FAQ - Mielőtt kérdeznél




warez téma automatikus törlést jelent!
ne kérdezd meg honnan lehetne letölteni a programot, a cracket

  • Mike
    #24918
    no itt a kép



    ugye a piros kocka volt az az alap, amit istennek sem tudtam azzal összekötni amire most ráhúztam. persze a lépcső nem volt ott, sem a korlát és a másik alap teteje egy szinten volt a másik emeletével

    ugyanis amint egy másik képen is látszik, szerencsém volt egy másikkal mert pont passzolt a házéval (arra került a kis híd) hiába csináltam mindent, ha azt az alapot kihúztam és arra tettem oszlopot, akkor jó volt, ha megemeltem annyira a földet, akkor már nem

    és figyeltem a szélre is, itt ugye azért is piros, mert túl kint van

    de aztán láthatóan túlléptem a dolgon :)