Matematika feladatok
  • ZilogR
    #1893
    na, nézzük az én esetemet:

    Én akkor tájban kezdtem az alkalmazott matematikus-on gondolkodni, amikor a BME TTK is elkezdte a ténykedését. Akkor 30 főt vettek fel és volt 6 szakirányuk. Évente kb 15-20-an jelentkeztek oda. Annyit kell tudni a szakirányválasztásról, hogy ha 6-nál kevesebben jelentkeznek egy szakirányra, akkor az nem indul, akik oda jelentkeztek, azok kénytelenek más induló szakirányt keresni.

    Voltam a nyílt napon és ezt megkérdeztem a TTK dékánjától is, (konkrétan azt, h "Önök maximum 30 embert vesznek fel és van 6 szakirányuk, mi van, ha az én szakirányom nem fog elindulni, pedig 3 évet áldozok arra, hogy el jussak a szakirány választásig?", amire ő szó szerint azt mondta, h "Akkor pechje van!" és még nevetgélt is...

    Ekkor rögtön tudtam, h ebből semmi jó nem sülhet ki így mentem azonnal a gépészkarra és állíthatom, nem volt rossz a választás! Rengeteg szakirány, mindegyikre sok jelentkező és még matematikus is lehetsz, mert a gépészkaron az is van! De én biztosra mondom, h nem fogsz semmi effélét választani, annyira hatalmas kihívások vannak a többi szakirányokon (pl. mechanika és áramlástan)

    Az a legjobb, hogy műszaki szemléletet ad és nem leszel semmihez sem értő "kocka" hatalmas elméleti tudással a fejedben, hanem leszel egy mérnök, hatalmas elméleti tudással a fejedben, hatalmas gyakorlati érzékkel és tapasztalattal és érteni fogsz rengeteg gyakorlati dologhoz!

    Hogy mivel foglalkozol mint matematikus? Bármivel - ha van hozzá érzéked! Mint mérnök szintúgy! Én gépész vagyok és néhány hónap rágyúrás után programot írok neked Symbian alá, ha nagyon kell. :P De most éppen erőművekbe tervezek pernyeszállító berendezéseket, úgy, hogy utolsó csavarig - és az a szép, hogy meg is építik, odaszállítják és beüzemelik - több millió eurós projektek!

    Jó vagy matekból? Értesz a programozáshoz? És még a pénzügy is érdekel? Akkor talán foglalkozhatsz olyan szoftverek írásával, amik tőzsdén adnak vesznek részvényeket. Voltak ilyen cégek, matematikusok és fizikusok szoktak efféléket alapítani - ha jól megy, akkor a bankok általában felvásárolják őket :P (pl.: Prediction Company, láttam velük egy dokumentumfilmet, a cégük előcsarnokában volt egy hatalmas kijelző, ami a cég vagyonát mutatta - elmentek ebédelni és mikor visszajöttek, ez egyik odaállt elé és viccesen megjegyezte, h "Nocsak, megint kerestünk egy milliót..."). Ha két évre 1% pontossággal tudnád előre jelezni a magyar gazdaság GDP-jét, bármennyit kérhetsz... :P

    Túrjad a különböző karok weboldalait, mert rengeteg dolog fenn van!