ahhh
-
#569
" Ilyen körülmények közt magától értetődő lett volna, ha belátják, hogy az ókoriak szellemileg magasan az őket követő népek fölött álltak"
Már mégis, mi a francért lett volna magától értetődő? Nem, nagyon nem magától értetődő, ez egy feltételezés. Itt egy baszom nagy logikai hézag. És erre épül a levezetés...
"például a római Pantheon vagy a Colosseum, még ma is félelemmel vegyes tisztelettel töltenek el."
? Félelemmel? Már kicsodát? És miért is lenne ez általános? Ráadásul "még ma is"? Mikor ma már konkrétan méretben 1000x akkora épületekre vagyunk képesek? Biztos vagy te benne, hogy ez egy komoly könyv?
Ki ez a John Gribbin?
"Azt állítom hogy a tudomány által lefedett halmaza a valóságnak kisebb mint az ember (emberiség) által érzékelhető valóságnak a halmaza. "
Én meg azt állítom, hogy az ember nem mindig a valóságot érzékeli, úgyhogy _legalább egy_ crosscheck kell. Amíg nincs, addig nincs miről beszélni, akárhányan is hiszik el.
"mert az "emberiség tudománya" nem abszolút fogalom, hanem azt foglalja magában hogy a valóság emberi szemmel nézve milyen."
Na ez az, ami nem igaz. A tudomány 250 éves történelme során mindig arra törekedett, hogy az egyéntől független legyen, amit megfigyel. Ez akárhogy is küszködsz, tény. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az eredményeink objektívek legyenek, teljesen függetlenek attól, hogy ki vagy mi(!) végzi a megfigyelést. Az egész humanista nézőpontodnak ebben a témában semmi értelme. Nyilván ember kell ahhoz, hogy elolvassa és megértse az eredményeket, nyilván ember kell a megfigyelésekhez is.
De ezzel most mégis mit akarsz mondani? Hogy a világ nem ismeri meg önmagát? Ejha, nagy újdonság. Természetesen mi ismerjük meg a világot. Az ember egy tevékenységével kapcsolatban mi értelme van kihangsúlyozni, hogy az az ember végzi?
Mintha azt bizonygatnád, miután bevertem a szöget a falba, hogy az a szög nem ment volna be magától a falba. Ja, igazad van. De értelme van ennek?
A másik fele a dolognak, hogy amit emberi érzékekkel fel lehet fedezni, azt már jópár száz éve felfedeztük. A műszerek azért vannak, bármivel is kapcsolatban, mert érzékenyebbek, mint az ember érzékei.
Az ember jelenlegi tudásunk alapján az érzékei alapján kapja az információkat. Többezer éve meg úgy tűnik, hogy azok az idézőjeles "információk", amiket az ember csak úgy kap, de nem az érzékei alapján, azok hamisak. Legalábbis nemigen valószínű, hogy egyszerre lenne mennyország, Valhalla, meg reinkarnáció...
"Nem érted az ötlet jelentését? Mi bajod van vele? Agymenésnek gondolod? Képzelgésnek?"
Ha az ötlet az első, mint ahogy említetted, és nem a valóság megfigyelése, akkor történnek a kurvanagy tévedések, meg az évszázadokra elhúzódó hülyítés, a nem működő módszerek divatjának elterjedése. Homeopátia. Asztrológia. Alkímia(ez az, ami hajlandó volt kihalni a középkori áltudományok közül). Seb nélküli műtét. Auralátás. Mennyit soroljak, ami kamu, a magyarázata még sokkal űberkamubb, ÉS MÉGIS divatos?
Ha kihalt az alkímia, ami azért belátható, hogy faszság, akkor a homeopátia miért nem, mikor az is tökugyanúgy belátható, hogy faszság?
"Szerinted egy kutató munkája színtiszta mechanizmus? Soha sincsenek vízióik, váratlan ötleteik, olyan meglátásai melyek eredetét maguk se tudják? Egy tudós talán nem támaszkodik az intuícióra?"
De, ezek szükségesek. Akkor van baj, hogy ha valaki KIZÁRÓLAG EZEN TULAJDONSÁGOK ALAPJÁN nevezi magát tudósnak. Nézd meg Égely-t. Biztoskurvajó fantáziája van, de hogy a valósághoz képtelen kapcsolni a dolgot, az tuti.
Én csak ezt szeretném, ha különbséget tudnátok tenni.
"De: minden az ötlettel indul meg. "
Nem. Minden egy fura dolog megfigyelésével indul meg. AZTÁN jön az ötletelés, hogy mi is lehet az. Ha ötleteléssel kezdődik, akkor borítékolható, hogy hülyeség lesz az eredmény.
Mint már említettem, a világ megismerésének módja a megfigyelés, nem a megvilágosodás. Az sosem volt, és sosem lesz módja.
"ugyanilyen erővel bármelyik olyan tudományos orvoslási módszert írhattad volna melynek habár ismert a pontos működése, mégis a dokinak fogalma sincs hogy mikor kellene felírni és mikor nem."
NEM, nem ugyanaz. Ha esetleg hatásos lehet, még ha minimális is az esély, az egy dolog, használják. Legalább egy halvány reménysugár. Ellenben ha SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZT SEM LEHET hatásos a kezelés, akkor azt felírni az egyik legetikátlanabb dolognak tartom a világon. Az csak a beteg szórakoztatása, gyógykezelés nélkül.
"Nem a felírásról beszélgettünk, hanem a módszerekről."
Orvos felír=gyógymódot alkalmaz, ebben az esetben. Tehát attól, hogy az orvos elküld auralátóhoz, attól még az auralátás nem az orvostudomány része. Csak az orvos úgy döntött, hogy oda küld. (Indokait nem ismerjük, de én valószínűnek tartom, hogy pszichohondria placebókezelése okán...)
"és ezzel egy időben hogyan vált népszerű és hatékony gyógymódból egyszerű haszontalan fájdalomcsillapító "tű-terápiává"."
Jó, oké, fájdalomcsillapításra még akár hatásos is lehet. Azért lássuk be, hogy ez kb 1 ezreléke annak, amit az akkupunktúra állít. Az meg nem nagy felfedezés, hogy ha fáj a fejem, akkor üssek rá a farkamra egy kalapáccsal, akkor rögtön elmúlik a fejfájásom... Rákot, szervi elváltozást nem lehet vele gyógyítani, pedig híre az van.
Na ezt nevezem csúsztatásnak. Hogy ha egy módszer egy marginális hatásáról bebizonyosodik, hogy tényleg úgy van, akkor ezzel példálózva leígérik a csillagokat is az égről. Illetve hogy ezzel igazolni látják azt is, amiről a kutatás kurvára egy szót nem ejtett.
Nem az akkupnktúra lett tudományosan elfogadott.
A fájdalomcsillapításra a tűvel szurkálós módszer lett tudományosan elfogadott. Nem a meridiánok, meg az egyéb elképzelt faszságokból épített légvár, ami az akkupunktúra.
Ez megint egy lényeges különbség amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Linket most nem olvasom, bőven elég időt elvesz ez is... :P
Az utolsó bekezdéseddel egyet tudok érteni.
A lényeg, hogy aki a döntést hozza, az valós információk alapján hozza a döntést, és a megoldása olyan legyen, ami működik. Ebben egy dolog van segítségére: a tudomány.
A verses kérdésedre visszatérve: nem, egy vers nem feltétlen hordoz információt A VALÓSÁGRÓL. Ha hordoz, akkor sem az a célja, hanem a gondolatébresztés, vagy a szórakoztatás. Természettudományos szempontból egy vers nulla. Irodalom, történelem, esetleg, ha a témája olyan, de ennyi.