Forever Living Products - vagyis mit tudunk az Aloe Vera-ról
-
lordolgok #289 Ezt a Strachowitzos idézetet már én is hallottam, és egyetértek vele. Én is hasonlót tapasztaltam:)). És valami olyasmit is tapasztaltam, hogy csoportok között is vannak különbségek. Pl.: olyasmit, hogy nálam/nálunk később belépők ezerrel húznak el előttünk, míg például a szponzim csak kétpontos, pedig lassan fél éve benne van. Lehet, máshol jobban vannak megszerve ezek /SŐT!/, csak nekem az is kiábrándító volt egy kicsit, hogy megy ez a tesze-toszaság megy, ha keresem a szponzit, neki nem jó az időpont, ha a szponzim hívott, vizsgán/órán voltam, ahonnan problémás kirohangálni... A felső vezető, igazgatóm /nagyon kedves ember, minden tiszteletem az övé, szinte az összes kérdésemre ő válaszolt/ szintén hat hónap alatt lett igazgató, ami szintén a csoportok közötti különbségeket mutatja.
Az igaz, hogy rossz érzésekkel hagytam ott az FLPt, de szeretném leszögezni, hogy nem a termékek miatt. És még azt is nehéz mondani, hogy rosszul éreztem volna magam ott. Csak nem éreztem - többek között - a csapatszellem, + azok a dolgok is közrejátszottak benne, amiket már előzőleg is leírtam. Úgy éreztem, ha nem tudok velük akár személyes, akár szakmai okokból együtt dolgozni, nem tudok hitelesen rájuk hivatkozni, - hogy "na látod, ők is elértek már valamit benne" - nem tudom magát a céget se hitelesen képviselni az ismerősök, barátok előtt sem. Itt van pl.: a telítődő piac esete. Még ma is az van bennem, hogy az emberek többsége már hallott az FLP-ről, és aki nem rendel/nincs benne, azok 99%-a csontból elzavar, ha erre terelődik a szó (lehet,hogy mások mást tapasztaltak; nekik van szerencséjük). Aki meg már mástól vesz, kevés az esélye, hogy a nyakamba borul az első öt perc után, hogy igen, ezentúl tőled fogok rendelni. Hanem megmarad a megszokott embernél. Ha meg be akar lépni a céghez, anyuhoz/apuhoz/egyéb rokonhoz/ismerőshöz fog belépni, nem hozzám. Amikor erre a problémakörre rákérdeztem, kb. annyi volt a válasz, hogy úgyse fog telítődni, majd meglátom, csak hiszek tán a szememnek! Ezt se tartottam igazán korrektnek. Olvastam ezzel kapcsolatos könyveket, pl az általad is említett Tonk Emiles könyveket, ezzel oszladozni kezdett a homály, csak hiányzott az, hogy a saját szponzim a saját szavaival mondja el, hogy én is tudjam majd mondani annak, aki belép hozzám.