• donpedro
    #446
    Ez meglep, nálam állandóan tele van sérülttel az összes csapat, közte az enyém is.

    Mellesleg befejeztem egy újabb szezont, és második nekifutásra sikerült megnyerni a bajnokságot a REAC-cal. A vége felé már csak a Győr tartotta a lépést, ám ők nagyon tapadtak, féltem is az utolsó 3 fordulótól, hiszen sorban a 3. Pécs, a 4. Fradi, és végül az akkor még egy ponttal első. Győr volt az ellenfél.

    Aztán a Győr váratlanul kétszer is kikapott egymás után, mi meg a Pécset, és az FTC-t is meg tudtuk verni, így az utolsó, Győr elleni meccsnek már nem volt tétje, története során először bajnok lett a REAC!!!

    A kupában az elődöntőig jutottunk, ott nagy meglepetésemre kikaptunk 2-1-re a Pápától.

    Az Uefa kupában először a Pobeda csapatát vertük ki, majd az angol Southampton következett, akik ellen óriási meglepetésre kettős győzelemmel léptünk tovább. (Ami azért óriási csoda, mert ekkor még teljes mértékben az eredeti játékoskerettel küzdöttem, nem tudtam egy új játékost sem venni, az egyetlen plusz ember én magam voltam, hiszen beeditáltam magam a játékba, de a többiekhez nem nyúltam.)

    James Beattie-ék legyőzése után az Auxerre ellen már megállt a tudomány. Itthon 0-0, aztán idegenben 5-2 oda, ami azért volt nagyon fájó, mert mind az 5 góljukat szöglet utáni fejessel szerezték.

    Mindegy, jővőre megpróbálunk eljutni a csoportkörökig a BL-ben.

    A válogatott sajnos nem jutott ki a VB-re, ám ennek ellenére Egervári maradt a helyén. Az EB-selejtezőkön a belgákkal illetve a görögökkel kell megküzdeni a kijutásért, szóval nincs sok esély, bár a VB-re a belgák se jutottak ki.