ahhh
-
#300
"Az 1500-as évek nagy újítása pontosan a felismerés volt, ami mellett ma én kardoskodok, és ti hülyének mondotok. Ugyanezt ismerték fel az 1500-as években is, és õket is szinte egytõl egyik hülyének nézték."
Ne játszd már a mártírt! Egyébként nem értek veled egyet. Inkább 1600-1700-1800-as évek, már ha a felvilágosodásra gondolsz.
Nagyon jó, hogy ezt leírtad, mert megint egy igen súlyos tévedésed bukott ki. Nem ebben történt a paradigmaváltás. Pontosan ez a tudományos módszer megszületésének időszaka. Az empirizmus elterjedése, hogy ne a saját agyszüleményeinkből akarjuk levezetni a valóságot, hanem a valóság megfigyeléseiből alkossuk meg az agyszüleményeket. Valahogy te pont az ellenkezőjét propagálod, pedig a lényege pont ez.
Az első dolog volt pl az antropomorf mértékegységek megszüntetése. Ez pont ellentmond annak, amit állítasz. Éppen hogy távolodunk az embertől, az embertől való függetlenedésre lett bevezetve a méter az hüvelyk-arasz-láb-öl-járóföld rendszer helyett.
Egyszerűen nem látom át, hogy ugyanazon információkat értelmezve te hogy jutsz homlokegyenest ellentétes következtetésre? (És nyilván a te értelmezésedet tartom helytelennek)
A másik dolog, amit végletekig abszurdnak érzek, az az, hogy szerinted anno az a paradigmaváltás _jó_ volt. Na, csak szólok, hogy azóta az van. Ha jó, akkor miért kéne váltani megint? Meg mire?
Egyébként ez az, amit végképp nem értek. Van egy módszerünk a világ megismerésére, ami az addigi végtelenszeresére bővítette és ma is bővíti a a világról szerzett ismereteinket.
És ti bele akartok barmolni, szerintetek nem jó a módszer. Most erre mit mondjak? Ez az egyetlen módszer, amivel az emberiség valaha eredményt ért el. Hogy ha mondasz valamit, akkor kérem, hogy "mutasd!". Hogy a szerzett tudás tényleg valós legyen. Mi ezzel a bajod?
Viszont ha nem mutatod, nem hiszem.
Egyébként a blokk a te agyadban van, hogy a tudósokat így túlmisztifikálod, meg "alacsonyabbrendűnek" érzed magad, olyannak, aki nem érhet fel hozzájuk. Az is csak egy munka. Rengeteg, többmillió ember dolgozik világszerte a kutatás+fejlesztésben. Azt azért elhiheted, hogy ha valakik valamilyen téren előállnak valami eredménnyel, akkor azt nem kifejezetten a te átbaszásodra teszik, hanem mert tényleg arra az eredményre jutottak. Egyébként a publikálás is pontosan arról szól, hogy "hé, hülyék, van itt egy ilyen dolog, nézzétek már meg ti is, hogy tényleg így van-e?"...
Egyszerűen felfoghatatlan, hogy MÉGIS MIVEL VAN PROBLÉMÁD? MILYEN paradigmaváltást akarsz?