Forever Living Products - vagyis mit tudunk az Aloe Vera-ról
  • lordolgok
    #285
    Szia!

    Szerintem, akik benne vannak, és az üzlettel akarnak foglalkozni, azok tényleg komolyan foglalkoznak vele. Az igazgató"m" mondta, hogy ha kell, nappal bármikor zavarhatjuk - néha tényleg szükség is volt erre. Másrészt vannak különböző szervezések, pl.: mint amilyen most a Hortobágy volt. Akik nem aludtak ott /2 napos volt/, azoknak egy ezrest kellett befizetni, a többieknek 14 ezret - ha jól tudom, az a hely ma már 3 csillagos, plusz ugye a kaja és a fellépők díja. Minden tiszteletem Tonk Emilé, nagyon jópofa fickó, de nem hinném, hogy Halmi két szép szeméért utazna le ide. A fennmaradfó összeget az igazgatóknak a saját cehhükből kell állni. Úgyhogy ha van kitartásod, akkor el is fogod érni azt, amire vágysz.
    Hogy konkrét negatívumokat nem írtam? Temékekről nem is tudok... talán csak annyit, hogy egy kicsit drágák. De ha sok embernek adsz el keveset... A másik az, hogy néha baromira elhúzzák az előadást. Ezért szeretem azt, hogy ha a maghívottat először csak egy "kiselőadásra" hívom el, de ez is egy óra szokott lenni általában. Tapasztalatom szerint az ember nehezen tud ennyi ideig figyelni. Konkrét példa a mostani Hortobágy /eddig csak ezen az egyen voltam, nem tudom pl.: a tavalyival összehasonlítani/. 10.00 - 13.30-ig előadás. Félóra szünet, majd 14.00-16.30-ig megint, majd 17.00-20.00-ig ismét. Ezen belül töményen a hálózatépítés, termékek, mlm, karriertörténetek, stb. A végére már csak a legkitartóbbak nem dőltek ki - ált. ezekből lesznek az igazgatók.A többit nem akarom megismételni, nem akarok ismét idegeskedni. Ez az én bajom, te nem tehetsz róla. Ezek inkább rosszul eső dolgok, de nekem igazán konkrétak és negatívumok.
    Nekem rosszul esett, hogy annak ellenére akarnak előre nyomni - üzlet, pontok, üzletasszonyság, stb. - hogy én nem akartam, és nyíltan meg is mondtam nekik. Azért írtam, hogy felelőtlenül ugrottam bele ebbe az üzletbe, mert előzőleg nem kaptam meg minden információt róla. Ha magkérdeztem valamit, ált. az volt a válasz, hogy "megkérdezem a felső vezetőmet". Ezért tartom helyesnek azt a szót, hogy "beszervezés". Lehet, hogy ezek mások számára nem konkrét negatívumok, főleg akkor, ha mások nem az én szponzim alá kerülnek. De nekem azok.
    Sajnálom, hogy dühös voltam, és neked estem. Szektásodásodás? Nem tudom, de volt például egy előadónő, aki teljesen úgy viselkedett, mintha Rexi lenne minimum az Atyaúristen. Én csak őt láttam így viselkedni, úgyhogy ebből nem akarok, nem is akarok levonni semmit... Másrészről szerintem, mint minden más munkában, kell egy adott /a szó teljesen közömbös értelmében/ egy adott beállítódás. Hogyha szereted azt, amit csinálsz, abban nagyobb - és hosszabb távú - sikereket érsz el, mint abban a munkában, amit nem szeretsz.
    Hogy mért működik azoknak, akik sikeresek? Szerintem azért, mert ők elhiszik, hogy ebben tényleg jó üzlet van, és jóak a termékek. Én csak a másodikat tudtam elhinni, mert az első nem érdekelt. Van, akit az első. Ez az ő dolga, nem szólok bele a döntésébe. Kívánom, hogy neked sikerüljön.De tényleg, minden rosszindulat nélkül, neked miért legyen rossz-alapon. Még egyszer bocsánat, hogy az előző szösszenetemben úgy neked estem.