Forever Living Products - vagyis mit tudunk az Aloe Vera-ról
  • DRFlame
    #435
    Régen egy rokonom belépett egy MLM üzletbe. Nézegettem a tájékoztatókat, hogy bizony beszervezel pár embert, és egész jó kis pénzt lehet vele keresni. Én még nagyon fiatal voltam (13-14), így nem foglalkoztam vele, de ha idősebb lettem volna, akkor elkezdem. Az említett személy nem volt elég rámenős és kitartó, így pár hónap után fel is adta.

    Pár éve az egyik jóbarátom megkeresett az FLP-vel, de ekkor már megvolt a véleményem az MLM-ről, és mondtam is neki, hogy ez nem egészen így működik szerintem, és nem érdekel. Erre azt a választ kaptam, hogy én nem értek hozzá, és hogy majd neki pár hónap múlva lesz kocsija amit majd csak úgy adnak neki (mert valami szintet el fog érni), meg hasonlók. És hogy majd meglátom. Ezzel még nem is lenne akkora gond, de olyan arogáns hangnemben mondta mindezt, amilyet 10 év alatt előtte soha nem hallottam tőle (még hasonlót se). Mintha nem is vele beszéltem volna.
    Egyszerűen nem hittem el, nagyon okos a srác, és mégis megetették.


    Azóta eltelt pár év, és sehova nem jutott az FLP-vel.


    MLM gondolatmenet:
    Az MLM-el az a baj, hogy lehetőség nagy része az új tagok szerzésében van, és ezt nyomják az emberekbe:
    "Mindössze 3 embert, aztán ők is 3 embert..."
    Ezzel az a gond, hogy ha nézünk egy kis csoportot:
    Van 13 ember, a felépítés 1-3-9 (felül van 1 ember, és alatta 3, és mindegyik alatt még 3)
    És nincs több ember, mert elfogynak. (Persze nem 13 ember van a földön, de véges a szám)
    A lényeg, hogy a 13 emberből 9 már nem tud új embert szerezni. Ezt persze fel lehet nagyítani milliárdos népességre is, de a lényeg akkor is az, hogy az embereknek nagy része a hálózatban legalul van. (És én csak 3-as szorzóval számolok, de sokszor 5 a varázsszám)
    Pont ezért azt kell megvizsgálni, hogy akkor milyen kilátások vannak, ha nem tudsz új embert szerezni.
    Ha nem tudsz, akkor bizony terméket kell eladni, és akkor már jobban jársz, ha mással foglalkozol, mert az MLM-ben a fölötted lévő tag profitját is tőled veszik el.

    Az MLMben is (mint minden üzletben) akkor termelődik a profit, ha van nagy forgalom. Annyi a trükk, hogy olyan lehetőségeket vetítenek ki a belépőknek, amit el lehet ugyan érni, de az emberek nagy része soha nem érheti el.
    Ennek pedig az az eredménye, hogy mindenki próbálja az embereket meggyőzni, hogy ez jó. De miért is? Nem azért mert jó a termék, hanem azért mert mekkora üzleti lehetőség van benne.
    Ezzel nem azt mondom, hogy az FLP termékek rosszak (nem ismerem a termékeket), hanem azt, hogy nem a termék minősége miatt van a hype, hanem mert mindenki kétségbeesetten akarja gyűjteni a tagokat.

    Íme egy példa:
    http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=949273730&no=7890
    Már most iszonyatos méretű hálózat van, pedig a regisztrálók nem is tudták, hogy milyen termék van a háttérben.