Segitsetek
-
#86
A Tisza partján csendesen ülök,
Nem nevetek nem örülök,
Csak ülök s a folyót nézem,
Gondolatokon nem jár fejem.
Figyelem ahogy a habok tovaúsznak,
Melyek semmivel sem foglakoznak,
Csak haladnak s elsodornak,
Némán tovább csordogálnak.
Ha akar lehúz a mélybe,
Eltemet a feledésbe,
De ki is vethet a hullámsírból,
Kitaszítva a halál karmaiból.
Ha úgy dönt mindent elsöpör,
Magának mindenhova utat tör,
Csendes pusztulást hozhat,
De fülsüketítő robajjal is támadhat.
Ő uralkodik minden felett,
Életet adhat de el is vehet,
Nélküle nem létezhetünk,
De mellette biztonságban nem lehetünk.
Próbálhatjuk szabályozni,
A végtelenségig szennyezni,
Munkára is próbálhatjuk fogni,
De nem tudunk felette uralkodni.
Mindig emelt fővel érkezik,
S méltósággal távozik,
Megtörni nem tudjuk,
Büszkeségét el nem nyomhatjuk.
Tűr s a harag gyűlik benne,
Mintha valamire készülne,
Ha a gyűlölet belőle kitör,
Csendesen mindent elsöpör.
Irigységgel tekintek a Tiszára,
Végtelennek tűnő nyugalmára,
Elrettentően hatalmas erejére,
Életet adó képességére.
Szeretnék én is Tisza lenni,
Végtelen nyugalommal élni,
Szeretnék én is uralkodni,
S egyszer valakinek életet adni.
Szeretnék én is fontos lenni,
Szeretnék én is mindent túlélni,
Szeretnék néha büszke lenni,
Szeretnék én is Tisza lenni.