border=0>
border=0>KULTURÁLT FÓRUMOZÁS A HOSSZÚ ÉLET TITKA
A flamelést, személyeskedést BANamákra utazással jutalmazzuk!
-
#27860
péntek:
indulál reggel a 6-os busszal pestre, majd kellően komolytalan utazás a pályára Praksiékkal a nap elment a 37-es ház takarításával és a piacon a kávézó felépítésével meg evéssel ökörködéssel, éjfél körülre kellően lefárasztottuk magunkat, aludni nem sokat sikerült főleg a hideg miatt.
szombat:
reggel 6 körül már a tűz körül ébredeztünk, gyors reggeli majd ki az eligazításra, az a 2-3 óra várakozás gyorsan elrepült. Kezdésképpen a Mecsetben a Mullah rövid eligazítást tartott, majd fel a 8-as épület 4. szintjére hogy páholyból láthassuk a Szlovák játékosok érkezését (reggel a parkolóban még a Szerbek arany volvo-ját irigyeltük mekkora buli lehet azzal utazni)
Épp a piacról sétáltunk haza felé mikor az első ISAF járőr ellenőrzött minket, majd tovább haladtak és a csapatok után érkező Horvát CIMIC egységgel elegyedtünk szóba. Itt egy kisebb zavar után jöttünk rá hogy a Mullah-ot és engem is kilőtt egy Tálib sniper (Pók lehet kb 65 kiló, én mondjuk 95, a CIMIC alsó hangon 120-130 kiló, ő állt középen mégis minket talált el. A poén hogy a bő kaftánban nem érezni és nem hallani a lövést, csak hirtelen a lábamnál egy sniper BB termett) A Horvátok gyorsan kimentettek minket a tűzvonalból. Majd a házunkban tovább LARP-oltunk (konkrétan mondani kellett a srácnak hogy nehogy már mezítláb jöjjön be a törmelékes házba, annyira nem takarítottunk össze mindenhol) Mi kaptunk csokit ők vizet és nápolyit, engedélyt kértek hogy átnézhessék a házat, és elnézést kértek a kellemetlenségért. Hirtelen sokan lettünk bent ezért ellenőrizni kezdték a civil igazolványokat, amikor is a tálib orvlövésznek sikerült megint lelőni a Mullah-ot. Így ő mehetett visszaállni, a CIMIC még kölcsönkért civil ruhában kirohant a tűzvonalba a mi civil "értékeinkért" majd távoztak. Az biztos hogy mozgalmasan kezdődött a játék számunkra!
Folytköv...