rynn#2132
Egyrészt, igazad van, paraszt vótam, nem köszöntem meg a segítséget. Hát akkor ezúton köszönném meg mindenkinek amit értem tett, de legfőképpen PPéternek!:D
Másrészről pedig, számomra legalábbis, nem mindegy, hogy egy lemezt mennyi idő alatt másol le az író! A NEC legalábbis mindig törekedik a lehető legnagyobb sebességgel olvasni, és az igaz, hogy néha be-be lassul az olvasás, ritkán meg egyáltalán nem olvassa le a lemezt. De még így is gyorsabb, mint az ASUS, ami, bár lehet, hogy egyenletesebben olvassa a lemezt, de kétségtelenül lassabban, mint a NEC.
Az lehetséges, hogy a 16x-os végsebesség legtöbb meghatjó esetén csak bizonyos lemeztípusokra érvényes, de eddig amit a NEC-be tettem mindet maximális sebességen próbálta beolvasni, habár legtöbbnél le kellett, hogy lassítson. Ez persze nem az ő hibája, hiszen legtöbbjük nem volt sem márkás, sem épp makulátlan és karcolásmentes. Ezzel szemben, az ASUS meg sem próbálja gyorsabban olvasni, habár ott a bizonyíték, hogy lehetséges.
Amúgy másik dolog, ami szintén az ASUS rovására írható, az az, hogy lassabban írja meg ugyanazt az anyagot ugyanolyan lemezre ugyanolyan sebbességgel, mint a NEC! Neroval, Multiple Recorders opciót használva a NEC folyton kicsúszik a bufferből, hiszen a két író ugyanazt a buffert használja, és a NEC mindig be kell várja az ASUSt!