Saját öngyilkossági gondolatok, közeli rokonok, barátok halála, beszéljünk róla
-
hitét vesztett #607 Üdv mindenkinek
Volna egy apró problémám,apró mert tényleg az.Nem tartom magam rossz embernek mert általában önzetlen vagyok,vannak barátaim akik a tűzbe mennének értem és fordítva.Suliba járok,mellette dolgozom,családom nagyon szeret öcsém példaképe vagyok hogy büszkélkedjek kicsit,a távolabbi rokonok is nagyon szeretnek szóval minden megvan a boldogsághoz egy dolgot leszámítva.
Sose volt még barátnőm(ebből ugye leszűrhető hogy fiú vagyok).És nem egyedül akarom leélni az életem pedig akkor kellene valaki.A gond az hogy én akárhányszor próbáltam bárkivel összejönni a lényeg én leszedem a csillagot is az égről érte,kitiprok magamból mindent,majd bele gebedek, és varázsütésre lesz egy lány aki boldogan él mással én meg megyek a levesbe.Nem értem miért van ez.Teljesen tönkrementem már idegileg,idehaza kötelező színdarab "a minden rendben van",a barátaim próbálnak segíteni de nem tudnak.Képtelen vagyok kilábalni,a sokszoros csalódásban mindig darabokra tört a szívem és már elfogyott az erőm,képtelen vagyok össze legozni megint,és nem is igazán látom értelmét hogy minek?Miért?Hogy utána megint összetörje más?Nem bírom már elviselni hogy akárki akit mindennél jobban szerettem,annak sosem kellettem.Így is már olyan gyönge volt,több sebből vérzett.És már kiült az arcomra a fájdalom,évek óta nem bírok mosolyogni.Fáj minden perc,félek emberek közé menni mert tudom hogy ferde szemmel néznek rám.Félek már a nőktől is,ha túl közel kerülök hozzájuk csak bajom lesz(ettől még nem érzem magam hominak).Nem bírok az emberek szemébe nézni.Félek a holnaptól hogy rosszabb lesz.Pedig mindenem meglenne,de akármim van,nincs értelme,ha közben az nincs amire leginkább szükségem van.Évek óta meg akarok halni,csak nem megy.Nem megy mert épeszű ember nem tesz ilyet szerintem és még épeszű vagyok.Sajnos.Nem bírok aludni,állandóan sírok s ráadásul bármikor rám jön.Nem bírok kijönni ebből a gödörből mert tudom ha kijövök csak egy másikba esek bele,akkor meg minek?Csak hát megtenni sincs bátorságom mert gyávaságnak tartom,talán ezért élek még.Viszont egyre erőteljesebben folytatok önpusztítást.Sokszor vagdosom magam.És a legrosszabb hogy egy pici probléma miatt.És mielőtt jönne a sok zápor hogy erről én tehetek,hát szerintem nehezen találnék olyan férfit aki többet tett le az asztalra azért hogy boldog legyen párja oldalán.Már úgy érzem isten ellenem van,vagy valami nagyobb erő tiltja meg hogy boldog legyek.Én már nem tudom mit higgyek.De azt tudom hogy rám itt nem vár más csak magány,amitől mélységesen félek...És most kerültem oda hogy kritikusan hajlok afelé,hogy bevállalom a gyávaságot csak szűnjön meg a szívfájdalmam.
Ha valaki olvassa ezt,kérem.Könyörgöm.Segítsen.Akár mivel.Jó vagy rossz szóval egyaránt.Tudom hogy dilis vagyok mindig is az voltam.Csak eddig humor formájában nyilvánult meg,de már elvesztettem mindenem legbelül és képtelen vagyok bármit is értékelni.Úgy érzem mintha a lelkem már meghalt volna és csak egy üres test bolyong a hétköznapokban.Kétségbe estem.
Mindent köszönök előre is...