• MyNameIsTyler
    #11251
    Csáó mindenki!
    Új vagyok a fórumon, és a jövőben minden bizonnyal felteszek majd pár keresztkérdést nektek, ha nincs ellenetekre. Igaz én még egyszer sem tartottam kezembe vicces cigit, és nem is olyan rég még elég nagy csőlátással az úgynevezett „ellen oldalt” képviseltem, most kicsit megismerkedve ezzel a zöld jelenséggel sokat változott a véleményem. Kb. 3-4 hónapja kezdődött egy vitával, ahol igazából a füvesek sokat nem léptek pozitív irányba szememben, csupán azt mondtam egy vita során, hogy egy adott személyt, aki minden hétvégén csatak részegre issza magát, semmivel sem tartok jobb, különb embernek, mint egy füvest. A társaságban még ez is kiverte a biztosítékot 1-2 ember kivételével, akik végülis egyet tudtak érteni velem. Többen furán néztek rám emiatt, holott én nem a fűvel élőket védtem, csak nem különböztettem meg őket a többi káros szenvedélyben élő embertől. Mivel ezek a személyek, akiknek szájukból cigi lóg ki, és fogják a sörüket, bőszen védték az igazukat, úgy kellett védenem az álláspontomat, hogy nem is tudok semmit a fűről. Csak annyit, amit mindenki: a drog rossz („Értem?” :-)). Szóval így kezdődött az egész érdeklődésem a téma iránt. Mindezt csak azért írom le nektek beköszöntőként/bemutatkozóként, mert látom, hogy egész kis közösség éldegél ezen a fórumon, és nem akarok teljesen idegennek tűnni. Másrészt, nem akarom, ha esetleg valami olyat kérdezek, vagy mondok, azt ti támadásnak vegyétek.
    Visszanéztem jó pár oldalt (kb. 6-7-8-at), elolvastam a hozzászólásokat, és meglepődtem, hogy egész értelmes hozzászólások érkeztek, ami ellentmondott a bennem is élő sztereotípiának, mely szerint ti hülyék lennétek. Már ezekből a hsz-ekből is sok, számomra új dolgot tudtam meg. Egy filmet is megnéztem, amit pontosan nem is emlékszem ki ajánlott közületek, talán Lacee…”The Union” a címe. Szerintem kimondottan jó film, száraz adatokkal, amik sokkal meggyőzőbbek tudnak lenni, mint a „haverom is…” féle érvelések.
    Hogy egy kicsit aktuális is legyek, annak ellenére, hogy az érveitek többsége teljes mértékben meggyőztek, nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet lenne-e hazánkban is a fű legalizációja, amíg a fogyasztásához így állnak hozzá az emberek. Egy ilyen komoly döntést, ha esetlegesen pozitívan is ítélnének meg (bár nem tudom, hogy ez lehetséges-e egyáltalán népszavazás nélkül?), nem tudom, hogy képesek lennének-e az emberek megfelelően kezelni…Bár én is fiatal vagyok, mégis a saját korosztályomat, és a még fiatalabbakat félteném a dologtól, akik nem képesek mértékkel használni a dolgokat, és csak azért cigiznek-isznak-drogoznak, hogy menőnek tűnjenek, és hogy másnap jól rátudjanak licitálni a haverjuk hányós sztorijára. Alapvetően ezért ítélem el az összes hasonló káros szenvedélyt. Szerintem pl. a bagósok 95%-a azért szokott rá a cigire, mert az olyan „nagyfiús” dolog. Én ezt tapasztaltam.

    Örülök, hogy ilyen nyíltan lehet beszélni erről a dolgokról, remélem értelmesen, és jókat fogunk dumálni, Üdv mindenkinek:
    Tyler