-
#125844
profifogadas.hu-ról elemzések:
Fulham - Chelsea
Premier League, február 14., hétfő, 21.00, Craven Cottage
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Nagy árat fizethet a Liverpooltól elszenvedett vereségért a Chelsea, hiszen ezzel már tíz pontra nőtt a hátránya a listavezető Manchester Unitedhez képest. A Kékek támadója, Didier Drogba is elkeseredetten nyilatkozott, nagyon távolinak érzi a bajnoki cím megvédésének lehetőségét. A Valentin-napi nyugat-londoni derbin már nem hibázhat Carlo Ancelotti csapata, csak a győzelem lenne elfogadható. Két-három hónappal ezelőtt egyértelmű is lett volna a helyzet, ugyanis a Fulham gyengén kezdte a szezont, s olykor már a kiesés réme is fel-felbukkant a Craven Cottage-on. Az utóbbi hetekben azonban magához tért az együttes, s 2011-ben még hibátlan a hazai bajnokikon, ráadásul kapott gól nélkül hozta le ezeket. A londoni csapatok ellen azonban már nem megy ennyire jól: hat meccsen egy pontot szerzett mindössze ebben a szezonban.
Ha a szorzókra vetünk egy pillantást megállapíthatjuk, hogy már a döntetlen is nem várt eredménynek számítana, mivel ez esetben is majd' három és félszeres nyereményt osztanának. A két csapat közös múltját figyelembe véve valóban kicsi az esélye annak, hogy nem a Chelsea győz ma este. A Fulham ugyanis az elmúlt 31 évben csupán egyszer tudta legyűrni a városi vetélytársat – 28 próbálkozásból. Ez a bizonyos kivétel egyébként öt éve esett meg, amikor Boa Morte góljának köszönhetően ünnepelhetett a Craven Cottage közönsége.
Az ősszel lábát törő Bobby Zamora ma még nem szórakoztathatja a nézőket, de újra láthatjuk a pályán, mihelyt visszanyeri erejét. A tartalékcsapatban már kipróbálta a lábát, amely ugyanolyan jól muzsikál, mint annak előtte, góllal tudatosította mindenkiben, hogy továbbra is érzi a kaput. Pár hét múlva tehát már vele is számolni kell, de vannak azért néhányan a hazaiaknál, akik kettőzött erővel mennek csatába ma este. Steve Sidwell, Eidur Gudjohnsen és Damien Duff hosszabb-rövidebb ideig megfordult a Chelsea-ben, s gólokkal bizonyítaná, hogy korán mondtak le róla. Egyébként ha már itt tartunk: a Fulhamet irányító Mark Hughes is népszerű figura volt játékosként a Stamford Bridge-en. Gael Kakutáról ugyanez még nem mondható el, a Chelsea éppen ezért adta kölcsön a Fulhamnek, de a szabályok értelmében ma este nem léphet pályára.
A Kékeknél egy hete Fernando Torres kiábrándító bemutatkozása a fő téma. A spanyol egykori csapattársai ellen olykor még motiválatlanságról is tanúbizonyságot tett, pedig az érte kiadott 50 millió font tudatában ezt aligha engedhetné meg magának. Kérdés, hogy Ancelotti újra együtt játszatja-e Anelkával és Drogbával, mert a három ék a Liverpool ellen nagyon nem találta a helyét. Ha nem, akkor a francia szorulhat a perifériára, mert az elefántcsontparti nagyon érzi a Fulham elleni játékot: az utolsó négy mérkőzésen három alkalommal is betalált a mai rivális kapujába. A mai gólja majdnem két és félszeres pénzt érne. Ami viszont bizonyos: a Benficától igazolt David Luiz először kap lehetőséget kezdőként a védelemben.
Fenerbahce - Kayserispor
Süper Lig, február 14., hétfő, 19.00, Isztambul
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Két kiváló formában lévő gárda feszül egymásnak a török bajnokság hétfő esti rangadóján. A harmadik Fenerbahce és a negyedik Kayserispor között mindössze három pont a távolság a táblázaton, s bár a gólkülönbség miatt a helycsere ma este még biztosan nem valósulhat meg, egy idegenbeli győzelem összerázhatja a bajnokságot. De lényegében egy hazai siker is, hiszen ebben az esetben a Fenerbahce azonos pontszámmal – de jobb gólkülönbséggel – megelőzné a jelenleg második Bursasport, s felmászna a listavezető Trabzonspor nyakára. S hogy miért is tart ez a két csapat ott ahol tart? A Fenerbahce az utolsó öt mérkőzését egytől egyig megnyerte, december tizenkettedike óta nem szenvedett vereséget a bajnokságban. A Kayserispor pedig legutóbbi négy találkozójából húzott be hármat, szóval derbi lesz ez a javából.
Az odds-ok egyértelmű Fener-diadalt vetítenek előre, hiszen a hazai győzelemre felvehető nyeremény még az előre feltett összeg másfélszeresét sem éri el. Ha az eddig lejátszott isztambuli találkozóikat nézzük, akkor nagyjából reálisnak mondható a leosztás, mivel tíz meccsből nyolcszor a Fenerbahce nyert. Ebben a szezonban pedig még veretlen a Sükrü Saracoglu-stadionban, ahonnan pontot is csak a Galatasaray és a Besiktas tudott elvinni.
Ősszel viszont a Kayserispor 2-0-ra győzött Santana és Furkan Ozcal góljával. Mivel egyikük sem vérbeli mesterlövész „kiválóan fizetnének”, ha ezúttal is betalálnának. A vendégeknél a bajnokságban eddig az ex-juventusos Marcelo Zalayeta a legeredményesebb öt találattal. A Fenerbahcéban ennél hárman is többet lőttek: a brazil Alex (képünkön) tizenhárom, a tavalyi francia gólkirály Mahamadou Niang tizenegy és a török válogatott Semih Sentürk hét gólnál jár ezidáig. De vajon ki örülhet közülük ma este?