Segitsetek
-
#186
Hello, szia Édes Kedves,
Úr isten ez már nevetséges,
Tudod már régóta ismerlek,
Mégis makogok mint egy kisgyermek.
Ohh! Hogy itt milyen meleg van,
Gyerünk igyunk egy üdítőt gyorsan,
Tudod sokat gyakoroltam,
Hogy értelmes legyen szavam.
Elkezdem, sokáig fel nem tartalak,
Hallgasd meg őszinte gondolatomat,
Csak arra kérlek ne nevess ki,
S ne akarj majd megszégyeníteni.
Mostanában Rád sokat gondolok,
Bármit teszek, bármerre járok,
Mindig Téged látlak,
S minden hangban Téged hallak.
Hangod dalol csengő patakként,
Hozzám szól lágy énekként,
S ha ordibálsz dühösen,
Zuhatagként él bennem.
Gyémántként ragyog szemed,
Melyet szívem el nem feled,
Emlékemben mindig rám nevet,
S sugárzik belőle a szeretet.
Hajad fényének ragyogása,
Kellemes lágy tapintása,
Ahogy fürtjei aláhullnak,
Nem feledhetem elámítanak.
Csillogó ajkad halk suttogása,
Az élet értelmének forrása,
Ajkaid rubinként rám mosolyognak,
Álmomban nekem csókod adnak.
De regélhetek évekig Neked, Rólad,
Végtelen mi tetszik Benned, Rajtad,
De mit érzek szavak el nem mondják,
Érzelmeim elmondani nem tudják.
Csak körülírják ezt az érzést,
A mindennapi különös féltést,
S egy fogalmat használnak leírásnak,
Szeretlek csak ennyit mondanak.
Most már sejted mit is érzek,
S itt állok csendben Előtted,
De semmit nem ígérhetek.
S semmit nem kérhetek.
Senki vagyok, senkiként születtem,
Semmi különöset nem tettem,
Megígérni sok mindent nem tudok,
Szeretlek, s hozzád hűséges maradok.
Rajtad múlik mi lesz velünk,
Együtt leszünk, vagy külön élünk,
Rajtad múlik hogy még beszélgetünk,
Vagy egymás szemébe nem nézünk.