Segitsetek
-
#207
A Halál szagát érzem,
Tudom el jön értem,
Bár nem félek mégis rettegek,
Nem tudom miért szenvedek.
Örülök neki, hogy meghalok,
De sírok ha erre gondolok,
Nevetek, hogy nem fogok szenvedni,
De vidáman nem tudok elbúcsúzni.
Itt van eljött értem,
Sajnálom hogy véget ért életem,
Vidáman az ajtót kinyitom Neki,
Kaszájával rögtön legyint, s ennyi.
Sötétség borul a fejemre,
Nincs senki ki üdvözölne,
Várok hátha csak késnek,
S köszöntésemre összegyűlnek.
De lassan rá kell ébrednem,
Hogy nem jön senki értem,
A Pokol Tornácára léptem,
Mert az életembe semmi jót nem tettem.
Az életben sem volt párom,
Itt a büntetésem a magányom,
Szenvedtem ott is egyedül,
Szenvedek itt is kegyetlenül.
Már nem örülök csak zokogom,
Már nem tetszik a halálom,
Tudom jól ezt kívántam,
De már nagyon megbántam.
Azt hittem jobb lesz nekem,
Nem lesz magányos a végzetem,
De már semmit sem tehetek,
Innen már el nem mehetek.