donpedro#1223
Folytatva a taktika-tesztet jött a ponton, illetve egy 4-3-3-as felállás tesztje.
Némi meglepetésemre a ponton rendkívül gyenge eredményt produkált, hazai pályán elfogadható, idegenben viszont katasztrófális mérleggel, összesen 16 pontot szerzett a csapat. Hozzá kell azért tennem, hogy a lövések aránya sokkal jobb lett, mint amit az eredmények alapján vártam, 110-107, tehát kb. 50%-os, míg a 16 pont kb. 42%-ot jelent.
A 4-3-3-as felállással 18 pont sikerült, és a dolog külön érdekessége, hogy majdnem fele-fele arányban jöttek a pontok idegenben, illetve otthon. Hazai pályán a lövési arány is katasztrófális volt, míg idegenben egészen elfogadhatóra sikerült.