• kisokka
    #18567
    Ez egyébként mindig így van, hogy a Fo3-ra a Fo1-2-sök szitkozódtak, az Oblivionra a Morrowindesek, a Skyrimre az Oblivionosok(bár erre nem sok példát hallottam, állítólag betaláltak, én még várom a hunt). A lényeg az, hogy a Bethesda-s játékoknál általában ugyanazok a hibák vannak, amiket szerintem vagy képtelenség javítani, vagy nincs rá idő(ez utóbbit kicsit kétlem a következők miatt).
    Pl. ez a karaktereltűnés dolog, amit Darun a 18527-esben jelzett, Fo3-ban belefutottam párszor. Oblivionban ugyanígy és rá merek tenni egy buxányi fillért, hogy a Skyrimben is vannak/lesznek ilyen gondok. Szóval megvan a jellegzetessége ezeknek a játékoknak, majdnem azt mondhatnám nagy hülyeségemre, hogy "egy kaptafa", holott nem az, csak a játékmenet nagyon hasonló.
    Viccen kívül, életemben nem találkoztam még ilyen játékokkal, amit évezredek, sőt világok választanak el egymástól, teljesen más a hangulatuk, ami ugyanúgy kitűnő, viszont a játékmenet szinte ugyanaz. Fo3 és Oblivionról beszélek. Szerintem ez zseniális.
    És még erre megfejelik egy New Vegas-al, meg egy Skyrim-el. Szvsz volt olyan időszak, amikor a Bioware-t tartottam rpg-Istennek, ez mára már letűnt a szememben kissé, de nagy szerencsénkre van itt egy Bethesda-kör is(azért írok kört, mert nem mindig ők fejlesztik ezeket a játékokat, sőt, ha jól tudom NW-t már más fejlesztette Bethesda kéz alatt).