FAQ - Mielőtt kérdeznél




warez téma automatikus törlést jelent!
ne kérdezd meg honnan lehetne letölteni a programot, a cracket

  • Amiga
    #24589
    Az én családom:

    Egy férfival, egy nővel és egy macskával indítottam, de elfelejtettem beállítani a házastársi kapcsolatot, így alig ismerték egymást. A férfi hamarosan összejött egy fekete csajjal, akit el is vett. Aztán a nő rögtön az első napon hazahozta egy munkahelyi barátját, aki a szakmai ranglétra csúcsán volt (tábornok). Amikor leszálltak a helikopterrel, már tudtam, hogy az ifjú férj hamarosan lapátra kerül. Így is lett, s a férj kiköltözött, de hamarosan összejött a játék elején indított lánnyal, így egy ideig négyen laktak együtt.

    A kassza rohamosan gyarapodott, s a tábornok leltárába véletlenül bekukkantva meglepetten láttam, hogy dugig van jobbnál jobb tárgyakkal. Ezek egyike egy plazmatévé volt, amivel azonnal lecseréltem a kopott junosztyot. Csináltam egy kis parcellát, amit paradicsommal ültettem tele, és a ház mellé került egy hatalmas fűz is (szép fa, de nincs olyan eső, hogy ne csapna belé a villám).

    Az eredeti páromat kiköltöztettem, mert csak a tábornokékra akartam koncentrálni. Némi kínlódással a csiribú-masinán beállítottam, hogy a lány életcélja három diplomás gyerek legyen (ezt nem olyan nehéz elérni), a férfi pedig hat unokát akar.

    Most a három gyerek már megvan, egy tini és két általános iskolás. Mindhárman kitűnő tanulók, naphosszat lubickolnak az új medencénkben. Néha a kicsik háziját a tini csinálja meg, mert ő sokkal gyorsabb. A ház mögött kis horgásztó, az emeleten futópad és más nyalánkságok. Kormosért fekete limuzin jön, amikor dolgozni megy, de a cica bizony megöregedett már.

    Ellenben a tininek megvan már a jövendőbelije, 100-as kapcsolata van egy szép simlánnyal. Hamarosan jelentkezik a főiskolára, aztán beveti magát a nagybetűs Életbe.

    Jó ez a játék.