-
stain #23975 No sorban:
Az első tétel az, hogy additív színkeverésnél (monitor) az elemi színek által kifeszített konvex poligon jeleníthető meg az eszközön. Ezért van az, hogy az sRGB, AdobeRGB stb. mind háromszög alakú területet fed le. Pech, hogy az emberi szem által érzékelt teljes patkó nem konvex, így csak végtelen sok monokromatikus színforrással lehetne kifeszíteni, ugyanis a patkó külső pereme a monokromatikus színeket mutatja. Ha a kikapcsolt elemi pixel 0, a teljesen világító 255 (8 bites mélységnél) akkor az pontosan definiálja neked a színteret. Minden eszközön más és más az elemi pixelek pontos színe, tehát más a színtér. Elméletileg van definiálva néhány színtér (sRGB, AdobeRGB, NTSC, PAL, ProPhoto), ahol megadják az elemi színek pontos spektrumát, mivel az elemi színek nem monokromatikusak. Ezek közül a ProPhoto érdekes, mivel virtuális színekkel dolgozik. Említettem, hogy csak konvex poligon fedhető le a színtérben, ezért a ProPhoto úgy oldja meg a teljes látható színtér lefedését, hogy fizikailag nem létező pontokban definiálja az alapszíneket. Ez lehetővé teszi, hogy három számértékkel le lehessen írni az össze látható színt, viszont nem készíthető olyan eszköz, amelyik a teljes ProPhoto színteret megjeleníti.
Amikor fotózol, akkor expozíciókor a CCD pixeleiben elektronok gyűlnek fel, amiket a kiolvasó elektronika meg tud számolni. A pixelek előtt van egy színes szűrő, a Bayer-szűrő, aminek az átviteli függvénye pontosan ismert és a gyártó által pontosan kalibrált. Amennyiben RAW-ban fotózol a gép nem csinál semmi mást, csak kiírja a fotonszámokat a fájlba, és kész, a többi a RAW konverter program feledata. Tehát a RAW kép mindig a fényképező színterében ábrázolja a színeket. A gép színtere általában jóval nagyobb, mint az sRGB vagy AdobeRGB, ami a korlátozott megjenítő eszközökhöz van kalibrálva. Ha JPEG-ben fotózol, akkor a gép fehér-egyensúly korrekció után (ez is megér egy külön misét) valamilyen szabványos színtérbe konvertálja a színeket, ezt jelenti az sRGB/AdobeRGB beállítás a jobb gépeken. (A jpeg szabvány amúgy támogatja a színprofilokat, így elvileg egyedí színtér is használható.)
Amikor egy képet megjelenítesz, akkor kénytelen vagy valamit kezdeni azzal a problémával, hogy a megjelenítő eszköz nem feszíti ki a teljes elméleti színteret, amiben a fotód van. Az sRGB foszforos számítógépmonitorokra lett tervezve, tehát nem feszíti ki a teljes színteret, ami fehér papíron nyomdatechnikával ábrázolható. Az AdobeRGB 1998 színtér úgy lett kitalálva, hogy lefedje a papír színterét (illetve annál többet, mert a papíron megjeleníthető színek tartomány nem háromszög, a szubsztraktív színkeverés máshogy működik). Az LCD monitorok nagy problémája, hogy a hidegkatód-fluoreszcens háttérvilágítás nem ad elég széles spektrumot ahhoz, hogy a szubpixelek az sRGB alaszíneket meg tudják jeleníteni. Emiatt van az, hogy a CRT monitorok színei szebbek, akár a drágább LCD monitorokénál is. Újabban vannak WGCCF háttérvilágítású monitorok is, amikben wide-gamut (a gamut a színtér eszköz által megjeleníthető területe) fénycsöveg vannak, ezek általában tudják a teljes sRGB-t. Az AdobeRGB színtérhez már LED-es háttérvilágítás kell. (Vigyázat, a LED-esként hirdetett monitorok nem aktív LED-esek, csak a háttérvilágításuk az, a maszk ugyanúgy TFT LCD.)
Eddig csak a teljesen telített színeket néztük, de figyelembe kell venni azt is, hogy a megjelenítő eszköz milyen kontraszttal bír, és milyen színtelítettségi fokozatokat tud megjeleníteni. Ez a fekete-fehér tartományt, illetve a fekete-teljesen világító alapszín tartományt jelenti. Amikor az elméleti színtérből a fizikaiba kell konvertálni, akkor ezt is figyelembe kell majd venni.
Akkor most jön a trükk, merthogy valahogyan kénytelenek vagyunk megjeleníteni a teljes képi információt a fizikailag korlátozott megjelenítő eszközön. Erre több módszer is van, attól függően, hogy mi a végső cél, de általában igaz, hogy valamilyen kompressziót kell végrehajtani az elméleti színtéren, hogy az a fizikai színtérre kerüljön. Itt viszont bejön az is, hogy milyen látványt szeretnénk, tehát több szubjektív mapperlési módszer közül lehet választani:
- színkalibráció nélkül: ekkor az elméleti színtér egyes alapszíneit behelyettesítjük az eszköz alapszíneivel és mindenféle konverzió nélkül jelenítjük meg a képet. Ez szépen eltolja a színeket és ronda lesz a kép.
- abszolút kolorimetrikus: ekkor az a cél, hogy a képernyőn megjelenő szín pontosan olyan legyen, mint amit egy koloriméter mér. Ekkor a képernyő által megjeleníthető fizikai színek pontosak lesznek, az azon kívül esők viszont hibásan jelennek meg. Általában a programokban be lehet kapcsolni a gamut-warning opciót, ami arra jó, hogy valami jól látható színnel befesti azokat a területeket a képen, amik az eszköz miatt nem jelennek meg helyesen. A megjelenítő eszközök szín-profilja azt adja meg, hogy az elméleti színtérből hogyan kell abszolút kolorimetrikus módon konvertálni a színeket. Ezt általában valamilyen külső fényforrás mellett adják meg (5700K sugárzó), mivel pl. a papír gamutja attól is függ, hogy milyen fényben nézzük.
- relatív kolorimetrikus (proofing): ilyenkor a megjelenített színek nem abszolút kalibráltak, hanem a cél médiumhoz (pl. CMYK nyomott papír) kalibráltak, és nem azt mutatják, hogy ideálisan hogyan néznének ki a színek, hanem hogy a végeredmény milyen lesz, ha kijön a kép a nyomtatóból/nyomdagépből.
- léteznek más mapping eljárások is, pl. olyan, ami fotókhoz van optimalizálva, vagy pl. vektoros rajzokhoz, grafikonokhoz. Utóbbinál az a cél, hogy az alapszínek szép telítettek legyenek, hogy a rajz kontrasztos legyen. Ezek mind szubjektív színleképezési módok.
A fenti mapping beállítást általában minden komolyabb programban meg lehet adni.
Na most akkor válasz a kérdéseidre:
1. Így van.
2. Így van, de ez nem teljesen egzakt a legtöbb esetben, mivel egyrészt függ a külső megvilágítástól (amire mondjuk a szem korrigál), illetve a papírtól, és attól is, hogy milyen mappelési modellt választasz.
3. Így van, de ez csak akkor lesz korrekt, ha sötét szobában használod a monitort.
4. A kép nálap piros X, de biztosan így van.
5. a working color-space tehát az az elméleti színtér, amiben a képed a memóriában reprezentálva van. 0: alapszín kikapcsolva, 255: alapszín teljesen bekapcsolva. Ha az elméleti színtered szűk, akkor elvileg is képtelen leszel szép wide-gamut képekkel dolgozni, függetlenül attól, hogy a megjelítőd tudja-e vagy sem. Tehát ha pl. van egy vacak monitorod és egy jó nyomtatód, akkor is érdemes AdobeRGB-ben dolgoznod, mert a végén a nyomatod még lehet szép. Ha sRGB-ben dolgozol, akkor eleve lekorlátoztad magad.
6. Az AdobeRGB azért jelenik meg nálad rosszul, mert a program, amiben nézed, nem végzi el a színtér mappelését. Vagyis egy fizikailag kisebb színtéren nézen ugyanazokat a számértékeket. Nézd PS-ben. A hisztogram logikus, hogy laposabb, mert nagyobb tartományt fog át.
7. Igazából a színkorrekció a fehéregyensúly korrigálása, ekkor konvertálódik a fényképezőgép által mért fotonszám az elméleti színtér színeire. Ez egy erősen nem-lineáris konverziós és ebben van a legnagyobb magic, legfőképp ettől függ, hogy egy digitális gépnek milyenek a színei.
8. Én azt javaslom, hogy RAW-ban tárold a képeidet.