Segitsetek
-
#87
Édes egyetlen csillagom,
Hallgasd meg most a hangom,
Mert el szeretném mesélni,
Hogy tanultam meg mosolyogni.
Hozzám szóltál a múlthéten,
Mint ritkán az életben,
De most boldog voltál,
S rám sokat mosolyogtál.
Nevettünk együtt egy keveset,
S sugárzott Belőled a szeretet,
Nem történt semmi más köztünk,
Csak őszintén egymás szemébe néztünk.
Olyan csodálatosan néztél rám,
Olyan csodálatosan szóltál hozzám,
Hogy elkezdett zakatolni szívem,
Remegni kezdett testem-lelkem.
Akkor tudtam meg milyen érzés,
A lelkemnek milyen mesés,
Ha egy csodálatos Hölgy rám mosolyog,
S szívem ekkor nagyon boldog.
S olyan jó esett nekem,
Hogy boldog lehet a szívem,
Testem-lelkem már nem remeg,
Szívem már nem beteg.
Megtanítottál engem mosolyogni,
S Rád őszintén nevetni,
Megtanítottál, hogy Hozzád tudjak szólni,
De nem tanítottál meg szerelmet bevallani.
De ezt nem várhatom el Tőled,
Így is örök hála Neked,
S remélem, majd beszélsz majd velem,
S egyszer elmondhatom majd nevem.
Most madarat tudnék fogni,
Minden csillagot le tudnék hozni,
Mindent meg tudnék tenni,
Csak boldognak tudjalak látni.
Mert ha Te rám nevetsz,
Bennem új világot ébresztessz,
Mosolyodtól boldog leszek,
S Veled mindig együtt nevetek.
Köszönöm, hogy boldog vagyok,
És, hogy nem gyötörnek a gondok,
Köszönöm hogy boldog lelkem,
Köszönöm Neked életem.
Most búcsúzom boldog hangon,
Kívánom, ajkad mindig mosolyogjon,
Ne legyen soha rossz a kedved,
Nevetésből álljon mindig az Életed.