Segitsetek
-
#77
Ne haragudj, hogy még egyszer írok,
De a szívemmel már nem bírok.
Szeretném elmondani ki vagyok,
De nem merem, így ismeretlen maradok.
Ha nem baj most is elmondom,
Hogy mennyire szeretlek már fel se fogom.
Szeretném leírni de nem tudom,
Ajkad mennyire kívánom.
Én nem tudok szépen beszélni,
Nem tudok szerelmet vallani,
Nem tudom érzelmed felkelteni,
Csak az tudom, hogy meg fogok halni.
Bárcsak macskák lennénk,
Ösztönösen udvarolnék,
Megküzdenék minden kandúrral,
Majd együtt lennénk nagy dorombolással.
Vagy lehetnénk szép madarak,
S szállnánk a felhők alatt.
Szép tollakkal meghódítanálak,
S nagy turbókélásba fognálak.
Vagy lehetnénk éppen halak,
Kik a tóban vígan úsznak,
A többiektől elbújnának,
S az ikrákra együtt vigyáznának.
Esetleg lehetnénk méhek,
Kik egy bolyban élnek.
Nem törődnénk mással,
Csak a nagy tánccal.
Lehetnénk folyamok,
Amelyek olyanok,
Melyek egymásba torkollanak,
Majd habjai együtt úsznak.
Lehetnénk mi a mindenség,
Te lennél minden Föld, s én minden Ég.
Én mindig Rád mosolyognék,
S Te ugyanezt tennéd.
Jaj! Csak növények ne legyünk,
Mert akkor különvál életünk.
Nem biztos, hogy egy mezőn lehetünk,
Csak a rovarok vinnék szerelmünk.
De mi sajna embernek születtünk,
Mi erről semmit nem tehetünk.
S mi egymásé soha nem lehetünk,
De meg kellene ismerkednünk.
Remélem ezen írást érted,
S tudod, hiányzik szereteted.
Nem akart ezt se mást mondani,
Csak, hogy könnyebb volna együtt élni.
Mert e műben azt akartam írni,
Téged nagyon könnyű szeretni.
S egyáltalán nem lehet feledni,
Nem kívánok mást csak Rád figyelni.