donpedro#287
Breki, a góloddal kapcsolatban, én már olyan gólt is lőttem, amikor a védő blokkolta a lövésemet, de a lábáról egy másik védő lábára pattant a labda, onnan pedig a hálóba. Buffon ugyebár a lövésre elfeküdt.
Semmi gond nincs azzal, hogy nektek tetszik, sőt, tulajdonképpen irigyellek is benneteket, mert ti legalább jól szórakoztok... :) Engem nagyon tud irritálni az, hogy mindig olyan gólokat kapok, hogy esélyem sincs megakadályozni.
Pl. valamelyik Juve-védő a kezdőkörből előrevágja a labdát, amit lassan követ a kamera, én ezzerrel nyomom a fejelés gombot, ám amikor végre megérkezik a kép, döbbenten látom, hogy Del Piero egyedül ugrik, lefejeli a mellette álló Nedvednek, aki kapásból bevágja. Eközben én a körülbelül 10 méterre álló védőt írányíthatom, és mivel az egész akció kb. 2 tizedmásodperc alatt zajlik, így arra sincs időm, hogy egy közelebbi védőre váltsak, nemhogy arra, hogy odaérjek és szereljek.
Mindenesetre azt már tudom, hogy ott követtem el a hibát, hogy végig Pro-fokozaton játszottam, mert ott ezek jóval gyakoribbak, mint a többin. Alacsonyabb szinteken sokkal élvezetesebb a játék. (Igaz sajnos túl könnyű is egyben.)