Segitsetek
-
#170
Látni s érezni mondjátok mit ér,
Ha az erekben már nem folyik vér,
Ha már Te nem szeretnél sokáig élni,
Nem szeretnél mások szemébe nézni.
Ha már meghalt a remény mi Téged éltetett,
Ha elhagyot a Hölgy kit Téged szeretett,
Ha a jövődet már Nélküle nem látod,
S csak Rajta jár minden gondolatod.
Mit ér Élet ha egyedül vagy,
Ha ez emlék békében nem hagy,
Ha szíved ezer darabba tört,
S lelkedben érzed az ezüsttört.
Ohh mondjátok mért kell élni,
mért kell szerelmet érezni,
Mért nem lehet boldog az ember,
Szíve magányosan tovább mért ver?
Az emlékek mért égnek s élnek bennünk,
Elfeledni mért nem tudjuk Szerelmünk,
Testünk mért nem térhet nyugovóra,
Fekete lepel lelkünket mért takarja?
Mért nem tudom feladni,
Az életemet ma eldobni,
Csendesen a halálba vonulni,
Senkire, semmire nem gondolni.
Szeretnék lefeküdni,
Álmomban meghalni,
Emlékeket eltörölni,
A feledésbe menekülni.
A szív s lélek mért szeret,
Mért nehezíti meg az életet,
S ha valakit szertünk,
Vele mért nem beszélhetünk?
A test ha összetörik,
A lélek tőle elbúcsúzik,
De ha a szívünk törik össze,
A test mért tart ki mellette?
Kérdések és kérdések,
Melyek kérdéseket szülnek,
De választ sosem kapunk,
Már lehet nem is akarunk.
Csak a magány mi éltet minket,
A remény mely görgeti életünket,
Csendesen magányosan születünk,
Koporsóban is egyedül fekszünk.