border=0>
border=0>KULTURÁLT FÓRUMOZÁS A HOSSZÚ ÉLET TITKA
A flamelést, személyeskedést BANamákra utazással jutalmazzuk!
-
#22885
MILSIM LIGHT beszámoló :D
Másfél heti szenvedés után, hogy lesz e fuvarom vagy vonatozok vagy kihagyom a játékot szólt Attis, hogy szombatra van autó nyomjunk egy fél játékot. Hát legyen fél játék is több mint a semmi. Mivel csak ketten voltunk így ismét a D.I.D- hez csatlakozunk, hiszen velük idén már több játékon voltam egy rajban. Így mi leszünk a 3/3-as tűzpár a 3-as rajban.
A játék alap története szerint oroszország elfoglalta/megvette egész európát. De valamiért a többi nemzet ennek annyira nem örül.
Első küldetésünk a 9-es Elnöki Palota biztosítása, megerősítése Putyin /a Cár / a Nagy Medve / a Csomag érkezésére (nem derült ki hogy ki a fontos személy, egyáltalán létezik e)
A 9-es és 8-as épület átfésülése, megerősítése, nyugati oldalon 2 őrpont kiépítése el is vitte az első 1-2 órát. Majd 1 órát vártunk még amíg a testőrség megérkezett.Barátságtalan ismeretlen emberek akik maximum egyszerű lenézéssel állnak szóba velünk egyszerű bakákkal így nem sokat foglalkoztunk velük.
Ekkor kapjuk az infót rádión hogy az ellenfél megtámadta a déli ellenőrző pontot és kiütötte az azt védő 1-es rajt. De sajnos nem érünk oda időben,nem tudunk jó pozíciót felvenni. Eközben sikerül lehallgatnunk az ellenfél rádiózását hogy megpróbálnak felrobbantani valamit, rövid tanakodás után rájövünk hogy a kapu melletti ponyva sátrat vélik fontos célnak, de nem jutunk ki a romos épületből így kénytelenek vagyunk végig nézni ahogy a füst berepül a sátor mellé.
A Vadkanokkal egyesülve még megpróbáljuk üldözni őket, de már messze járnak, nincs értelme elhagynunk a saját területünket.
A változatosság kedvéért újabb 2 órás őrködés jön (az ellenfél szerint a pont megsemmisült ezért felénk se néznek) amit egyedül egy civil autó visszafordítása szakít meg.
5 óra körül a félhomályban alig látunk valamit, a szél teljesen átfújt, gyors átöltözés, majd tüzet rakunk, Baxter megmelegít egy konzervet.
fél óra tüzeskedés után (bíztunk benne hogy az ellenfél kiszúrja és talán arra néznek) én is enni akarok, de 2 kanálnyi kaja után természetesen rögtön megreccsen a rádió hogy menjünk azonnal a 7-es épületbe.
A 7/A átnézése majd két kör őrjárat után leváltjuk a 3/2-őt az emeleten és átvesszük mi ott az őrséget. Mostanra Attis is megéhezett, elő a gáz + konzerv és persze ő se tudod 2 falatnál többet enni, megint jön az infó ellenséges raj az épületben. Szerencsére ez vaklárma így amíg ő kajál én az ablakból végig nézhetem a Berkut1 raj UAZ-os vadászatát a mezőn. Megint a szokásos várakozás egy csoki, egy cigi, egy korty üdítő és nem történik semmi. Majd jön a parancs lépjünk kapcsolatba a Berkut1-essel a Buszmegállóban. Oda érve megtudjuk tőlük hogy az SAM-1-es légvédelmi állást kell védelmeznünk a 2/3-as tűzpárral az övék az északi a miénk a déli szektor. Kb 30 perc várakozás után a mező észak keleti szélén megjelenik egy lámpa és ott is marad, láthatólag valahova kiakasztották, ezzel kiütötték a Bagoly egységet megzavarja az éjjellátójuk. Majd nem sokkal később a 2/3 már támadás alatt is van.
Innen kezdődik az éjszakai játékok szépségét megadó káosz 8 óra múlt a sötétben az azonosítás teljesen lehetetlen, az ellenfél folyamatosan lehallgatja és zavarja a rádiókat, rövid de heves tűzharc után mind halottak, egyedül Attis marad még hátra kicsit aki bekúszik és csúnyán meglepi az indító állványt vizsgáló ellenfeleket. A visszaálló ponton aztán sikerül összerakni a történéseket. A 2/3-at megkerülték (hogy hova lett az a 2 ember akik a Buszmegállóban kellett volna hogy legyenek passz) és kiütötték, az északról érkező felmentő rajunkra tüzet nyitott az ellenfél a Buszmegállóból, mire én is megsoroztam őket. Úgyhogy teljes a káosz a Berkut kémekről és árulókról beszél, a HQ lerohanását tervezi hogy kicsit takarítsunk. A HQ-ra visszaérve viszont Lacus újabb őrjáratra küld, majd megbíz hogy kis csellel telepítsük a SAM-2-őt, elvisszük a 6-os épület felé, majd visszatérünk és közvetlenül a HQ elé a szökőkútba telepítjük. Innen újabb őrjáratra megyünk a 7-es épületbe de nem találunk ott senkit. Ezután a HQ dél-keleti oldalán a susnyában kell őrködnünk egy ideig. Az ellenfél valahogy megkerülte az egységeinket, és észak nyugatról támadja a főbejáratot. Mi Attissal sikeresen a hátukba kerülünk, de a bozót túl sűrű és sötét így hamar végünk van. Bár utánunk nem sokkal az ellenfél is kiesik, így a mi visszaállónkon még tudunk kicsit dumálgatni. Teszünk még egy nagy kört az épületek körül, de már 11 óra múlt a játék éppen holtponton van, így mi elindulunk haza.
Kicsit megint olyan érzésem van, hogy jó játék volt de a létszámhiány nagyon meglátszott, a 12 óra játékidőből majdnem 10 órát állással töltöttünk és a maradék 2 órában is csak kb 7,5 km tettünk meg, nagyobb létszámnál jóval több esemény lett volna, vagy csak megint mindig mi voltunk rosszkor rossz helyen, hisz a rádiózás alapján a többi raj több akcióban részesült.
