• Shad01
    #2240
    A tegnapi nap fekete nap volt a számomra.
    Légvédelemmel kezdtem, több mint 10 gépet eltaláltam, de egyet sem sikerült lelőnöm.
    Utána átváltottam pak36-ra. Éppen kezdtem becserkészni egy lesben álló stuartot, mikor balról motorzúgást és lánctalpcsörgést hallok. Persze abba az irányba nézve sehol egy tereptárgy, ami mögé elrejtőzhetnék. Átfordítom az ágyút és várom, hogy kb 100 m-re, egy facsoport mögül felbukkanjon a másik stuart. Balszerencsémre pontosan szembe jött velem. Első lövésemmel a tornyot céloztam abban reménykedve, hogy sikerül kilőnöm a lövészét. A második lövést idegességemben mellé lőttem. Az zavart meg, hogy az optikában jól kivehetően láttam, amint az ágyúcsöve fokozatosan rám irányul addig a pontig, amíg már bele lehetett látni a csőbe. Ezután beigazolódott az, amit a páncélelhárító tüzérként szolgált bátyám mondott: egy atg-nek max 3 lövése van egy tank elintézéséhez, ha a harmadikra sem sikerül, akkor vége. A harmadik lövedékem szintén a toronyba csapódott, de sajnos fél másodpercen belűl megérkezett a válaszlövés, amitől elhaláloztam. Egyedül az vigasztalt, hogy az összesítő szerint én is elintéztem a stuartot.
    Ismét pak36-al próbálkoztam. Az FB-nk egy domb tetején volt, így remek rálátás nyílt a városból kivezető útra. Bizonyos szakaszokon már 2000 m-ről ki lehetett szúrni az ellenséges tankokat. Elég nagy volt a mozgás az úton, de az FB-nk helyett a várodunkat támadták, ezért elkeztem megközelíteni az utat, hogy lőtávolon belül legyenek az úton haladók. Óvatosan haladtam, 100 m-enként körülnézve. Ki is szortam egy kb 600 m-re, egy facsoport mellett várakozó panhardot. Addig lőttem amig ki nem gyulladt. Folytattam utamat az út felé, mig arra nem lettem figyelmes, hogy a mieink nekiláttak valamit lőni a közelemben. Egy stuart volt az. Sikerült ideális lőpozíciót felvennem: két fasor is volt köztünk, de én egy kis lyukon keresztül töléletesen ráláttam a tornyára. Volt 5 telitalálatom és már kezdtem örülni, mikor a fránya stuart az első lövésével elintézett. . Az összesítés szerint sem a stuartot, sem a panhardot nem sikerült elintéznem, pedig a panhardot rajtam kívül nem lőtte senki, kigyulladt, majd eltűnt.