Segitsetek
-
#88
Azt hittem, hogy szeretnek,
De legalább engem elviselnek,
Vagy csak beszélgetnek velem,
Valakit érdekel az életem.
De rá kellett jönnöm nekem,
Hogy nem szeretnek itt engem,
De az itt a bajom mostan,
Hogy nem mosolyognak rám sehonnan.
Kiben én megbíztam,
S mindent őszintén elmondtam,
Ő is cselben hagyott,
Ígért mindent, de egyedül hagyott.
Már benne se bízhatok,
Így megint egyedül maradok,
Csak csendben sírok,
Hiszen egyedül vagyok.
Én változtam meg vagy mások,
Én hibázok vagy megint mások,
Én rontottam el az életem,
Vagy mások rontották el nekem?
Nem tudom talán együtt tettük,
Őszintén talán nem is nevettünk,
Azt hittük jóban vagyunk,
De csak egymás mellett vagyunk.
Egymás mellett vagyunk,
Élünk, s csak unatkozunk,
Egymáson nevetünk,
De mások szemébe nem nézünk.
A szívem fáj s megszakad,
A lelkem egyedül marad.
S már nem tehetek semmit,
Elfelejtek hát mindenkit.
Egyedül vagyok
S így maradok,
Magammal már nem bírok,
Így hát összeroskadok.
Egyedül voltam, s így maradtam,
S semmi mást nem akartam,
Csak már egyedül lenni,
S senkit nem szeretni.
Csendben meghalni vágyok,
S másra már nem is gondolok,
Hiszen itt boldog nem vagyok,
Elköszönök, s meghalok.