HASZNÁLD A SPOILER TAG -et, vagy megjelölést!
Más is szeretné megnézni a filmet, anélkül, hogy tisztába legyen előre minden jelenettel, köszi!

  • Bandew
    #75
    Meg lett tekintve a trilógia. Valami hihetetlen jók! Nagyon sajnálom, hogy kevés ilyen igényes és humoros kalandfilmmel találkozhattunk eddig a filmtörténelem során. Még inkább sajnálom Harrison Fordot. Az a véleményem, hogy Hollywood nem facsart ki belőle eleget az ilyen karakterek terén, pedig szvsz ez az ami számára tökéletesen ráillik. Láthattuk Han Solo és Indy szerepében, mint macsó, sármos kalandvágyó egyént. És ennyi! Pedig szerintem ez legalább annyira része, mint Schwarzinak az akciófigura, vagy Tom Hanksnek a vígjáték szerepek.
    Ne értsetek félre, nem arról beszélek, hogy más filmekben nem állná meg a helyét, hanem hogy a karizmája pont ezekre a szerepekre illik rá. Rettentően sajnálom, hogy már kiöregedett ezekből, és nem láthattuk többször ilyen figurákat alakítani, de azért kíváncsian várom az újabb Indy-t. Örömmel láttam, hogy azért megdolgoztatták az öreg Ford-ot és nem lassult be a film, mint amitől tartottam (persze csak a teaser alapján).
    Ami pedig a trilógiát illeti:
    A Frigyláda az én személyes kedvencem (vállfás poén nagyon odaver!), a többi mintha egy kicsit túlnőtt volna magán, persze ettől függetlenül isteniek. Régen a Végzet templomát tartottam a leggyengébb darabnak, de most mintha egy leheletnyivel jobban tetszett volna az Utolsó kereszteslovagnál. Ennek pedig semmi más oka nincs, minthogy a 3. részben volt a legtöbb olyan jelenet, amin húztam a szám. Néha picit túl érzelgős, néha picit túl hatásvadász, és a tömény nácigyűlölködés is inkább fárasztó volt. Tudom, akkoriban más idők jártak, de azért a Frigyláda még egész visszafogott volt ilyen téren. Nem is lényeges, mivel mindegyik hatalmas élmény. Ezek az apró zavaró tényező nem tudnak rontani az ember hangulatán. Ja és a 3. rész mentségére legyen mondva, hogy Connery remekül hozta a figuráját! Nagyon tetszett ez az apa-fiú szál, aki egy kicsit is átélte azt, milyen amikor eltávolodik az ember az apjától, annak mindenképp bejön.