kissebbfajta eszmecsere Isten létezéséről, szemben a tudomány erejével. Nos ezért írtam még az elején, hogy igenis létezik Isten, és ÉN vagyok az.

    Teljesen fölöslegesnek tartom egymással szembeállítani a tudást és a hitet. A világon minden dolog, minden lényeg és mindennek az értelme két végpont között húzódik, feszül. Pl. Élet-halál, építés-rombolás, rend-káosz. Épp így egyik a hit, a másik a tudás. A tudás a tapasztalatokra, törvényszerűségekre, tételekre épít, míg a hit az emberi emócióra hat, az érzésekre, érzelmi állapotokra. Ha nem lenne az egyik, nem lenne a másik sem. Tehát teljesen fölösleges egyikkel magyarázni a másikat. Az már egy másik téma, hogy mint régebbi hozzászólásomban azt kifejtettem (#134 1. tétel), én egy körforgásban hiszek, vagyis valahol a két véglet ugyanaz. Ha valamit felépítesz, mást lerombolsz és fordítva, a káosz a világ legmagasabbszintű rendje, életed után meghalsz, mellyel egy új élet kezdődik, valamint hogy ki ne hagyjam: Ha valamit agyonmagyarázol, bebizonyítasz az ugyanaz mintha vakon hinnél benne...

    Mivel egy anyagi, pénzhajhász, materialista világban élünk (sajnos), nem magyaráznám a tudományos oldalt. Ellenben egy-két észrevételt leírnék a vallással kapcsolatban.

    Ha megszületik egy ember, gyermekkorában elkezdi a világot érzékelni, tapasztalni. Később próbálja utánozni a "nagyobbakat", példaképeket keres magának, és bár nincs tudatában cselekedeteinek, mégis azt teszi amit a "nagyok" szoktak. Erre aktuális példa nekem 3 éves kisöcsém, aki ha meglát egy távirányítót és olyan kedve van, a füléhez szegezi és gügyögve rohangál a szobában mintha mobil-telefonálna. Aranyos. Amit mondani akarok ezzel: Értelmünk kinyílásával a világ felé próbálunk abban helytállni, atyánktól hallgatjuk a különböző erkölcsi mondanivalókat, útbaigazításokat, jótanácsokat. Míg nincs tapasztalatunk, követjük az Ő példáit, hallgatunk rá (többé kevésbbé). Éppen ezért mikor a vallásra gondolok, ott is valami hasonlót látok. Nem véletlenül használtam az "atya" kifejezést sem. Rengeteg ember van aki elveszti apját, egykeként nő fel, vagy szellemileg kissé alulmaradott, netán mondjuk buta. Ezeknek az embereknek (nem feltétlen mindnek) szükségük van szintén irányításra, mivel maguknak nem képesek utat találni. Egyik ilyen útmutatás lehet a vallás, és mivel sokféle út létezik, sokféle vallás is. Van aki ezt elfogadja, van aki nem (mármint a vallásosdit).
    Én, ha a vallásról beszélünk egy képet látok, melyben egy atya fiú kapcsolat van, ahol nem történik más, mint gyermekkorunk ismétlése. Apánkat Istennek tekintettük, Ő volt a nagy és erős, a bölcs családfő. Elvesztése után maradt Isten személy nélkül, ki segít, utat mutat, reményt sugároz és néhányunknak megkönnyíti életét. Az enyémet leszámítva. Én ugyanis mint írtam Isten vagyok, mégpedig a magam Istene.

    Ja és pici hozzászólása (#205):
    "Aki pedig nem döntött Isten mellett az nem taertozik hozzá, s ha nem tartozik hozzá akkor a pokolba kerül."

    De jó! Én azonban tudom, hogy ahol most élek az maga a pokol, nem egy köztes lét és ennél nem lesz rosszabb halálom után, akkor ugyanis megszabadulok a földi nyomortól is. Ha meg már azt is írtad, hogy "TUdnod kell azonban, hogy nincs egyetlen egy bűn nélküli ember sem." (#241), akkor nem értem, hogyan lehet hinni a pokolban. A pokolba nem a bűnösök kerülnek? Talán ezért látjuk egymást, ezért nem hiszünk, ezért van minden, mert mind bűnösök vagyunk (=emberek) és képtelenek vagyunk túllátni a világunkon, képtelenek vagyunk látni a láthatatlant...