-
#1804
1. minden boltban segítenek, sőt, ott ahol vetted ingyen beszereleik/csatlakoztatják.
2. milyen író? millió féle van. ha USB-s, akkor rádugod USB-re(kábelt kaptál mellé), azt a linux/windows felismeri. Mac-ről ne itt kérdezősködj, hanem Mac topicokban. Én csak PC-hez értek.
Serial ATA-s íróról még nem tudok.
Paralel ATA esetén:
Ez bonyesz lesz, próbálok érthető lenni.
Átlag Pc-ben van két PATA, másnéven IDE kábel.(illetőleg csak 1 szokott lenni, de 2 lehetne, ha az alaplapos dobozokból nem spórolnák ki őket). Kivéve persze RAID esetén, amit ugyan nem 8 IDE eszköz kezelésére találtak ki, de arra is használható, bár lassú lesz...
Mindkét kábelnek 3 vége van. Az egyik mindig az alaplapra megy. Általában színes, és távolabb van a 2 másik csatlakozótól.
Az egyik kábel neve Primary(elsődleges), a másiké Secondary(másodlagos).
A kábeleken a kábel másik végét Master-nek(mester), a kábel közepét pedig Slave-nek(rabszolga).
Elvileg tökmindegy, mit hová dugsz. Bár inkompetensebb alaplapok, mint anno a DOS idején voltak csak a Primary Master-ről tudtak bootolni(elsődleges kábel másik vége). Gyakorlatilag a PC architektúra igen régi, és náha a saját lábán esik át, szóval érdemes mindent rendes helyre dugni(pl a boot-vinyót Primary Masterre, jelen esetben pedig a CD/DVD írót Secondary Masterre, mert régen írni csak Masteren lehetett rendesen. Meg persze elvileg Master is kerülhet a kábel közepére is, meg Slave is a végére, de nem mindenhol müxik.)
Szóval: Ha a gépedben 1 kábel van, akkor vegyél még egyet. A DVD írót dugd rá a Secondary kábel Master részére, DE ELŐBB:
Nem elég, ha a kábelen jó helyre dugod, a vinyókon, és az optikai meghajtókon is be kell állítani, hogy az adott eszköz Master-e, vagy Slave-e.(sebességbeli különbség nincs, meg elérésben sincs, de azért a biztonság kedvéért legyen az író lehetőleg master)
Hogy állítod be?
A Vinyót, illetve meghajtók hátulján(ahova a kábel megy) találhatóak kis pöckök(olyanok, mint amibe az IDE kábel is belemgy csak nem olyan hosszú.)
Ezekre kell dugiszálni egy Jumped nevű kis vacakot(elvileg alapból is lesz rajta 1 masterre állítva). Hogy hogy kell beállítani, az általában a vinyó/meghajtó tetején levő cimkéből, vagy a pöckök mellett található gravírozásokból derül ki(SL- slave, M- master, CS- Cabel Select{ilyenkor ha a végén van akkor Master, ha a közepén akkor Slave, de ezt ne használd, mert szar, mint a DHCP}).
A jumpert masterre dugod, be a kábelt, áramot is neki, azt elvileg menni fog.
Képzeld el, pár ével, és 2-3 GHz-el ezelőtt még a processor gyorsaságát is Jumperekkel kellet beállítani.
Na ez után a doksi után senki sem fogja még egyszer megkérdezni, hogy "minek a SATA?".
Persze néha rittig nem lehet megtalálni a Jumper beállításokat a vinyókon, főleg a spéciken, mint a WD, ahol a Jumper még kereszte is van néha....
Kezdem szeretni a Plug&Play technológiákat, mint az USB, vagy a SATA2.
Egyéb kérdés, vagy rosszul mondtam vmit?