ahhh
-
#661
Nem a tudományt mint olyat vonom kétségbe, hanem azt, hogy minid minden körülményben igazak az állításai.
Végre megértettem-e...
Nos nem atudománnyal van alpavetően bajom, hanem azzal a kontraszttal, melyet bizonyos képviselői produkálnak: Miszerint elvárják széles körben az egyszerű emberek megbecslését és támogatását, de nem törekednek a közérthetőségre. Kicsit olyan, mintha én egy bonyolult fizikai egyenlet megoldására akarnám kényszeríteni a 10 éves gyerekemet, ha meg nem sikerül neki lehülyézem. Ahhoz, hogy a tudomány széles körben elterjedt legyen igenis közérthetően kell megfogalmazni, érdekesen a dolgokat, ehhez pedig ismerni kell az egyszerű embereket. Nem úgy kell hozzáállni, hogy hülye vagy és nem süllyedek le oda, hogy számodra is érthetően fogalmazzak.
Hadakoznak a babonák ellen, de baromira rossz a stratégia. Mit csinálnak? Rég elnevezett dolgokat újra elneveznek, amivel az egyszerű néptömegeket csak összezavarják. Azért írok végtelenül egyszerű példékat, mert közérthetően szemléletesebbek, mint a bonyolult mittom én az anyag polimerizációja közben...stb. megfogalmazás. Ti nem emlékezhettek Öveges professzor tv-s előadásaira, de sok gyerek szerette meg a leegyszerűsített és érthető előadásmód miatt a természettudományokat. Ha pl. a gyerekekkel beszélgetek olyasmikről, amit még nem tudhatnak mindig igyekszem olyan példákat említeni, ami a saját életükben előforduló és megérthető dolog. Amit az emberek megértenek azt elfogadják, amit nem értenek nem valószínű, ott már csak az a kérdés, hogy elhiszik-e.
Nagyon egyszerű példa: a 4-5 éves gyerekekm egy családi haláleset kapcsán megkérdezte, mi az hogy egy ember meghalt? Mi az, hogy halál. Szerintetek doktori kiselőadást tartottam neki róla? Mi értelme lett volna, nem lett volna képes felfogni, csak megijed attól, hogy még mindig nem érti. Meg kérdeztem tőle, hogy előfordult-e, hogy volt egy játéka, amit nagyon szeretett és úgy elveszett, eltűnt, hogy soha többé nem került elő. Azt válaszolta volt ilyen. Amikor egy ember meghal, az pontosan azt jelenti, hogy eltűnik az élők közül, közüllünk és soha többé nem lesz itt velünk. Ezt megértette a saját felfogóképességén és belenyugodott. Volt, nincs, kész. A hiányérzet pedig megszűnik majd. Tudom, nevetségesen egyszerűsített verzió, de minden emberhez akkor lehet hatékonyan szólni, ha megérti miről beszélnek neki. Azzal a hozzáállással, ami itt is tapasztalható volt, hogy ha nem érted hülye vagy és minek magyarázzam neked a tudomány ellen lehet fordítani az embereket. Ahogy azzal is, hogy felsőbbrendűen lekezelik őket. (Tisztelet a kivételnek)
Nektek sikerült megértenetek, hogy mi a különbség népszerűsítés és önnön okosságunk olyan fajta hangoztatása között, mellyel csak magunknak szerzünk ellenlábasokat?
Szerintem, ha a tudomány képviselői azt várják, hogy ismerjék és elismerjék őket tudniuk kellene egyszerűen, sokak számára érthetően fogalmazni.
A babona ellen pedig szép példa volt szerintem a belinkelt "lidércfény"-ről szóló cikk. Nem tagadta, hogy arról van szó, amit a babona így nevez, viszont "megfejtette" a jelenséget, így mindenki megérthette, hogy nem vmi misztikus lidércről van szó, hanem elektromos folyamatról. Így lehet a babonás elméletek ellen harcolni, nem úgy, hogy lehülyézzük az ebben hívőket. Nem nevezte máshogy, de érthetően (majdnem teljesen) leírta, miből ered. Ha az ember megért egy jelenséget egyből máshogy áll a dolgokhoz. De ehhez az is kell, hogy érthetően megfogalmazzák, na kérem erről van szó, ez, meg ez okozza, ilyen meg ilyen hatása van és pont. Egyből az a véleménye az embernek, hogy lám a tudomány ismét "megfejtett egy rejtélyt" nem pedig az, hogy megint valami érthetetlenül újjal jönnek elő....Hogy is van az a csúnya szó? Ja tudom stratégia....Vacak a jelenlegi stratégia...
Nem fény volt először, hanem ősrobbanás
Nincs látomás csak hallucináció
Nincs csodás gyógyulás csak placebó hatás
Nincs auránk csak elektromágneses erőterünk
Nem sugárzunk gyógyító erőt, csak infravöröset (aminek van ám gyógyító hatása mellesleg)
Nincs láthatatlan szellem csak porplazma elektromos elegye
Nincs sokminden, de mégis van csak máshogy nevezik és ezzel jól összekutyulnak sokmindenkit. Rossza stratégia! Szerintem.
Nem azt kellene hangsúlyozni, hogy íjat találtunk, hanem sikerült megmagyaráznunk egy eddig relytéjesnek hitt dolgot, egyből lenne befogadó közeg. Csúnya megfogalmazás, de marketing az egész. Tálalás kérdése is, hisz emberek vagyunk....