ahhh
  • remark #467
    Bocs hogy igazolatlanul távol voltam, de dolgom volt.
    Anélkül hogy végignézném az elmúlt pár nap termését, hadd folytassam az AIDS témát.

    Hivatalos definíció szerint az AIDS a HIV vírus által előidézett "szerzett immunhiányos tünetegyüttes". A HIV vírus a hatást a T-limfociták (T-sejtek) pusztításával váltja ki, aminek az eredménye több különféle halálos betegség megjelenése az immunrendszer legyengülése miatt.

    Az elméletről Dr. Robert Gallo már 1982-ben közzétett spekulációkat. Ő az aki spekulációkat tett közzé a rákkal és az alzheimer-kórral kapcsolatban is (amely teóriák hamisnak bizonyultak, de mindez jól példázza Gallo irányultságát). 1984-ben hirtelen bejelentik hogy az AIDS feltételezett okozója egy már ismert "human cancer" vírus, a HTLV III. A bejelentés előtt Gallo a kutatási eredményeit nem osztotta meg másokkal, azaz kizárólag az ő véleménye alapján történt ez a hivatalos bejelentés. A Science magazinban is csak a bejelentést követően jelentek meg munkájának részletei. Ezzel pontosan a tudományos metódust magát rúgta fel Gallo, hiszen "bemondásra" nem divat elfogadni egy teóriát, de az ő esetében ez mégis így történt. (A tudományos tévedések születésének egyik gyakori módja ez: a hatalom felülbírálja a tudományt.)
    A vírusra Franciaországban Luc Montagnier bukkant (ők LAV-nak hívták majd a HLTV III és LAV rövidítésekből lett megegyezésre a HIV). Az hogy ki izolálta a vírust először az azért fontos az ipar számára, mert aki az "AIDS teszt" szabadalmát megszerzi, az jókora üzletre szerez kizárólagos jogot (ezzel a rövid kitérővel arra akartam rámutatni hogy az AIDS többek között bizony jókora üzlet is).

    Gallo munkáját annak részleteinek megjelenése óta sokan támadják és sokan állnak ki mellette, így véleményem szerint a józan ítélőképességünkre van bízva hogy eldöntsük mi magunk hogy mi a valóság.
    A kritikusok egyike Peter Duesberg, kit a wikipedia érthető módon lehúz, hisz a wiki csak egy bizonyos teóriát támogathat, mégpedig a hivatalosan elfogadottat. Duesberg állítása szerint a HIV vírus egy ártalmatlan vírus mely évszázadok óta bennünk él, és amely nem képes az immunrendszer legyengítésére és nem képes azokat a betegségeket okozni melyért ma a HIV vírust tesszük felelőssé. A kritikusok közé sorolható a HIV vírust eredetileg izoláló Luc Montagnier is, aki már 1990-ben kimondta hogy a különféle betegségek kialakulásáért a HIV vírus egyedül nem lehet felelős. Ez utóbbi tényt a wiki nem említi meg.

    Tehát amikor azt állítom hogy az AIDS egy mítosz, akkor nem azt vonom kétségbe hogy létezik a HIV vírus, nem azt vonom kétségbe hogy emberek halnak meg különféle betegségekben, hanem azt, hogy a különféle betegségek okozója a HIV vírus.
    Azt hogy szerintem miért nem a HIV okozza a szóban forgó betegségeket, és ha nem a HIV okozza, akkor valójában mi okozza, arról írhatok ha van rá igény.

    Egy HIV ellen szóló okot leírok annak kapcsán hogy röviden megmagyarázom hogy miért kerültem azt a megfogalmazást, hogy a HIV nem okozza az AIDS-t. Mindezt az AIDS definíciója miatt tartottam jó ötletnek. Az AIDS definíciója az, hogy ha pl. egy kaposi-szarkóma beteg HIV pozitív, akkor AIDS betegnek nevezzük és a betegség kialakulásáért a HIV vírust tesszük felelőssé, ha HIV negatív akkor szimplán kaposi-szarkóma betegnek hívjuk és a betegség kialakulásáért a betegség hagyományos okait tesszük felelőssé. Ez nem az én viccem, ez az AIDS definíciója. Ezért lehet az, hogy a HIV pozitív és az AIDS betegek között a korreláció közel 100%-os. Mert aki nem HIV pozitív azt nem hívják AIDS-esnek. Ennyi a trükk.
    De egy hamis, pusztán a definíciók szintjén létező korreláció miatt nem tartható a HIV vírus az AIDS okozójának.