blabla
  • Albertus
    #53
    Majdnem. Gézoo barátom szerint (is és még nagyon sokak szerint) nem akkor és nem úgy történt a Holdra szállás.
    Nem baj az, hogy a helyesírást nem alkalmazod, de legalább személyeskedsz ahelyett, hogy érdemi választ írnál.

    "1879-ben Jo¾ef Stefan szlovén fizikus mérte meg először a feketetest által az összes hullámhosszon kisugárzott energiát. Azt tapasztalta, hogy az arányos az abszolút hőmérséklet negyedik hatványával. Ezt később elméleti úton magyarázta meg Ludwig Boltzmann, ezért hívják az eredményt Stefan–Boltzmann-törvénynek."



    Azaz a Clausius-féle megfogalmazás(1850.) helyességét már 29 évvel a megszületése után kísérletileg cáfolta.
    A Műegyetemen a mai napig minden évben elvégzik a hallgatók ezt a bizonyítást, azaz Stefan–Boltzmann-törvény helyességének ellenőrzését.

    Vagyis a hő sem, és a többi energia sem tudja azt, hogy melyik a hidegebb vagy melyik a melegebb. Ezért nem tud a hidegebbről a melegebbre áramolni.
    Hanem minden test a saját abszolút hőmérsékletének negyedik hatványával arányosan a többi testtől függetlenül sugároz.

    Az más kérdés, hogy ezek a sugárzások a kölcsönösség esetén a hőmérsékletek kiegyenlítődését is okozhatják. És más körülmények esetén az energia felhalmozódását.