-
MrByu #2402 Üdvözletem mindenkinek! :)
Restellem, de be kell vallanom, én a liftes jelenetnél benyomtam 5 percre a cheatet. Ilyet ritkán csinálok, és nem is esik jól, de nem akartam agyon idegelni magam. :) Az egész játék alatt ez az egyetllen hely, ahol csalok, illetve 1 apróságnál bele kellett pillantanom egy végigjátszásba. :)
De összességében a játék 98%-át becsületből vittem, és nagyon-nagyon élveztem. Egyzer negyvenvalahány százaléknél azért hagytam abba, mert nem bírtam legyőzni a szörnyeket egy hídon, aztán 2 napja rájöttem, hogy azon a részen átszaltózok és kész. :D Nem kell foglalkozni a monsztákkal. Persze tudom azok adnak homokot meg mentést, de ott nem volt kedvem harcolni. :)
És most egy órája befejeztem a hátékot... hát gyerekek... 2005-öt írunk, tehát majd 2 éves késéssel volt szerencsém belépni a herceg világába, de letaglózott. A grafika modern szemmel nézve is még mindig nagyon szép szerintem.
Így utólag visszagondolva, egy-két helyen a játékban elragadott a hangulat tetőtől-talpig. :) Lehet, sokan ezt szentimentalizmusnak érzik, de én olyan típus vagyok, hogy ha valami olyan, akkor teljesen beleélem magam. Pl. a fürdőknél, a zene, a csobogó víz... a felszálló pára... szinte éreztem a "finoman csordogáló víz simogatását az illatos teremben, a perzsa lantjáték zenéje mellett". :)
Vagy amikor kijutunk Farah-val a kriptából, és lemegyek a csigalépcsőn...az ottani zene is szinte elvarázsolt, nem beszélve utána az "álomról".
És pont, amikor elégnek érzed a logikai fejtörőket, belecsöppensz egy akciódús harcba. :) Majd ezután kikapcsolódásként megint törheted a fejed hatalmas és gyönyörű termek boltívei között. :)
Na, ennyit a költőiségből. Összefoglalva azt tudom mondani, hogy ha van 3-4 játék az életemben, amire visszagondolva nem csak textúrák, hanem egy életérzés jut eszembe, akkor ezek közé tartozik a Sands of Time is!
Jah, és a befejezésnél, az utolsó szó, amit mondok Farah-nak. Az nagyon LOL, kellemesebben, üdítőbben nem is végződhetne egy ilyen kaliberű játék. :)