Forever Living Products - vagyis mit tudunk az Aloe Vera-ról
  • vic62
    #252
    Látom sikerült mindenkit elüldöznöd, én is továbbállok, mert azt hittem érdemben tudunk beszélgetni, de nem! Én mindenesetre folytatom amit elkezdtem, nem sikerült eltántorítanod! Csak egy történetemet még leírom: Dolgoztam egy cégnél hosszú évekig, nagyon nehéz volt bekerülni. Egy nagyon jó ismerősöm tudta, hogy mit csinálok, mennyit keresek, tudta a munkaidőmet. Folyamatosan azt kérdezgette, nincs-e felvétel. Persze sosem volt, ha volt, arra már megvolt az ember. Majd jöttek olyan dolgok, amik már annyira nem tetszettek. Abban az időben olyan helyzetben voltam, megtehettem, hogy felmondok. Persze a főnököm is megpróbált lebeszélni, de én már döntöttem. Barátságban váltunk el, szóltam az ismerősömnek, hogy az én helyem megüresedett és hová menjen. NEM MONDTAM EL AZOKAT A DOLGOKAT AMIÉRT ÉN FELMONDTAM, MERT EZEK OLYAN DOLGOK VOLTAK AMIK ENGEM ZAVARTAK, DE A MUNKATÁRSAIMAT NEM. Felvették és a mai napig ott dolgozik, imádja és hálás nekem, hogy szóltam. Utólag belegondoltam, hogy milyen pitiáner dolgok miatt hagytam ott, mostani ésszel nem tenném.
    Szerintem ez az emberibb magatartási forma, nem amit Te művelsz itt a fórumon, HOGY AGYMOSOTTNAK NEVEZEL MINDENKIT aki ezzel foglalkozik. Minden ember más, valakinek ez a jó, valakinak az! El kell fogadni mindkettőt! Én egy munkahelyemet sem támadom még utólag sem, mert mindenben volt jó és megpróbálok erre emlékezni! Ha én volt FLP-s lennék, akkor inkább segítenék, hogy hogyan lehet a kudarcokat elkerülni és nem hurrognék le senkit, mint TE! De tovább sok sikert, talán még beesik egy két emberke akinek nekieshetsz!